Kicsi RT négy hónapos lett. Ebből az alkalomból egy csodálatos nappal ajándékozott meg minket, felhívva a figyelmünket rá, hogy milyen szuper is vele az élet.

Először aludta át az éjszakát, de úgy alaposan. Bizonyos szülők azt mondják, az éjszaka átalvásának definíciója az, hogy 6 órát alszik egyhuzamban a gyerek. Én ebben nem hittem, mivel mi elég korán fürdetünk és tesszük le aludni, ezért hiába aludt eddig is 6 órát, attól még kelni kellett éjjel 2-3 óra között. Most meg este 8-tól reggel 6-ig aludt, és ez elég volt ahhoz, hogy mindannyian széles mosollyal ébredjünk reggel, mintha egyszeriben kialudtuk volna az elmúlt 4 hónap fáradalmait.

Aztán elmentünk az unokatesómhoz, és ez azt jelenti, hogy először töltöttük RT-val az egész napot máshol, mint itthon. Több etetés és több alvás is ott érte náluk, és csak pislogtam, hogy milyen jól viseli az idegenben tartózkodást. Aztán itthon, este még meglátogatták a nagyszülők, akik hatalmas kacajokat kaptak a kisunokától. Egy nagy móka volt az egész nap.

Nem szeretnék nyálas hófordulós bejegyzéseket írni, amikből őszintétlenül kifelejtem a nehézségeket, úgyhogy meg kell említenem, hogy a 4. hónap bizony kemény volt. Azt hiszem, az első hónap (a szoptatással való szívás és a még meg nem szokott éjszakázás) kimerítő tempója, és az azóta is tartó kialvatlanság bukott ki most belőlem, és volt néhány könnyekkel induló reggelünk, és pár türelmetlen vagy energiaszegény napunk. Amikor viszont már épp nagyon magam alá kerültem volna, Drissel szépen átgondoltuk a dolgokat, felosztottuk máshogy, ettől kipihentebb lettem, és azóta újra boldogság van.

A 4. hónap sok örömet is hozott, mert RT látványosan fejlődött. Már lehet vele nagyokat nevetni, és bár beszélni nem tud, mégis úgy érzem, hogy egyre többet kommunikál velünk. Ez hihetetlen jó érzés, imádom.

S úgy tűnik, 4 hónap után vége az anyatejes időszaknak. Hihetetlen körülményes utat jártunk be ezen a téren, és már nem is tudnám elmondani egy kívülállónak, hogyan jutottunk a jelenlegi helyzetbe, annyira bonyolult. Az utóbbi majdnem 3 hétben már nem szopizott, és nem sikerült rájönnünk, hogy miért nem, épp csak tippek merültek fel. Fejtem, amíg és amennyit tudtam, de ez a végtelenségig nem tartható fenn. Annak érdekében, hogy mosolygós mami maradjak, elengedtem a szoptatást, mint elvárást és mint aggodalmat, és nem erőltetem tovább. Úgy fogom fel, hogy bár RT születése után arcul csapott, hogy milyen iszonyú nehéz is tud ez lenni, mégis sikerült 4 hónapig minden nap adnom anyatejet neki, még ha nem is kizárólag azt. Megtettem, amit megtehettem, kiharcoltam, amit kiharcolhattam. Ennyire futotta. Másnak biztos kevés, de ha összeadnám, hány liter anyatej folyt le a kisfiam torkán, meglepően szép szám jönne ki. Tehát tudom úgy nézni, hogy ne a keserűség maradjon meg ebből az időszakból, és a viszonylag korai befejezésből.

Négy hónap, elrohant. Négy hónap, örökkévalóságnak tűnt. Mintha száz éve lett volna a császár. Mintha RT mindig is velünk lett volna, vagy legalábbis már piszok régóta a családunk része lenne. Azt hiszem, ezek az érzések azt jelentik, hogy a legjobb helyen van, és mi is a legjobb helyen vagyunk körülötte. Hogy ez így magától értetődő.

