Amikor RT született, a kórházban nagyon koncentráltam, hogy semmi olyat ne írjak alá, amivel hozzájárulok az adataink reklámcélú felhasználásához. Pont azt szerettem volna elkerülni vele, ami azóta mégis van, azaz hogy mindenféle biztosítók és befektetési tanácsadók hívogassanak és erőszakoskodjanak, amikor pont nyugira vágyunk, vagy épp ezer felé kell szakadnom, és nincs türelmem ilyesmihez. Nagyon cseles a dolog, az első üzletkötő egy rejtett számról hívott, és úgy mutatkozott be, hogy "innen hívom, a szülészetről". Ez volt a neve és a cég, amit képvisel, de igazából életbiztosítást akart eladni a baba születése kapcsán. A második meg valami ilyesmivel kezdte, hogy "Gratulálok a gyermeke születéséhez, biztos nagyon aranyos lehet. Mennyi a havi bevétele a családnak?". Az elsőnél udvariasan hárítottam, de a másodiknál azért egy kicsit bepipultam. Leginkább persze a kórházra, ahonnan ezek szerint hozzájárulás nélkül is kiadják az adatokat. Gondolom, mindenki alá szokta írni a nyilatkozatot, ezért fogták a júliusban szülők listáját, és átküldték a biztosítóknak.
A hormonjaimnak és ennek a csodás időszaknak köszönhetően mostanában konfliktuskerülő vagyok, úgyhogy nem hívtam fel a kórházat, nem hiányzik nekem egy plusz energiaszívó beszélgetés, de azért durva. Szerintem.