Amikor először hallottam róla, hogy a Coca Cola palackjain keresztnevek lesznek, jó nagy hülyeségnek gondoltam. Láttam is a metrón ácsorogni lányt Tibor feliratú kólával, a nődokim asztalán meg Bajnok felirat figyelt valamelyik találkozónk alkalmával... szinte nevetségesnek éreztem. De most, hogy látom, tele a Facebook felnőtt emberek olyan posztjaival, hogy egymás mellé teszik a palackokat és nevetnek a szimpla szavakon, azt mondom, zseniális volt, aki kitalálta. Ingyen terjed szerte-szana a hőségben a lötty fotója, még különösebb marketing büdzsé és személyzet sem kell hozzá. Az más kérdés, hogy aki egynél többet posztol belőle, azt egy időre ignorálom.

Az alábbi műalkotás "A költészet mindenütt ott van" munkacímet viseli:

Biztos mindenki emlékszik, hogy áprilisban nem volt a legszebb idő, az évszakhoz képest kimondottan hideg napokkal volt teli a hónap, leszámítva talán a hó végi egyhetes kánikulát. A hozzánk viszonylag közeli Etele téren így elég feltűnő lett a fagyizó előtt kanyargó hosszú sor. Csak elsuhanva, kocsiból láttam, de hazaérve rögtön a google segítségét kértem, mégis mit osztanak a sarki cukrászdában, amiért ilyen sokan várakoznak. A neten találtam pár blogbejegyzést, amely a főváros legjobb fagyijai között emlegeti az Etele térit (Erdős és fiai Cukrászda), meg is jegyeztem, hogy ide nyáron el kell menni.

No, tegnap történt meg ez az első - és szerintem egy ideig utolsó - látogatás. A jelekből, a kiírásból (kézműves fagylalt), az árából és a hosszú sorból azt hittem, kb. Fragola-szintű élményben lesz részem, de nem. Már a kínálat is olyan volt, hogy alig tudtam két adagot (nem gombócos, hanem kenős, de ez jó jelnek tűnt) kiválasztani. Valahogy majdnem mindegyikben volt valami, ami már túlzás. Végül az egyszerű csoki-citrom és csoki-zöldalma közt vacilálva az utóbbi mellett döntöttem. Sajnos. A csoki jó volt, de azért nem agyeldobós. Krémes állagú, pont elég édes, pont elég kakaós. A zöldalma azonban közönséges, műízű, jeges, kásás... Négyen voltunk, mind különböző ízeket választottunk, és nagyjából végig is kóstoltuk az aznapi választékot. Egymás kis tálkájából meg mindbe bele is nyalakodtunk, szóval nem egyetlen rossz választás alapján mondom: ez egy lufifagyi. Azaz sokkal gyengébb, mint amilyennek láttatni szeretné magát. A Bocskai Cukrászda fagyija kb. hasonló, de ha arról írnék bejegyzést, dicsérném. Ugyanaz a szint, csak az Etele téri a 230 Ft/adagjával erősen túldicsért és túlárazott, míg a Bocskai Cukrászda fagyija 100 Ft-ért lazán megéri.

Mindenesetre én maradok a Fragolánál, amiért hajlandó vagyok átmenni Pestre. Mert ha így nézzük, nincs is olyan közel az Etele tér.

Sosem érdekelt ez a verseny, mert tiszta giccs és smúzolás az egész, ráadásul egy-két kivételtől eltekintve mindig olyan dalokkal van tele, amelyek egyesével is alkalmasak öngyilkosságba hajszolni a hallgatót, nemhogy harmincasával csokorba szedve. Azért persze én is megnéztem 2 éve Wolf Katit, akiről akkor egy ország gondolta, hogy megnyeri... aztán mégsem.

(A kép forrása: http://www.eurovision.tv)

Idén pár nappal a verseny előtt kezdtem el érzelmileg bevonódni, mert bár az egész verseny és ByeAlex is viszonylag hidegen hagyott (értsd: se nem szerettem, se nem nemszerettem), feltűnt, hogy tele a net a szapulásával. Ilyen gyűlölethadjáratot nem minden nap lát az ember. Megrökönyödtem rajta, hogy sokan energiát áldoznak pl. arra, hogy külföldi weboldalakon vagy Alex youtube videói alatt, ahol más országok kommentelői dicsérik a magyar dalt, saját honfitársukat lehúzzák, és a róla rajongva nyilatkozókat meggyőzzék, hogy márpedig ez egy sz*r. Nem vagyok egy melldöngető nagymagyar, de még nekem is fájt, hogy micsoda rosszindulatról és butaságról tanúskodik ez az egész.

