Na, vajon hol fotóztam ezt? A XI. kerületi Önkormányzat melletti utcában. Nem hittem a szememnek. Milyen cipőfűző lehet az, amiért érdemes elmenni a Bosnyákra? És milyen kereskedő lehet, aki cipőfűzőt reklámoz, így és itt?

Hű, én nem is tudom, mikor említettem bármit is ebben a blogban, ami egyértelműen, és nem csak érintőlegesen politikai téma. Most sem fogok különösebben állást foglalni, leginkább azért, mert már kb. 1,5 éve nem érdekel ez az egész. Persze szörnyülködöm én is pro és kontra sok mindenen, de ma már úgy látom, a megosztottság a fő ellenségünk, a pártok meg, kis túlzással élve, egymás keze alá dolgoznak, minket hülyére véve. Na, ez az, amiből én kiszálltam, amint észbe kaptam. Nagyon vagányul hangoztatom, ha valaki megkérdezi, hogy én senkire sem fogok már szavazni, de nyilván nem fogom kibírni, ahogy magamat ismerem. Nem is akarok most sok szót vesztegetni rá.

Viszont volt egy ember, most már bevallhatom, akiben láttam valamit. Belé vetettem a bizalmamat, figyeltem, mit mond, mit csinál, és sokáig egyet is értettem vele. Valami egészen új szervezésére adott reményt. Legalábbis az akkori (2010-től 2011-ig élő) véleményem szerint. Ez az ember Juhász Péter volt, aki azóta, számomra érthetetlen pálfordulásával, jó nagy csalódást okozott.

Ma véletlenül (komolyan, sosem szoktam pártok weboldalára kattintani) belefutottam a 4K! Juhász Péternek írt nyílt levelébe, és eléggé egyetértek vele. Ez persze nem jelenti azt, hogy a 4K!-hoz, mint politikai párthoz, engem bármi kötne. Úgy döntöttem viszont, hogy ezt a levelet most megosztom itt. Mert ha nem is szoktam a blogban politizálni, mikor tehetem meg, ha nem akkor, amikor itthon vagyok, és nem kell pl. kollégák rosszallásától tartanom?

Itt olvasható a 4K! nyílt levele: Mit keres Gyurcsány a Milla színpadán?

És itt a rövid és tömör véleményem az előzményekről: Ahha, tehát

Basszus, azt azért senki nem mondta, hogy az anyasággal együtt jár, hogy költővé és íróvá is kell válnom. Unalomig ismételt, hogy a Grimm mesék milyen horrorisztikusak, de hogy még mennyi vers, dal és mese tartalmaz vállalhatatlan részeket... őrület! Elhatároztam, hogy pl. a Hófehérke és a hét törpét át fogom írni, azaz kihúzom majd a durva részeket, mert teljesen Hófehérke nélkül nem jó felnőni, valahol az alapműveltség részének tekintem, na de azért mégis... Azt nem tudom, hogy az eleve kannibalizmusra épülő Jancsi és Juliskát és a horror Piroska és a farkast meg lehet-e egyszerűen húzni, de majd azokra is rápillantok, amikor itt lesz az ideje.

Most épp a Füles mackón vagyok rajta, merthogy:

"Füles Mackó mond most néktek szép meséket, gyerekek,
Lekonyuló két fülemnek köszönhetem nevemet,
Kedvencem a friss méz, s más finom falatok,
De azért szerettek, hogyha kövér is vagyok."

Hát, én nem akarom arra tanítani a gyerekemet, hogy a kövéreket nem szeretjük. Vagy hogy annak dacára szeretjük őket, hogy kövérek. Ráadásul egy mackó esetében nehogy már ez gond legyen... pfff, Giselle Bünchen-nek kellene lennie? Úgyhogy most naponta agyalok 10 másodpercet rajta, hogy mire tudnám átkölteni az utolsó sort. Hiszek benne, hogy egyszer beugrik valami, ami tökéletesen megfelel. Addig meg lálázom helyette.

