Ez a lakás nagyon tetszik. (Konténer, megint.) Egészen egyedi hangulatú. Otthonos, miközben indusztriális. A konyha meg egy álom. Legalábbis design szempontjából. Hogy mennyire használható jól, abba most nem gondolok bele. Álmodni jó.

Pár hónapja rám tört a tettvágy, hogy valami mást is csinálnék a gyerekezésen kívül, akkor posztoltam is róla. Most jelentem: viszonylag elmúlt. Kezdem megszokni, hogy csak hébe-hóba van időm olyasmire, amit hobbinak lehet nevezni. Az megy, hogy eljussak fodrászhoz, kozmetikushoz, és este tíz után már rá tudok nézni a Facebook-ra is, és gyerekkel jóformán csak rajtam múlik, hova szeretnék eljutni napközben (azért nem egészen, de színezzük így!). Azt pedig elfogadtam, hogy nincs heti 4 filmnézés meg hasonlók, amik korábban. Ezek az évek most RT-ról szólnak, aztán, ha a sors megadja nekünk, akkor a kistesójáról. Most ez az első, neki szenteljük minden figyelmünket. Ugyanakkor nyilván kell időnként töltődni egy kicsit. Nem bulira gondolok meg ilyesmi, csak egy fél délután egyedül vagy a férjemmel kettesben... a nagyszülői segítség ilyenkor aranyat ér.

Tulajdonképpen nekem az a fő "bajom", hogy nem a gondoskodás a hobbim. Komolyan. Ha pl. imádnék takarítani, vagy hogy egy hihetőbbet mondjak: főzni, akkor elmondhatnám, hogy minden este a szenvedélyemnek hódolhatok. Ezt kellene elsajátítanom. Kifejleszteni a képességet, hogy amit épp csinálnom kell, arra vágyakozzam is. Hogy fáradtság, időhiány és minden ellenére nagy élvezettel szippantsak bele a friss petrezselyembe, mielőtt beleturmixolom RT kajájába. Ez valamennyire meg is van, mert szeretek neki kísérletezgetni, és szeretem, ha jóízűen eszi a főztömet, de a saját kajánk elkészítéséhez már kevésbé lelkesen kezdek hozzá, ha egyáltalán.

Pedig milyen igaza van Blogárnak, aki azt mondta egyszer, hogy az utat magát kell élveznünk. Valószínűleg ez a titok nyitja.

Az már nagyon jól megy, hogy élvezzem a hétköznapokat. RT-nak minden apró dolog újdonság és kaland, és én imádok ebben részt venni. Látni, ahogy először ül a fodrászszékben, ahogy először lát galambot, ahogy először érzi meg a nyelve a hideg fagyit, ahogy először ül metrón, és figyel. Általa megtanulok odafigyelni a részletekre, amelyek mellett felnőtt létemre már elrohanok. Ma pl. ide-oda ugráló tekintettel tanulmányozta a wc-lehúzást. Nézte komoly, vizsgálódó arccal, hogy anya mit nyom meg, arra mit csinál a víz, mit hova dobunk, hova hajtunk. Én pedig közben két dolgot tanulmányoztam szintén. Őt, ahogy először találkozik ezzel a jelenséggel, és magamat, arra eszmélve, hogy még sosem figyeltem meg elég alaposan a wc-lehúzás folyamatát. Ez persze csak egy példa, de így tudom napközben "hobbivá" varázsolni a néha monoton, néha piszok fárasztó pillanatokat is. Aztán persze nekem is van, nem is kevésszer, hogy lerogyok a kanapéra este tízkor, a szekrénybe hajtogatásra váró ruhák kupaca mellé, és nem értem, hogy fogom magam utolérni. Ilyenkor elkeseredek. Majd másnap reggel, amikor meglátom a kópé kipihent mosolyát, alig várom, hogy ott legyek, amikor aznap is felfedez valami újat, valamit először.

Végül is minden nap egyre jobb és jobb, egyre könnyebb és könnyebb.

Az antropozófus doki nagyon bevált. Beállította a TSH-mat (~pajzsmirigy hormon) az ideális értékre két hónap alatt. Ez a kórházi endokrinológiának nem sikerült kb. másfél év alatt, bár mentségükre szóljon, hogy nem is próbálkoztak vele. Ja, és a "nem lehet fogyni vele" betegségemmel, szintén az antropozófus doki segítségével, csak ledobtam 5,5 kg-ot magamról. Nem mondom, mehetne még le úgy 3-4-5, de azért eléggé örülök már ennek is.

RT egy éves lett! A napot ugyan a szobában töltöttük, mert kint szakadt az eső, de nagy volt a boldogság. Milliószor megölelgettük, énekeltem neki Happy Birthday-t, és készítettünk neki Drissel közösen tortát. Utóbbiból ez még csak a próbaverzió volt, az élesre majd a hétvégén lesz szükség, amikor jön a család. Ami azt illeti, még van mit gyakorolnunk. De ha azt vesszük, hogy még soha nem csináltam tortát senkinek, és hogy ez ráadásul speciális recept, mert RT glutén-, tojás-, tejtermék- és húsmentes diétán van, akkor nem is lett olyan rossz. Az íze nagyon klassz, csak csukott szemmel kell enni. Mire a vendégek jönnek, kikupálom.

Kettős ünnep ez legbelül. Szerintem minden szülő érzi, hogy amikor a gyereke első születésnapját ünnepli, de a kicsi még ebből semmit nem fog fel, akkor igazából magát is ünnepli egy kicsit. Ahogy sokan, mi is visszaemlékeztünk, mi és hogy volt tavaly ilyenkor, és mi minden történt azóta velünk. Egyrészt nagyon gyorsan elrepült ez a 12 hónap, és RT hatalmasat nőtt, másrészt meg nem tudom elhinni, hogy tavaly ilyenkor, illetve egy nappal előtte nem volt még velünk. Távoliak már azok az idők, amikor csak kettesben laktuk be ezt a lakást, és olyan magától értetődő, hogy RT itt van velünk... Nagyon jó döntés volt ez a kisfickó! Csodálatos figura, én pedig szeretek anyuka lenni.

Írogattam neki leveleket, és nagyjából most értem utol magam velük. Már nem emlékezetből szedem össze a korábbi hónapok eseményeit, hanem amikor valami mérföldkőhöz érünk, azonnal beírom, hónap végén meg átolvasom, szerkesztem, olvasmányossá teszem. Ha lesz időm, színezem neki fényképekkel, de annyira hosszú a to do listám, hogy fogalmam sincs, erre mikor kerül majd sor.