Ennyi mocskolódást, amit ez a srác az utóbbi pár hónapban kapott, a legtöbben igen rosszul viselnének el. Ő viszont elég jól állta a sarat, és ami a legszebb, a szeretetet és a kedvességet viszonozta, a sárdobálást nem. Amivel pedig végképp meggyőzött az intelligenciájáról és realitásérzékéről, az az a félmondat volt, amelyet a döntőbe jutása után eresztett el egy interjúban. Azt mondta, a továbbjutás neki már siker, és örülni fog egy olyan helyezésnek is, amelyet az elmúlt évek magyar versenyzői értek el. Ebben bőven benne volt a finom visszaszólás, hogy akárki akárhogy bántja őt, pl. a magas C-t simán kivágó Wolf Kati sem ért el nagyobb sikert. Tehát le lehet szállni róla.

(A kép forrása: https://www.facebook.com/byealexmusic)

Aztán kiderült, hogy minden kritizálhatósága ellenére (pl. hogy hamisan énekel) mégis szeretik a dalát Európában, és az eddigi Eurovíziós Dalverseny szerepléseink közül a harmadik legsikeresebb az övé. Még az a sokat emlegetett politikai hatás sem rontotta el a kedvet, hiszen pl. a németek neki adták a maximális pontszámot. Nyilván Angela Merkel is tizesével küldte az sms-eket Magyarországra.

Száz szónak is egy a vége: sokféle ízlésű ember van, lehet egy dalt, egy stílust, egy előadót szeretni vagy nem szeretni, megérteni vagy nem megérteni, de az ilyen mértékű mocskolódás után szerintem ByeAlexnek jó néhányaktól kijárna egy bocsánatkérés. Beleértve a sima kommentelőket, bizonyos celebeket és a médiát is.

A Cserpes Tejivót ajánlgatja most mindenki, jártam is már mindkét üzletükben (Corvin sétány, Sütő u.), kóstoltam a kóstolnivalót, és lett véleményem. Nem is annyira magáról a tejivóról, mert annak abszolút örülök, hogy sikerült egy olyan hellyel bővíteni a budapesti vendéglátó egységek listáját, ami nem egy sokszázadik gyros-kebab-os, vagy full műanyag kaját áruló gyorsétterem, és még csak nem is maroklevesező. Legyen színes a város, színes a kínálat, virágozzék minden virág... nemcsak, hogy nincs ezzel semmi baj, de még kimondottan tetszik is. Van választék, és a Cserpesbe kis pénztárcával is be lehet szaladni enni-inni valamit. Én eddig minden esetben 1000 Ft alatt jól laktam.

Tetszik, mert jó az üzletpolitika, szimpatikus a márkaépítés.
Tetszik, mert az üzletek jól megközelíthetőek, a helyiségek pedig modernek, design-osak.
Tetszik, mert hazai és minőségre törekvő.
Tetszik, mert szembeszáll a hipermarketek "központi beszerzési gyakorlatával" (ahogy Cserpes István egy interjúban nagyon finoman megfogalmazva összefoglalta a belistázási díj, polcpénz és egyéb vállalkozásgyilkos eszközöket).
És végül tetszik, mert sok olyan embert is megszólít, akit eddig semmi ilyesmi, vagy még ilyesmibb.

Ezen az utolsón kezdett el kattogni az agyam, mert egy csomó ismerősöm (legyen az személyes találkozós barát vagy felületesebb Facebook-ismeretség, esetleg kollegális viszony) úgy beszél most a Cserpesről, mint valami világmegváltó kezdeményezésről, amihez fogható még nem volt. Hangsúlyozom, kimondottan szimpatikus ez a dolog nekem is, de azt azért nem tudom szó nélkül hagyni, amikor azt emlegetik fel sokan, hogy eddig mérgeztek minket, meg milyen minőségű tejet volt már kénytelen venni az ember fia/lánya, most meg itt az igazi, a minden eddiginél sokkal finomabb, és olyan magas minőségű, amilyenre már ezer éve várt az ország népe.
Amikor először ettem/ittam Cserpest, nekem is így adta egy ismerősöm a kezembe: "Ilyen tejízű tejet még nem ittál."

Azért fura ez a vehemens és általánossá vált vélemény, mert bár ezeknek az ismerőseimnek a tejfogyasztási szokásait nem ismerem elég behatóan, de egyéb vásárlói döntéseiket látva úgy képzelem, hogy ezidáig bementek a boltba, és a minőséget totálisan figyelmen kívül hagyva megvették a legolcsóbb, legakciósabb tejtermékeket. Soha nem hallottam tőlük egyetlen termékkel kapcsolatban sem, hogy elgondolkodnának, vajon a pénzükkel mit, kit, milyen értékrendet támogatnak. Sőt, ezt én szoktam szóba hozni, és általában furán néznek rám, hogy nem a (rövid távon) olcsóbb mellett döntök. Ezért lep meg, hogy most mennyi ilyen embernek lett fontos hirtelen a minőség, és hogy mit nyel le.

