Antibaby naplója

Antibaby naplója

Nem biztos, hogy túléljük

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2016. április 24. - Antibaby

Rt felült a tévésszekrényre, a hifi mellé, és onnan lógatta lefelé a kis lábait. Írtó cuki volt, össze is néztünk Drissel, és szinte egyszerre kezdtük el mondani:

- Hihetetlen aranyos ez a gyerek, imádnivaló. Csak nem biztos, hogy túléljük.

Aztán, amikor az összes ismerősömtől meghallgattam, hogy "csak szoktatás kérdése", meg hogy "mégis mitől nincs időtök, a 2 és 3 éves kor közötti időszak egy hatalmas ajándék", és már épp kezdtem volna a Duna felé venni az irányt, hatalmas kövekkel a zsebemben... akkor megnéztem ezt a videót, és az az arc, amit Caramel vág 1:25-nél, megmentette az életemet.
Oké, oké, az én gyerekem nem másfél már, és már jó néhány hónapja átalussza az éjszakát, de akkor is nagy kő esett le a szívemről, hogy van, akinek ez az egész nehéz, és ki is mondja.

12 komment
gyerek magánélet lelki

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr308659076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mimke · http://mimozanevel.wordpress.com 2016.04.24. 20:04:04

Az én gyerekem három múlt, és még nem mindig aludja át az éjszakát. Ha én azt mondom, hogy nehéz, akkor sokan csúnyán néznek rám, és minimum szégyellnem kell magam :P De azért én szoktam mondani. Hátha, valakinek, egyszer.
Válasz erre 

atl · http://vonalfelett.blogspot.hu/ 2016.04.24. 23:07:19

Szerintem aki szerint ez nem nehéz, az hazudik. Vagy Jedi lovag.
Válasz erre 

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2016.05.04. 17:12:01

Lányok, de jó, hogy ezt írtátok! Én már mindenkivel összekülönböztem ezen, akivel csak lehet. Anyák napján anyukámmal kölcsönösen vérig sértődni, az milyen? :) Anyóssal, barátnőkkel dettó. Na jó, azért nem mindegyikkel.
Igen, mimke, én is azt érzem,hogy szégyellnem kell magam, ha ezt kimondom. Meg ha látszik rajtam. Meg ha nem vagyok full türelmes, full ápolt, full mosolygós.
Válasz erre 

mimke · http://mimozanevel.wordpress.com 2016.05.15. 22:05:49

szerencsére vannak normális kisgyerekes barátnőim :D :D :D
Válasz erre 

aa/szvszl 2016.07.04. 00:30:55

nekünk az alvással sosem volt gond (gőzöm sincs, hogy szoktatás vagy szerencse dolga volt-e), viszont semmire nincs időnk. nagyon ritka, hogy egyedül elszöszöljön valamivel akár 10 percet is, ami viszont igazán lekötni (lekötné, ha hagynánk), annál mindig ott kell lenni a nyomában (kerítésre, ablakpárkányra mászik, konyhaszekrényt pakol, a kutyák itatótáljában fürdeti a plüsseit, falra rajzol, bekrémezi a macskát stb., stb.) kib.szott fárasztó, és non-stop bűntudattal jár, hogy mindig azt képzeltem, én sosem emelem majd fel a hangom, mindig minden elmagyarázok, türelmes leszek, ehhez képest lófasz, 30 percnyi üvöltve sikító hiszti után képes vagyok faképnél hagyni, bármennyire is kapaszkodik, hogy vegyem ölbe (bár az nem nyugtatja meg, csak tovább hergeli magát), és amikor tizenötödszöri szigorú rászólás ellenére is kimászik a terasz párkányára, hogy _direkt_ cukkoljon, akkor bizony már többször elkiabáltam magam, és olyan is volt, hogy bizony belecsíptem a combjába. :(
teljesen össze vagyok törve mostanában, csak marcangolom magam, és nem találom a megoldást, hogyan legyek vele szigorú, miközben magam körül mindenki azt mondja (vagy hazudja), hogy nekik így meg úgy működik.
amitől a falra mászom, hogy anyámnak fixa ideája, hogy azért ilyen, mert kicsi korában nem volt járókája, és "nem tanulta meg a korlátokat". ááááááá.
Válasz erre 

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2016.07.05. 21:42:23

@aa/szvszl: Ő mennyi idős?
Nagyon remélem ,hogy visszajössz ide és látod a kommentemet, ugyanis nagyon nem vagy egyedül. Nekünk a délutáni alvás korai elmaradása mellett ez is nagy problémánk. Szó szerint, ahogy leírtad, ránk is igaz, hogy egyszerűen alig tudok mellette valamit csinálni, folyamatos figyelmet igényel, így vagy úgy. És akármilyen szemlélettel is kezdtem neki, mára sokszor elveszítem a türelmemet. És igen, mi is megkapjuk, hogy csak szoktatás kérdése, és miért nem raktuk járókába. Egyébként én a járókát próbáltam, nem 2 hónaposan, hanem 8-9, de ott sem tudtam magára hagyni, nem volt el.
Szó szerint minden illik ránk, amit leírsz, csak nekünk nem kertes házunk van,hanem egy 6. emeleti társasházi lakásban + játszótéren történik ugyanez.
Válasz erre 

