Csinálom a reklámot lépten-nyomon a Hahó Együttesnek. Igazi rajongójuk lettem, komolyan.

Az úgy kezdődött, hogy az unokahúgomtól, akinek a kisfia szerette a Földlakó-t, ezt a CD-t kaptuk Rt születésére ajándékba. Még a kórházban csücsültünk, amikor a kezembe nyomta a csinos kis lemeztokot. Én kb. már akkor szimpatizáltam vele, amikor megláttam a borítót, pedig az egyetlen szám, amit ismertem róla, mert a Petőfi rengeteget játszotta, a gyermektelen időszakomban egyáltalán nem tetszett. Aztán meghallgattam a lemezt, elsőre furcsa volt, mert helyenként nem jön ki a szöveg a ritmusra, máshol meg totál magyartalan, de a zene annyira jó volt, hogy újra és újra elindítottam. Ekkor Rt még csak pár hetes vagy hónapos volt, tehát ő még nem számított célközönségnek, csak mi hallgattuk Drissel. Aztán valahogy rákaptam. A szövegek megtetszettek, a magyartalan mondatok stílusossá váltak, minden meghallgatásra új poénok bukkantak elő, mintha a gyerekek Kispálját hallgattam volna. Közben Rt is növögetett, már régóta tudja kezelni a hifit, és nagyon megszerette ezt a lemezt. Már meg sem tudnám mondani, hányszor játszottuk le.

A lemezt egyébként akkor még Kardos-Horváth János néven jelentették meg, ő a Kaukázus énekese is, és 3 gyerek apukája. Némelyik videójuk Kafkaz néven szerepel a Youtube-on, de jelenleg Hahó Együttes a formáció neve.

Ma pedig elmentünk életünk első Hahó Együttes koncertjére az Akváriumba, és nagyon jó volt. Biztos nem vagyok normális, de én végigénekelem és végigmozgom az egészet, és úgy élvezem, mintha gyerek lennék, de közben a "tudatos szülő" is figyel belőlem kifelé. Figyeltem a közvetített értékrendet, a zenészek hozzáállását, s eléggé meg voltam elégedve. Egy közvetlen, barátságos dolog, amit ez a 4 fiú csinál. A dalok többnyire zöld témákról szólnak, és a koncerten az összekötő szövegek is ilyenek.

Mi még biztosan fogunk menni, ha valahol játszanak.

Volt egy osztálytársam középiskolában. Talán egy picit több is annál, sokat lógtunk együtt, egyesek szerint barátnők is voltunk. Nem tudom. Ez a lány egyszer azzal állt elő, hogy híres akar lenni. Kérdeztem, hogyan gondolja, mert nem tudtam róla, hogy valamiben extra tapasztalt vagy tanult vagy ügyes vagy tehetséges lenne. Erre azt válaszolta, az az ötlete, hogy teleszórólapozza a fővárost azzal, hgoy híres akar lenni. Híres akarok lenni szórólap a postaládákba, Híres akarok lenni plakát az oszlopokra.
Zseniális ötletnek tartottam, de nem csinálta meg. Pedig akkor, a 90-es évek legelején szerintem feltalálta volna vele a magyar celebséget, a produktum nélküli hírnév létjogosultságát. Akkoriban volt nagy szám (4 millióan nézték, ha jól emlékszem) a Friderikusz Show, az a bizonyos első, és abban pont ilyen figurák tűntek fel. Bár ők legalább szöcskét ettek vagy kimosták magukat mosógépben vagy festményről hegedültek... mikre emlékszem, ugye? De valahogy el tudtam képzelni, hogy ő ezzel a plakátolással tényleg befut, és ott ül majd a Kontrax által szponzorált színes kanapén, és mond valami vicceset csillagászati gázsiért.
Tulajdonképpen csak ennyit szerettem volna elmesélni, mert naponta eszembe jut ez a "híres akarok lenni azzal, hogy híres akarok lenni" ötlet. De az még hozzátartozik a történethez, hogy végül is egy kicsit tényleg híres lett, egy icipicit, mert mostanában egy közismert politikus jobbkezeként bukkan fel itt-ott.

Azért arról nem volt szó, hogy ha elkezdek vezetés órákat venni, az együtt jár egy kiadós hízókúrával. Ugyanis minden óra után olyan stresszes vagyok, hogy muszáj betérnem a kisboltba egy-két (három-négy) csokiért vagy kakaós csigáért. A helyzetet nehezíti, hogy az oktatóval a találka a kisbolt előtt van, és az óra végén is ott tesz ki. Tegnap előtt meg, ahogy kiszálltam, hihetetlenül kezdtem vágyni valami junk foodra, úgyhogy képes voltam leszállni hazafelé a buszról ott, ahol nem kellett volna, és 30 percet és 1800 Ft-ot elverni a Burger Kingben. Azt a bio-vega-fényevő-egészségközpontú mindenemet! Phfff.