Ha vannak itt esetleg olyanok, akik régebb óta olvasnak, még a freeblogos időkből, és azoknak is a derekáról, akkor talán emlékeznek, hogy jártam egy időben hipnoterápiára. Nem is olyan röpke ideig, uszkve 4-5 évig. Na, az egyik ilyen hipnózisos élményem még szinte a terápiám elején egy faház volt, az én házam a tudatalattimban. Az "én házam" nem azt jelenti, hogy az én ízlésemnek megfelelő álomotthonom, hanem egy épület, ami szimbólumként jeleníti meg a tudatalattimban létező dolgokat, vagyis csak egy részüket. (Vajon érthetően mondom? Remélem.) Az én faházam elég nyomasztó látványt nyújtott, kívülről és belülről is. A leginkább arra emlékszem, hogy az ablaküvegek teljesen feketék voltak, nem lehetett kilátni rajtuk. Nem részletezem tovább, de az ilyen élmény élénken él az ember fejében sokáig, talán élete végéig is.

Ma, a szokásos lakás-ház-telek hirdetések böngészése közben egyszer csak nem hittem a szememnek: megláttam annak a tudatalatti szimbólumháznak a hasonmását. Szinte teljes az egyezés, egy kis különbség van csupán, mert az enyémen a keskeny terasz körbefutott a ház körül, de amúgy egészen ilyesmire emlékszem. Nem jelent ez semmit, szerintem, nem rohanok megvenni a telket a lebontandó bungalóval, de azért érdekes.

Erről van szó:

(Forrás: http://www.oc.hu/)

Mint mindenből, az ingatlanhirdetésekből is létezik az a mennyiség, ami után már egy újabb megnézése elpattantja a húrt. Ma már átestem ezen a határon, mindegyiken sírva röhögtem. Például itt rejtély, hogy van-e nappali, és ha nincs, akkor vajon mi adja ki a 100 nm-t, de az is, hogy mit jelentenek ezek:

• Az épület földszint beosztású, terasz tagolású.
• nívós anyagokkal felhasznált

Nyaraltunk egy belföldit. Nagyszülőstül. Hazaértünk, és rájöttem, hogy akármilyen jól is jött a segítség, és hiába tudtam többet pihenni, mintha csak Drissel és RT-val mentünk volna, azért az az igazi, amikor végül becsukjuk magunk mögött a lakásajtót, és hármasban maradunk. A nyaralás vidám volt és viszonylag pihentető, az újra itthonlét pedig meghitt. RT-nak meg szerintem hiányozhattam még úgy is, hogy jelen voltam, de nem csak én foglalkoztam vele, ugyanis az első itthon töltött délután alatt annyit bújt hozzám, mint máskor több hét alatt. Pedig amúgy is bújós gyerek.

A nagyszülőkkel nyaralás még egy fontos dologban vízválasztó volt. Többször felmerült már a közeljövőben szükséges költözésünk kapcsán, hogy praktikus és olcsóbb lenne, ha ikerházba vagy két generációs ingatlanba mennénk, velük együtt. Én ettől mindig ódzkodtam, és szerencsére Drisnek sem kell hosszan magyarázni a hátrányait. Most a nyaralás, és az előtte levő ugyanott, ugyanúgy velük pünkösdölés még jobban megvilágította, hogy milyen nehéz is megőrizni a magánszféránkat és a szabadságunkat, ha közel vannak a szülők. Generációs- és nézetbeli különbségek sokasága bukkan elő ilyenkor is, és ha egy hét még kellemes is lehet így, egy életet nem ebben szeretnék leélni. Nem panaszkodásból mondom, a két kezem összetehetem, hogy ilyen megbízhatóak, segítőkészek és elérhetőek, de a határok szerintem fontosak. A jelenleginél közelebbi kapcsolat és lakótávolság már messze nem lenne egészséges.

Nem új téma ez, időről időre felmerül. Mi mindig hárítjuk az egymás alatt-felett-mellett lakás lehetőségét, finoman vagy konkrétan, mikor hogy. De sajnos még mindig értetlenség és némi sértődés a válasz. Pedig nem hiszem, hogy ők szívesen költöztek volna az anyósuk-apósuk szomszédságába, de ha ezt felvetném, azt mondanák, hogy ők másmilyenek.

Megoldás egyelőre nincs, csak nézegetjük a lehetőségeket. Továbbra is kérdés, hogy maradjunk-e a kerületben, vagy menjünk az agglomerációba. Jó lenne a kert, a nyugi, a csend, de rossz a távolság mindentől, ami "mozog". A nagyszülőkhöz közel, de mégis távol. Közben meg a pénztárcánk és az igényeink elsétálnak egymás mellett, nem látjuk még a megoldást. Pedig biztos itt van valahol, itt kell lennie!