(A kép forrása: port.hu)

Sokszor csak azért írok filmekről, mert ki kell adnom a véleményemet, de az nem jelenti azt, hogy feltétlenül ajánlani szeretném. A Kétely viszont kivétel, kimondottan fel szeretném hívni rá a figyelmét mindenkinek, akinek szokott tetszeni a filmes ízlésem és aki szereti a szokásostól eltérő mozikat.

A Kételyben van minden, dráma, életszagú problémák, remek ütemben fokozódó feszültség, és egy önmaga köré gabalyodó történet. Értékrendek válsága egyházi környezetben. És a jelenlegi legszínészeim, akik még magukhoz képest is nagyot alakítanak. Meryl Streep előtt legalábbis le a kalappal, eszméletlen a nő. De Philip Seymour Hoffman is nagy, mint mindig. Amy Adams pedig egy kis meglepetés, őt eddig még csak butuska lányok szerepében láttam. Most sem az a nagy ravasz és lángész, mert csupa naivitás, de az ártatlansága és tisztasága, meg ahogy őrlődik benne, nagyon átjön a játékán. A karaktere így szerethetővé válik.

(8/10, megér egy misét. Bocs.)

Befizettünk egy elsősegély tanfolyamra. Mi a Léghajót választottuk, mert azt ajánlotta az a rokon és anya, aki kb. egy éve elhaló hangon hívott: majdnem megfulladt a gyereke egy mogyoródarabtól, és ha nem járt volna elsősegély tanfolyamra, a kisfiú most nem élne. Egy bevásárlóközpont közepén történt az eset, de a gyerek liluló-szürkülő bőre és a kiadott hangja alapján nagyon valószínű, hogy mire a ház orvosa odaért volna, már késő. Anyuka viszont összeszedte minden tudását, és a tanfolyamon tanultak alapján kipaterolta a mogyoródarabkát a légcsőből, vagy mit tudom én, honnan. A lényeg, hogy felhívott, hogy ha egyszer babát várok, feltétlenül végezzek el egy ilyet, mert sosem lehet tudni, mikor van rá szükség.

Ha jobban belegondolok, más ismerőseim is beszámoltak már fulladásról és hasonlókról, amikor csak egy véletlenül arra sétáló lélekjelenlétén, vagy a mentők gyors kiérkezésén múlt egy gyermekélet.

Nem riogatni szeretnék, de nekem jól jött a tanács. Eszembe sem jutott volna magamtól ilyesmire befizetni. Hogy belefutottam volna máshol vagy sem, azt nem tudhatom. Mindenesetre elmentem, azaz elmentünk ketten Drissel, mert ugye vele is lehet a gyerek, amikor épp gyors segítségre van szükség.

Egyáltalán nem bántam meg, nekem rendszerezte azt a tudásomat, ami eddig is megvolt, és felvértezett sok új információval. Megtanultunk újraéleszteni, ami nyilván nem olyan, ahogy a profi mentősök csinálják, de amíg kiérnek, addig életben lehet vele tartani a gyereket (vagy akár felnőttet is). Meg sok minden másról is szó esett, az égés, félrenyelés, vérzés, légzéskimaradás, lázgörcs, mérgezések stb. témakörében is.

Igen, persze, pénzbe kerül, és amikor épp a babaágy-babakocsi-végeláthatatlan kelengyelista beszerzés, és a doki kifizetése közepette számolgatja az ember az aprót, nem is kevés kiadni ennyit, de én úgy vagyok vele, hogy inkább nem ezen spórolok.

Szeretném felhívni a figyelmet egy filmre, ami meghatározó alkotása a filmtörténelemnek, de a körülöttem levő emberekből kiindulva úgy érzem, elég kevesen ismerik. Én pár hónapja láttam itthon, kanapén, DVD-ről. Dris meg most, a Tavaszi Fesztivál keretein belül, a MÜPA-ban egy olyan vetítésen, ahol élő orgonakísérettel festették alá a filmet. Mindkettőnkre nagy hatással volt.

Ha azt vesszük, hogy egy 1927-es, fekete-fehér némafilmről van szó, miért is kellene ismerni...? Ha másért nem, hát azért, mert (sokak szerint) megteremtette a sci-fi műfaját, és azért, mert a 20-as években már olyan témákra hívta fel a nézők figyelmét, amelyekre sokaknak még ma sem nyílt ki a szemük, pedig már nagyon kellene, valamint azért is, mert a mai kultúra is sokszor utal rá, egyfajta szimbólumként emlegeti. (Erről majd később bővebben.)

