Antibaby naplója

Antibaby naplója

Ügyfél született

2013. szeptember 10. - Antibaby

Amikor RT született, a kórházban nagyon koncentráltam, hogy semmi olyat ne írjak alá, amivel hozzájárulok az adataink reklámcélú felhasználásához. Pont azt szerettem volna elkerülni vele, ami azóta mégis van, azaz hogy mindenféle biztosítók és befektetési tanácsadók hívogassanak és erőszakoskodjanak, amikor pont nyugira vágyunk, vagy épp ezer felé kell szakadnom, és nincs türelmem ilyesmihez. Nagyon cseles a dolog, az első üzletkötő egy rejtett számról hívott, és úgy mutatkozott be, hogy "innen hívom, a szülészetről". Ez volt a neve és a cég, amit képvisel, de igazából életbiztosítást akart eladni a baba születése kapcsán. A második meg valami ilyesmivel kezdte, hogy "Gratulálok a gyermeke születéséhez, biztos nagyon aranyos lehet. Mennyi a havi bevétele a családnak?". Az elsőnél udvariasan hárítottam, de a másodiknál azért egy kicsit bepipultam. Leginkább persze a kórházra, ahonnan ezek szerint hozzájárulás nélkül is kiadják az adatokat. Gondolom, mindenki alá szokta írni a nyilatkozatot, ezért fogták a júliusban szülők listáját, és átküldték a biztosítóknak.

A hormonjaimnak és ennek a csodás időszaknak köszönhetően mostanában konfliktuskerülő vagyok, úgyhogy nem hívtam fel a kórházat, nem hiányzik nekem egy plusz energiaszívó beszélgetés, de azért durva. Szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr145504433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orsó · http://vandorcirkusz.com 2013.09.10. 19:09:37

én is így jártam,és pont ma hívtak engem is. lakásbiztosítást is rám akartak sózni, ha már a másik nem kell.

leginkább azt bírtam, amikor a "gratulálok a kislány születéséhez, nagyon szép neve van,és biztosan nagyon szép kisbaba" felvitte a hangsúlyt és várt. én is vártam három másodpercet, és utána mondtam,hogy köszönöm :D

garam_mazsola 2013.09.12. 08:06:35

Bocs a hülye kérdésért, de a kórház honnan tudja a telefonszámodat? Sajna egy hete keringek az eü rendszerében, de a számomat még a kutya nem kérdezte, ok, még sosem szültem. A legközelebbinél amúgy simán kérd az adataid törlését a rendszerből.

cikkcakk 2013.09.12. 08:45:08

Nem a kórház, hanem a népességnyilvántartás adja ki az adatokat. Le lehet tiltani hogy kiadják, de az időbe kerül. Amiből gondolom most elég kevés van. A telefonszámot nem tudom honnan tudják meg.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.09.12. 12:26:48

@garam_mazsola: A kórháznak megvan a számom, legkésőbb a szülésnél megadtam, de asszem, már valamelyik laboreredményt várva is.

@cikkcakk: Lehet, hogy ők is kiadják, de én a második telefonáló hölgyet megkérdeztem, hogy honnan van, és azt mondta, hogy a János Kórház szülészetéről kapták meg.

mimke · http://mimozanevel.wordpress.com 2013.09.13. 20:47:40

Igen, nekem az első dolgom volt megkérdezni, hogy honnan tudják, és nem a kórháztól. Amúgy engem nem zargattak, viszont Gyurcsány Ferenc naponta kétszer hív, egy jó ideje amúgy nem veszem fel a vonalas telefonunkat...(ami azért van egyáltalán, mert így olcsóbb az internet...)
süti beállítások módosítása