A filmmániás kismamák barátai az egymástól független, 40-60 perces epizódokból álló sorozatok. Nagyobb az esély rá, mint az egész estés filmeknél, hogy elejétől a végéig tudod nézni, és simán eltelhetnek hetek két rész megnézése között.

A Black Mirror angol sorozat két évados, és ebben a két évadban is mindössze hat epizódot tartalmaz. Baráti ajánlásra kezdtem el nézni. Az illető azt írta, hogy az a közös a hat epizódban, hogy mindegyik a média és a technológia társadalmunkra gyakorolt hatásával foglalkozik. Én pedig már ezzel megszólítva éreztem magam.

Az első évadon, tehát 3 részen vagyok túl, és meg kell, hogy mondjam, érdekes tapasztalatot szereztem magamról. Mégpedig azt, hogy előfordulhat, hogy nem tudom megítélni, hogy egy film tetszik-e vagy sem, és hogy ha sok bajom van vele, akkor is felkelthet olyan kíváncsiságot bennem, ami miatt nem kapcsolom ki. Majd a végére azt mondom, érdemes volt végigülni. Szóval nem szépítem, olyan különálló, kb. epizódonként 1-1 órás sorozat ajánlója következik, amely minősége meglehetősen változó, és mégis úgy érzem, érdemes rászánni a drága szabadidőt.

Félelmetes tükör (Black Mirror) ez a sorozat a jelen társadalmunknak. Arra készteti a nézőt, hogy akkor is elgondolkodjon róla, hogy hova is tartunk, ha máskor csak legyint az efféle témákra, és pusztán összeesküvés-elméletnek titulál mindent, ami a jövőnk veszélyeire hívja fel a figyelmet. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárki is szívesen élne ilyen világban. Ha így nézzük, ez a sorozat felértékelődik, pedig bizonyos részei középszerű tévéfilmes minőségűek csupán.

1. rész: Himnusz

Sajnos eléggé gyenge, mondhatni középszerű résszel kezdődik a sorozat. A csattanója sem hatalmas és nem is újdonság, és a megvalósítás minősége is hagy némi kívánnivalót maga után, de ezzel együtt érdekes. A legnagyobb gondom vele az, hogy nem annyira élethű, mint amennyire a másik két részt annak tartom. A valóságban szerintem nem így döntene a válságstáb, és innentől kezdve nem tudtam eléggé belehelyezkedni a történet alapján adó problémába. Ettől függetlenül, ha valaki belevág ebbe a sorozatba, érdemes azért megnézni, de lehet, hogy a helyében nem ezzel kezdeném.

A történet egyébként annyi, hogy egy nap valaki elrabolja a wales-i hercegnőt, és egy Youtube-ra feltöltött videóval üzeni meg ország-világnak, hogy mi a követelése: a miniszterelnök élő adásban szexeljen egy disznóval az összes tévécsatornán, megadott időpontban, megadott feltételek szerint. A miniszterelnöknek nagyjából fél napja van, hogy döntsön.

(6/10, de azért megnézhető.)

2. rész: Az egyetlen kiút

Na, ez már sokkal jobban tetszett, bár veszettül vontatott volt, kb. 25 percet simán ki lehetett volna vágni belőle. Ennek tükrében pedig érthetetlen, miért nem magyarázza meg a film alaposabban, hogy hol is játszódik és mi a háttere a történteknek. Bennem legalábbis sok kérdés maradt, érdekelt volna az értelmezéshez, hogy mi van a falakon kívül, mióta létezik ez a világ, honnan kerülnek oda, akik odakerülnek, miért csak fiatalok vannak stb. Valahogy nem érzem elég alaposnak, miközben egyébként látványvilágában és még inkább mondanivalójában eléggé ütős. A végkifejlet beviszi a gyomrost, bár nyilván gyomor kérdése, de engem eléggé elkeserített. Napokig agyaltam utána rajta.