Utópia, amely mondanivalójával és örök aktualitásával épp olyan fontos művé vált, mint pl. Orwell 1984-e.

Pedig a film egésze nem is érhető el. Apránként előkerülő darabkákból rakták össze, az elveszett jeleneteket pedig, amelyek sokszor kulcsfontosságúnak tűnnek, feliratokkal pótolták.

Ami a történetet illeti, egyszerű, de már a film első pár jelenetében beviszi a gyomrost. Legalábbis akkor, ha a néző hasonlóságot vél felfedezni az 1927-es "fikció" és a 2000 utáni évek valósága között.
A Metropolis egy fiktív nagyváros, modern technikával, hatalmas lehetőségekkel... legalábbis azok számára, akik a város urának, John Masterman-nak a kegyeltjei. Az "elit", a kiváltságosok számára csupa móka és kacagás az élet, gyönyörű kertekben élhetik ki hedonista vágyaikat, nagyszabású sportrendezvényekkel szórakoztatják magukat, az urak pedig élvezik a hölgyek felületes, ámde problémamentes társaságát.

Egy ilyen kerti szaladgálás közepette jelenik meg véletlenül egy "nem oda illő figura", Maria, aki a város alatt él, a szegénysorban, és most egy sereg szintén szegény gyerekkel eltévesztette a házszámot. Masterman fia egyetlen pillantásra (naná, hiszen némafilmről van szó) beleszeret a nőbe, és követi őt a város alsó szintjére. Csakhogy ott döbbenten szembesül vele, hogy a szegény munkás réteg milyen körülmények között él, természetes fénytől elzártan, egész napos robotolásban, fásultan, kizsigerelve tengődik, hogy a fent vígadók kényelmét megteremtse.

A történet innen tovább bonyolódik, de most már kiteszem a Spoiler táblát!
A föld alatti világ Maria prédikációit hallgatja, aki szeretetével reményt és erőt ad nekik a nehéz napokhoz, miközben fel is készíti őket a majdani változásra. A nagyúr, Masterman, amikor ezt megtudja, felkér egy feltalálót, hogy készítse el Maria mását, egy robotnőt, aki külsőleg megtévesztésig hasonlít a lányra, de tetteit gonosz program vezérli. Két funkcióra hozták létre: hogy erotikus táncával elkábítsa az elit férfi tagjait, és hogy hamis eszméket ültessen el a föld alatti munkásokban.
Mindez sok képi szimbólummal tűzdelve, ha esetleg valaki azokra is gerjed.
A többit már nem mesélem el, meg kell nézni!

(8/10, klasszikus alkotás, amit érdemes ismerni.)

Azt viszont még szeretném megmutatni, hogy a Metropolis, bár nagyon régi film és teljes egészében nem is tekinthető meg, utalás szintjén valamiért rendszeresen feltűnik mai alkotásokban, videoklipekben, reklámokban és divatfotó-sorozatok témájaként is. Hogy ennek mi az oka, boncolgathatnánk, de inkább mindenkinek a saját véleményére bízom. Az már egy másik bejegyzés, vagy még inkább egy másik blog lehetne.

Mindenesetre mutatok néhányat a közismertebb példák közül:

(Lady Gaga Metropolisa)

(Balra: a Metropolis robot Maria-ja. Jobbra: Beyonce)

(Madonna: Express Yourself c. klipjének vége...)

(... és a Metropolis c. film vége)

És három videoklip, ami szintén ezt a témát emeli át vagy "dolgozza fel":

(Madonna: Express Yourself)

(Whitney Houston: Queen of the Night)

"Az Amerikai Egyesült Államokban készült egy felmérés. 13 évig tartott. Az eredeti cél az volt, hogy megtudják, milyen arányban van jelen a két nagy politikai erő az amerikai társadalomban. Az eredmény megdöbbentette a kutatókat. Egy eddig ismeretlen, 50 milliós embertömeget találtak. A tudósok 'kulturális kreatívoknak' nevezték el őket. Az Európai Unióban 100 millióra tehető a számuk.

Ezek az emberek szabadon akarnak élni. Elutasítják a jelenlegi hatalmi struktúrákat, tudatosságuk folyamatosan nő, és egy új gondolkodás- és viselkedésformát alakítanak ki. A hatalom által ellenőrzött sajtóban tilos róluk beszélni. Ami közös bennük: azt hiszik, egyedül vannak."