aa/szvszl 2016.07.05. 22:23:03

látom, persze. :) küld a rendszer értesítőt, meg amúgy is szoktam nézegetni.
abból a szempontból biztos vagyok benne, hogy "szoktatás" kérdése, hogy van az a mértékű szigor, rákiabálás, nyomasztás, amit ha elég következetesen alkalmazol, akkor jólnevelt kis szobanövény lesz belőle. mi nem ilyenek vagyunk. persze egyikünk sem akar elkényeztetett zsebterroristát nevelni, ezért folyamatosan harcol bennünk a két érzés, hogy hogyan bátoríthatnánk a gyereket úgy, hogy közben vissza is legyen fogva. azt hiszem, racionálisan nézve tudom, hogy ilyen nincs, de a lelkem nehezen birkózik meg ezzel. nekem is megvannak a magam frusztrációi, káros beidegződései, rossz szülői mintái, amiken bár rengeteget dolgoztam és dolgozom (sok évnyi korábbi pszichoterápia nélkül lehetnék akár alkoholista, verekedő, állandóan üvöltöző szülő is), tökéletes és teljes mértékben kiirtani nem tudom. ezeknek a maradványai az időnkénti rákiabálások, a türelmetlenség, és az, hogy én is lemegyek néha gyerekbe, gyakorlatilag megsértődöm, ha hisztizik, vagy ha annyit lóg rajtam, hogy fogat mosni nem tudok. és akkor tök komolyan képes vagyok azon puffogni, hogy miért nem fogja már fel? és dacoskodom ugyanúgy, mintha az ötéves nagytestvére lennék, akinek el akarja venni a játékát. de hát hogyan értené, jézusom! de amikor abban az állapotban vagyok, akkor nem megy kívülről nézni a helyzetre és magamra. elbaszom, rosszul reagálok, utána meg marad a legsötétebb bűntudat, amira az ilyen anyám-féle okoskodások csak rápakolnak még egy tonnával.
el kéne már olvasnom Bettelheimtől Az elég jó szülőt, rég megvettem, de még mindig nem nyitottam ki.
ebbe a cikkbe meg épp ma botlottam bele: divany.hu/poronty/2016/07/04/masok_gyerekei_bezzeg_tudnak_viselkedni/
Válasz erre 

aa/szvszl 2016.07.05. 22:27:57

ja, egyébként másfél hét múlva lesz épp kettő.
Válasz erre 

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2016.07.05. 22:30:42

@aa/szvszl: Abszolút megértelek. Egészen hasonló érzések kavarognak bennem is. Nekem már ez az idegesen szólok, időnként muszáj leráznom, hogy meg tudjak csinálni valami fontosat is iszonyú bűntudattal jár, mert én a full türelmes szülő szerettem volna lenni, aki mindig tudja, hogy a gyerek még csak ismerkedik a világgal. Elég sokáig ment is, na de aztán egyszer csak elszakadt valami. Elfáradtam. Nem volt pihenés, elég töltődés, pedig az átlaghoz képest nekem nagyon sok segítségem van.
Válasz erre 

mimke · http://mimozanevel.wordpress.com 2016.07.14. 23:04:50

Azért szerintem az idomított szobanövény és a zsebterrorista között még mérhetetlen mennyiségű fokozat van... Huh, én tudtam, hogy nem leszek türelmes (never was, never will be), de mindig meglep, hogy a kialvatlanság+pihenés hiánya mit tud kihozni belőlem. Szerintem addig jó, amíg az embernek van bűntudata, és fejlődni akar. Elég jók vagyunk, az a lényeg, fejlődni is fogunk, az is biztos.
Nehéz nem pakolni plusz elvárásokat magunkra, de azt is meg kell próbálni, és mantrázni, hogy elmúlik.
Válasz erre 

aa/szvszl 2016.07.17. 22:25:53

néha nehéz nem elfelejteni a fokozatokat. velem a szüleim mindig azt éreztetik, hogy ha nem szólok rá valamiért (ami amúgy _engem_ nem zavar), hogy hisztis és elkényeztetett a gyerek, ezért valamiért mindig csak ez a két véglet van a fejemben, mikor döntést hozok, hogy szigorú legyek-e az adott szituban vagy engedékeny.

J-vel amúgy azért extra nehéz, mert rá egyáltalán nem hatnak a szavak, de tényleg, semennyire, semmilyen taktikával. szóval ha valamit nem akarunk megengedni neki, akkor csak azt a választást hagyja, hogy le kell fogni (konnektorba nyúlkálás), el kell hurcolni (hajókorláton kibújás), rá kell erőszakolni (pelenka az éjszakai alváshoz) stb. és nekem ezek a fizikai megnyilvánulások nagyon durvának tűnnek. persze engem sokszor megütöttek, és lehet, hogy túlparázom ezt a dolgot, hogy mennyire nem akarok a gyerekkel szemben erőszakot alkalmazni.
Válasz erre 

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2016.07.18. 00:06:42

@aa/szvszl: Én is nagyon tartózkodom a fizikai erőszaktól, de sajnos ez most már abba csap át, hogy szavakkal viszont egyre ingerültebb vagyok. Nagyon feszíti a muki a húrt, és remélem, hgoy ez csak a dac, és elmúlik gyorsan. Vannak helyzetek, amikor meg muszáj fizikailag is "erőszakot" alkalmazni, nekünk pl. volt egy eset, amikor egy forgalmas úton keltünk át, ő biciklivel volt, és megállt az út közepén. Sehogy sem akart tovább jönni, az autók meg már megindultak kersztbe-kasul. Beparáztam, naná. Mondtam, jöjjön, jöjjön, de nem. Aztán megfogtam és felrángattam a járdára. Akkor derült ki, hogy az úttestre felfestett kerékpáros nyomot akarta követni a kis bicajával, be a 2x2 sávos kereszteződésbe... édesem! Úgy megsajnáltam, ahogy ott szipogott, de hát mégsem hagyhattam, hogy álljon az út közepén az autók között. És igen, pelusozási válságidőszakok is vannak, márpedig nem lehet azzal két hetet várni, amíg elmúlik.
Válasz erre 
süti beállítások módosítása