A történetet itt nem nagyon fogom leírni, mert szerintem azzal még lassúbbá válna annak, aki meg fogja nézni. Szépen kibontakozik, összeáll, miről is van szó. Annyit árulok el, hogy egy virtuális világban játszódik, ahol az ott élő embereken kívül csak egy alma valóságos, minden más mű, és mint ilyen, riasztó, rideg, elrettentő.

A sorozat részei egyébként arra a félelmetes felismerésre futnak ki, hogy bár mindegyik történet fikció és nagy részük csak egy elképzelt világban játszódik, mégis megtörténhet akár velünk is. A társadalmunk ide tart, és ha nem vigyázunk, a technológia és a média a fejünkre nő.

(8/10, ez a 2. rész egész jó volt.)

3. rész: Az emlékchip

Na, ez a téma eleve közel áll hozzám, a chipelés veszélyeibe szerintem belegondolni is hátborzongató, és sajnos egy karnyújtásra vagyunk tőle, hogy az ötlet megvalósuljon. A sorozat 3. része ezzel foglalkozik, csak kicsit továbbgondolva, a chip itt konkrétan a viselője által látott eseményeket tárolja. Azaz 2 in 1, nem csak a chipelés, de az életünk bekamerázása is témája a filmnek.

Ezt a problémakört millió történettel be lehetne mutatni, a film készítői a magánéletet választották. Egy házaspár közötti féltékenységi jelenetnek induló történet végül elég erőteljesen felnyitja a néző szemét, ha esetleg eddig még nem volt nyitva.

Ez a rész szerintem egészen kiváló, izgalmas, dinamikus és logikailag is csak egy kevés problémám van vele. Épp csak annyi, hogy szerintem egy ilyen világban az emberek nem lennének ennyire lazák és kitárulkozóak, nem mernének viccelődni, hanem totál be lennének feszülve attól, hogy mindenki mindent láthat, visszakereshet, minden egyes szavukkal bármikor szembesítheti őket... ez borzasztó nyomasztó lehet.

(9/10, nem tudom, mit tartogat még a 2. évad 3 epizódja, de ez a rész kimondottan ütősre sikerült, nagyon tetszett.)

(A képek mind a port.hu-ról származnak.)

Lett havi, kétheti vagy heti kimenőm, ahogy igénylem. Tök jó. Egy nem is olyan hosszú beszélgetés eredménye ez Drissel. Rájöttünk (tudom, nem ez a spanyol viasz), hogy az őrli fel az embert, ha folyamatosan neki kell felügyelnie, készenlétben állni a kicsi közelében. Sosem érettem, miért jobb annak a szülőfélnek, aki dolgozni jár, miközben otthon meg ott a gyerek. Hát azért, mert addig lekerül róla ez a felelősség. Nem vágyom vissza a munkába, félreértés ne essék! De ha csak elmegyek egyedül fodrászhoz vagy venni egy kenyeret, már az kikapcsol. Hihetetlen, milyen rövid idő alatt is fel tudok töltődni.

Múlt pénteken kismama csoporttalálkozón voltam egyedül, tegnap meg Sziszamiszával vacsoráztunk egyet a Leroyban, úgy, mint régen. Ha minden jól megy, hetente, kéthetente tudunk ilyet csinálni. RT olyankor már alszik, Dris felügyeli, de ha nincs egyetlen ébredés sem, akkor ő is zavartalanul tud netezni vagy valami ilyesmi.

Ha visszagondolok a néhány évvel (3-4-5?) ezelőtti életmódunkra, azt látom, hogy igen nagy változások mentek végbe mifelénk. Nem volt ez pálfordulás, mert szép lassan alakultak át a szokásaink, step by step. Mindig csak annyi léptünk előre, amennyire igényünk volt, és amennyit pillanatok kérdése volt megszokni. Motiváltak voltunk és vagyunk. Ez kell hozzá. A többi jön magától.