Talán egy évvel ezelőtt volt, hogy belefutottam ebbe a videóba. Elgondolkodtatott, de aztán szem elől veszítettem. Már azt sem tudtam felidézni, hogy hívják ezt a társaságot, vagyis az így gondolkodókat. Ezért, amikor kerestem volna, hogy megmutassam másoknak is, nem sikerült rábukkannom.

A helyzet azonban megoldódott, a kisfilm talált rám.

Nem fűzök hozzá különösebb kommentárt, de azt hiszem, érdemes megnézni mindenkinek. Az, ha megállunk egy percre és elgondolkodunk, merre is tartunk, sosem baj. Aztán azt úgyis mindenki érzi, hogy ez az ő útja vagy sem.

Túl vagyok a cukorterheléses vizsgálaton. Ha valaki nem tudja, gyorsan leírom, ez mit jelent:

Fel kell oldani kevés vízben egy csomó glükózt (75 g). Kb. 20 perc kevergetés, mire nem külön áll a megdermedt glükóz és a víz. Kora reggel éhgyomorra vért vesznek, aztán kell meginni ezt a trutyit, és aztán 1 és 2 óra múlva újra szúrnak. Tehát összesen 3 vérvétel és egy trutyiivás.

Na, ezzel riogat mindenki, amióta babát várok. Egykori kismamák, netes fórumok, védőnő, nőgyógyász. Hogy ez milyen rossz lesz, különös tekintettel a lötty megivására. Vigyek zacskót hányni.

Ebből aztán az lett, hogy a trutymó olyan finom volt, hogy én bizony elneveztem "italnak". Pedig messze földön híres finnyázós vagyok, ha ételről-italról van szó. Igaz, a kórház, ahova járok, engedi, hogy citromot is tegyünk bele, így kellemes limonádé íze lett. A 3 vérvételre már nem mondom, hogy élveztem, de azt is túl lehet élni. Az embernek két karja van, és amikor másodszor is oda szúrnak, ahova aznap már egyszer megtették, akkor az nem fincsi. De túléltem. Ha tényleg ez a legrosszabb élmény a terhesség során (a szülésig), akkor huhh, túl vagyok rajta.

Az a helyzet, hogy amikor épp újra egy nagyon termékeny (írás szempontjából) és ihletgazdag időszakhoz értem volna, és szeretnék újra napi szinten, vagy legalábbis hetente több alkalommal blogolni, bloggeri "szülőföldem" bedobta a törölközőt. Remélem, csak átmeneti, hogy ott nem tudok bejegyzést elmenteni, de mivel hetek teltek el kényszerből vállalt csendben, nem bírom tovább, írnom kell.

Megnyitom hát újra ezt a helyet, és talán átköltözöm véglegesen is... még nem tudom. Mindenesetre, aki kíváncsi rám és a postjaimra, az ezentúl itt talál meg.

Azt, hogy nem várok most tovább a régi helyen arra, hogy folytathassam, más is indokolja... sőt, elsősorban más indokolja. Sokan mondták az elmúlt években, hogy váljak meg az Antibaby névtől, mert a név bevonz, és így sosem lesz gyerekem. Én ezzel nem értettem egyet, mert ez a név nekem nem is a fogamzásgátlást jelképezi, de ez nagyon messzire vezet vissza. A lényeg a lényeg: jelenleg babát várok, ami egy csodaszép, boldog időszaka az életemnek, és amelyben élve ismét rengeteg olyan inger ér és olyan gondolat születik bennem, amely blogba kívánkozik.

Ez az időszak többször előhozta, nem kellene-e váltanom, akár blogot, akár blogszolgáltatót, de még nevet is. Hát ilyeneken töröm a fejem. Az, hogy ismét ide írok, és nem a freeblogra, legyen egyfajta próba! A név, design és egyéb váltás úgyis energia-, idő- és pénzigényes, úgyhogy nem megy egyik napról a másikra. Meglátjuk, hogy lesz. Meglátjuk, hova "fajulok".

Persze, mint mindig, a komment most is szabad, úgyhogy ötleteket, építő jellegű megjegyzéseket szívesen olvasok. Legfeljebb nem fogadom meg őket. Vagy de. Ez a kettő történhet.

Ami nélkül pedig nem zárhatom be ezt a bejegyzést:

Köszönöm mindenkinek, aki eddig követett, akár a nagyobb szünetek vagy az unalmasabb periódusok ellenére is. Köszönöm azoknak is, akik bizalmat szavaznak és követik írásaimat a továbbiakban is. No, és persze köszöntöm az esetleg újonnan ide tévedőket!

A jelen blog előzménye (8 évnyi és egy kicsi) itt olvasható:

http://antibaby.freeblog.hu