Hozzáteszem, a legminimálisabb lekicsinylési szándék nélkül, hogy én egyáltalán nem éreztem azt az első Cserpes tejem után, hogy ilyen finomat még nem ittam, meg hogy ez jobb, mint a bolti. Ennek az lehet az oka, hogy sok éve biotejet (meg úgy nagyjából mindenből biot) vásárolok a boltban is, járok termelői piacra, vagy kis bioüzletekbe és hasonlók. Egyáltalán nem vagyok egy nagy tejes, sőt, alig szeretem, egész fura is, hogy most, babát várva gyakran megkívánok egy pohárral. Viszont a tejből készült sajtoknak, joghurtoknak barátja vagyok. (Ami az én fogyasztói szokásaimat illeti, ha csak beszaladok a boltba, a Zöldfarm termékeit szoktam választani, de szerintem elég jó minőségűek az Interspar saját márkás (Naturpur) cuccai is. Egyre gyakoribb azonban, hogy kis bioboltokban vagy biopiacon vásárolok. Általában közvetlenül a termelőtől.)

Ezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy eddig is, akinek igénye volt a minőségre és a nem, vagy kevésbé mérgező élelmiszerekre, azért megtalálhatta azokat. Az én környezetemben azt tapasztaltam, hogy ez nagyon keveseket izgat(ott). Most viszont hirtelen feltűnően sokan szólalnak fel a minőség mellett, Cserpes apropóján. Jó a marketingje, nem vitás. Szimpatikus a cég, a cégvezető, a szemlélet, ez sem vitás. Nem túl drága, és hazai is. De miért pont most, és miért pont a Cserpes? Eddig és ezután a bio miért nem? Ugye nem annyiról van szó, hogy az Index róla cikkezik, interjúzik és videózik?

1. Aki nem tudott pártot választani, mert éppúgy tele lett a hócipője az egyik, mint a másik oldallal, az csatlakozott a Millához.
2. A Millásokat pedig Juhász Péterék szépen bevezették az Együtt 2014 PM-be.
3. És ők most majd szavazhatnak az MSZP jelöltjeire.

Hát ez csodás! Kíváncsi leszek, hányan vették ezt be és tartottak velük.

Tudom, csak egy domaint regisztráltak, ebből indult el a médiában a találgatás, hogy talán Magyarországon is bevezeti a McDonald's a házhozszállítást... én meg elmerengtem rajta, hogy vajon fogják-e tudni tartani a 40 másodperces kiszállítási időt. Mert azért egy mekis szendvics, vagy akár krumpli, nem bír ki 50 percet, de még 30-at sem, a futár csomagtartójában.

Amikor még az előző blogban (itt) kitettem a Vipassana, szabadulás a börtönben c. videót ajánlóba (bal oldalon), akkor egyik szemem sírt, másik nevetett. Jó volt látni ezt a kis dokfilmet, hogy milyen apró, vagy nem is olyan apró csodákra képes egy aktivista, és persze a meditáció. Az viszont, hogy a 60-as, 70-es évek óta ebből nem lett világmozgalom, és nem vezették be minden börtönben, kissé elszomorított.

A mai hír pedig éppen ezért okozott örömöt. Végre valami értelmes ötlet az oktatásban! Nem tudom, mi áll a hír hátterében, és hogy mennyire komolyan vehető, vagy mennyire fogják jól alkalmazni az illetékesek, de már maga az, hogy eszükbe jutott ilyen, dicséretes.

A hír itt olvasható: Origo.hu

A kötelezéseket ugyan nem szeretem, jobb lenne egyszerűen csak rávezetni a diákokat, megkedveltetni velük a meditációt. Meg persze azt sem tudom, miért kell kereszténynek titulálni, a meditáció erősen személyes dolog, ahány ember, annyi féle. Nem hiszem, hogy címkézni kellene, de ez legyen a legnagyobb baj, komolyan!

"Az Amerikai Egyesült Államokban készült egy felmérés. 13 évig tartott. Az eredeti cél az volt, hogy megtudják, milyen arányban van jelen a két nagy politikai erő az amerikai társadalomban. Az eredmény megdöbbentette a kutatókat. Egy eddig ismeretlen, 50 milliós embertömeget találtak. A tudósok 'kulturális kreatívoknak' nevezték el őket. Az Európai Unióban 100 millióra tehető a számuk.

Ezek az emberek szabadon akarnak élni. Elutasítják a jelenlegi hatalmi struktúrákat, tudatosságuk folyamatosan nő, és egy új gondolkodás- és viselkedésformát alakítanak ki. A hatalom által ellenőrzött sajtóban tilos róluk beszélni. Ami közös bennük: azt hiszik, egyedül vannak."

Talán egy évvel ezelőtt volt, hogy belefutottam ebbe a videóba. Elgondolkodtatott, de aztán szem elől veszítettem. Már azt sem tudtam felidézni, hogy hívják ezt a társaságot, vagyis az így gondolkodókat. Ezért, amikor kerestem volna, hogy megmutassam másoknak is, nem sikerült rábukkannom.

A helyzet azonban megoldódott, a kisfilm talált rám.

Nem fűzök hozzá különösebb kommentárt, de azt hiszem, érdemes megnézni mindenkinek. Az, ha megállunk egy percre és elgondolkodunk, merre is tartunk, sosem baj. Aztán azt úgyis mindenki érzi, hogy ez az ő útja vagy sem.