No, de miről is beszélek? A fogyasztói társadalom (tudatos, ámde költekező) mintapéldányaiból apránként lettünk valami más. Először jött a szelektív hulladékgyűjtés és az ökológiai tisztítószerek (már ha nem a vegetarianizmus az első lépés). Volt szűrt vizes időszakunk is, aztán arról leszoktunk, nem szerettem annyira, mint az ásványvizet. Azután házilag barkácsoltuk az első virágládákat, amelyekben próbáltunk konyhakertet kialakítani, több-kevesebb sikerrel. Ez volt a kísérleti időszak. Paradicsom és madársaláta nőtt is dögivel, a hónapos retek viszont olyan lett, mint egy rotringbetét, csak rózsaszín. Úgyhogy arról inkább ne is beszéljünk! A második nyáron már lett paprika is. Nyár elején kerestünk egy elhagyott telket, egy ismerősünk szomszédja megengedte, hogy az övén kipróbáljuk, hogyan gazdálkodnánk. Nem lett belőle így elsőre sikersztori, több gyom nőtt, mint zöldség, vagy csak nem látszott ki alóla, nem tudom. Én akkor már nagy pocakkal, 35 fokban inkább itthon maradtam a hűvösebb lakásban, de ha időnk jobban engedte volna, azt a földet is gondosabban megműveltük volna. Egyszer még ehhez is visszatérünk szerintem. 

Aztán ugye száműztük a fürdőszobából azokat a pipere cuccokat is, amelyek nem természetes alapanyagokból készültek. Lett helyette natúr szappan, minden funkcióra: zuhanyzás, hajmosás, borotválkozás. Fogkrémnek meg fluorid- és mentolmentes verzió. Illatmentes ökológiai öblítő, de lassan ezt is felváltottuk valami mással: ecetes vízzel. Ahogy a szűrt víz, úgy az ecet, mint ruhaöblítő sem lett a kedvencem. Bizonyos ruhák és a törölközők sprődek lettek tőle. Így, egy kicsit harcolnom kellett Drissel, de végül visszatértünk az ökológiai öblítőhöz. Próbáltunk gesztenyével is mosni, és lehet, hogy újra sor kerül majd rá.

Meditálok, azaz meditáltam RT születése előtt, nem kötelességszerűen, de amikor rám jött. Jó lenne ezt még visszailleszteni a mindennapokba, ha nem is most, de hiányzik. 

Majd jött még egy réteg erre az egészre. Biozöldségek, biogyümölcsök, bio mindenből, amiből csak lehet. Nem a megőrülés határát súrolva, hanem apró lépésenként megvalósítva, és most már olyan természetes, mintha más nem is létezne. Nagyrészt biopiacról, bioboltból, kisebb részt a saját erkélyládáinkból.
Amikor már belejöttünk a szelektív hulladékgyűjtésbe, elkezdett minket zavarni, hogy a szerves hulladék megy a háztartási szemetesbe. Így Dris elkezdett komposztálni, gilisztákkal. Igen, a 6. emeleti lakásban. Először furcsa volt belegondolni, hogy itt lesznek a lakásban, de nem sok vizet zavarnak. Nem másznak ki a dobozból (Ikeás), amiben élnek. A bedobált szerves (kizárólag bio zöldség és gyümölcs maradéka, héja kerül bele) hulladékot ún. gilisztateává alakítják, ami kimondottan jót tesz az erkélyen termesztett zöldségek földjének.

(Forrás: Biobúzafű)

Babavárás idején, amikor az ember extra egészségesen igyekszik étkezni, jöttek a csírák, igazán tiszta forrásból, a bolthálózatot kihagyva, egyenesen a termelőtől, frissen a csíráztatóból. Majd a búzafűlé. Sajnos én ebből keveset fogyaszthatok, mert várandósság és szoptatás idején nem ajánlott semmi, ami méregtelenítő hatású, de várom, amikor majd belevághatok úgy igazán. Addig én csak kiskanálnyit iszok belőle és a bőrömre kenem, állítólag csodaszer. Ha én még nem is csaphattam bele igazán a búzafűlé-lecsóba, a család már fogyasztja rendesen. Szerintük is csodaszer. Egy természetes dolog, ami bárki számára elérhető, mint csodaszer, gyógyszerek, mesterséges vitaminok és vegyszeres kozmetikumok helyett.