Ja, és kreatív gyakorló szülőktől ötleteket szívesen fogadok!

(Kép forrása: http://thefilmlog.blogspot.hu)

A Babák - Az első év tulajdonképpen egy természetfilm. Engem legalábbis a Barakára és a Sivatagi show-ra emlékeztetett, csak itt embereket figyel meg a kamera. Szöveg nincs, illetve csak nagyon kevés, inkább gügyögés szintű, és mégis mennyi mindent mond.

A film 4 kisgyerek első évét követi végig. Ők a világ 4 különböző pontján (Japánban, az Egyesült Államokban, Namíbiában és Mongóliában), tehát 4 különböző kultúrába születtek. Láthatjuk, hogyan fejlődik egy csecsemő a high tech világban vagy épp egy higiéniától teljesen mentes, fejlődő országban. Érdekes, meglepő, helyenként meghökkentő pillanatokat és szokásokat mutat be ez a közel 80 perc. Tanulság is van, érdemes megfigyelni, melyik gyerek mozgása a legügyesebb, melyik tűnik a legboldogabbnak, és milyen mértékben vannak jelen a szülők a kicsik mindennapjaiban. Végeredményben mindannyian hasonló ütemben fejlődnek, és úgy tűnik, a kutya nyelvének nyalogatása vagy a drága játékok hiánya nem eredményez lassabb fejlődést vagy boldogtalanságot. Nyilván nem igaz, hogy akármit csinálsz vagy nem csinálsz, a gyerek akkor is felnő, meg ugye az sem mindegy, milyen az élete minősége, az egészségi állapota stb., de az azért erősen kijön a filmből, hogy mi itt a fejlettebb világban mi minden felesleges dolgot csinálunk és veszünk a gyerekünknek.

Van némi hiányérzetem, szerintem többet is ki lehetett volna hozni ebből a témából, és hiányolom az európai vagy a dél-amerikai vonalat, de azért elég jól sikerült kis film ez.

(7/10. Kisgyerekes pároknak, szabályokon görcsölő szülőknek és nagyszülőknek mindenképp ajánlom.)

RT ma három hónapos. Lejár a próbaidőm anyaságból. Remélem, beváltam, fejlődőképesnek bizonyulok, és maradhatok.

Három hónap tapasztalataként mondhatom, nagy mázlink van vele. Nyugodt, könnyen kezelhető kisfiú a miénk. Persze, ha valami fáj neki, éhes vagy fáradt, akkor ő is, mint minden kisbaba, sír. De kimondottan jól viseli, ha idegen helyre, ismeretlen emberek közé megyünk, és itthon is többnyire mosolygós és kedves. Emellett gyönyörű szép és hihetetlenül aranyos. De melyik szülő nem látja ilyennek a gyermekét!?

Rengeteg örömet ad ez a csöppség, estére viszont mindig nagyon elfáradok a feladatokban. Pedig, ha el kellene mondanom, mit is csináltam aznap, nem sok mindent tudnék felsorolni.
RT-n kívül tulajdonképpen alig jut valamire idő. Kapkodva eszek, kapkodva pisilek, kapkodva zuhanyzom. Néha hetekig nem mosok hajat. Amióta megszületett, még semmit nem főztem. Tojást sem. Talán egyszer vagy kétszer teát. Úgy kéthetente egyszer viszont alkalmas az este, hogy megnézzünk egy filmet. Ennyi kell, hogy egy picit szórakozzunk.

Minden más RT-ról szól, mégsem gondolom, hogy feladtam magam a gyerekért. Inkább vele teljesedtem ki. Hiszen ez is én vagyok, sőt, ez inkább vagyok én, mint a nyolctólnégyiges irodista.

Három hónapos... istenem, hogy elrohant ez az idő. Olyan, mintha tegnap született volna.