Fura látni, hogy a tévében minden második reklám gyógyszert tukmál. Megjegyzem, eredményesen. Az orvosok is csak "felírnak", egy sem mondja, hogy egyen a kedves páciens inkább sok spenótot vagy hüvelyest, vagy mindkettőt. Itt jönne a képbe a búzafűlé is. A kiegyensúlyozott, változatos és természetes, vitaminokban gazdag étrenddel minden szükséges tápanyag bekerül a szervezetbe, a számára legjobb és legkönnyebben feldolgozható formában, de erre mégsem hívják fel a figyelmet szinte sehol. Abból nem gazdagszik meg senki. Épp csak egészséges lenne az emberiség. Nem csak testileg, értékrendileg is.

Félreértés ne essék, nem vagyok szélsőségesen mániákus, sem "hippi". Nem szeretnék tanyán élni, mindentől távol, áram és víz nélkül. Nem szeretnék lavorban mosakodni és a kis-nagy dolgommal a kert végébe járni. Én azt sem tudom, bírnám-e vidéken huzamosabb ideig. Még az az idő is eljöhet, hogy oda vágyom, de egyelőre nem erről van szó.

Továbbra is a fővárosban élünk, közel a tűzhöz, jó közlekedésnél (azaz szmogban és zajban), minimál berendezésű lakásban. Már szinte kész van, és bár sokáig tartott (közel 5 évig) a berendezés befejezése, most nagyjából olyan, mint amilyet szerettünk volna. Nem biztos, hogy nem fogok ennél nyugisabb, "vidékibb" helyen élni, de nem hiszek benne, hogy vissza kell menni 200 évet az időben ahhoz, hogy ember- és természetközelibben tudjunk élni. Nem hiszem, hogy le kell mondani a gépek adta segítségről, sok közülük energiatakarékosabb is, mint a manuális elődje (pl. a mosogatógép). Ízléssel és ésszerűen lehet társítani a modern kor vívmányait a környezettudatos megoldásokkal (az más kérdés, hogy nem mindet kell!). Az eredmény, sokak tévhitével ellentétben, nem a kényelemről való lemondás, hanem egy sokkal élhetőbb élet lesz.

Tudom, ez most divat is. Milliárdos üzletemberek mondogatják, hogy csalódtak, elegük van a pénzhajhászatból, elmennek biokertésznek. Sokan nevetnek rajtuk, hogy nem hitelesek. Én nem gondolom, hogy ne lennének azok. Miért ne lehetnének? Miért ne alakulhatna úgy az élet, hogy az embernek megváltoznak a prioritásai? Pénzt keresni, karriert építeni, üzletet futtatni, hitelt fizetni 5-10 éve még nem az volt, mint most. Ami most van, arra miért ne lehetne válasz, hogy "besokalltam, egészen máshogy szeretnék élni"? Miért ne lehetne cél az önellátás, amennyire meg tudjuk tenni?

Jó hosszú írás lett ebből, és tudom, hogy a hosszúkat sokan el sem olvassák, de azért ide a végére még be kell tennem egy fontos részletet. Ez az egész nem tőlem jön. Szimpatikus, tudok vele azonosulni és szeretem, hogy ebben vagyunk, de ha Dris nem lenne motorja a változásnak, valószínűleg én még nagyon nem itt tartanék. És nem írtam volna meg ezt a bejegyzést sem.

Ide illik, úgyhogy belinkelem: aláfestő zene BÁRMIHEZ.

És egy bejegyzés Blogártól, aminek van ehhez a témához kapcsolódó része, és eléggé egyet is értek vele.

Update: Fotók a gilisztás komposztálóról, közkívánatra, a "Tovább" után. Leírás a kommentek között található. Még precízebb leíráshoz sajnos használni kell a google-t, nincs időm pontos know how-t betenni ide. Köszönöm a megértést!