A kialvatlanság és a napok monotonitása meghozta hatását. Eléggé elnyűtt lettem. Mondhatnám, hogy kiborultam, de azért szerintem ott még nem tartok, csak mondjuk úgy, nem a legjobb napokat élem. A jó az, hogy ha nem is mindenki megértő ezzel kapcsolatban, de vannak, akiknek panaszkodni is merek, mert nem oktatnak ki, nem adnak kéretlen tanácsokat. Dris a fő támaszom ebben is, de nem egyedül.
A szülés előtt hónapokkal egy ismerősömön keresztül bekerültem egy kismamás zárt Facebook-csoportba. Először azt hittem, ez is olyan lesz, mint a neten a fórumok, ahol a nők egymásra licitálnak, hogy ki a jobb anya, és "csak ők csinálnak mindent jól" elv alapján leszólják a másikat. Kellemesen csalódtam, mert bár csak két embert ismerek személyesen a 30 fős csoportból (aki meghívott és akit én hívtam meg), mégis maximális megértés fogadja minden dilemmámat, kérdésemet, panaszomat, vagy akár agyeldurranós hisztimet is. Máskor meg én tudok segíteni másoknak, és ez is nagyon jó érzés. Vannak vidámabb és kevésbé vidám témák, de nagyon jó, hogy van egy ilyen virtuális gumiszoba, ahova elvonulhat az ember, amikor a gyereknevelés sok boldog pillanata közt megszaporodnak a nehézségek. Aztán új erőre kap, és megy minden tovább.
A virtuális lelki támaszoktól persze nem azt várom, hogy megoldják helyettem a dolgokat, úgyhogy egy-két változást is beépítek a napjainkba. Mint olyan sokan, én is azt vallom, hogy a kiegyensúlyozott, mosolygós anya sokkal fontosabb egy kisbaba számára, mint hogy mindig minden élére legyen állítva a lakásban, elégedett legyen a La Leche Liga stb.
Egyrészt elegem lett az ún. igény szerinti etetésből. Igaz, ez az, amit mindenki másként definiál, de nálunk a 3. havi növekedési ugrás után az vált belőle, hogy RT összevissza evett, néha kevesebbet, máskor többet, teljesen rendszertelenül. Pár napja szakadt el a cérna, követhetetlenné vált, még naplózás mellett is, hogy hol tartunk. Ekkor jöttem rá, hogy ez így nem csak nekem nem jó, de neki sem, mert ha az éhség és az álmosság találkozik nála, akkor aztán szenved. Az evéshez túl álmos, az alváshoz túl éhes, és ilyenkor jön a nyűglődés és a sírás. Úgyhogy most vezetem rá a 3 óránkénti etetésre. Meg kell, hogy mondjam, sokkal nehezebbnek gondoltam. Azt hittem, hogy aki óra szerint etet, az ráerőszakol a gyerekre valamit, ami a saját kényelmét szolgálja, de kiderült, hogy csak egyszer-egyszer kell igazán keményen tartanom magam ahhoz, hogy márpedig most nem eszünk, csak egy óra múlva. Az is új, hogy ez nem jár együtt azzal, hogy a gyereket sírni hagyom, az ugyanis nem lenne szimpatikus módszer számomra. Nem túl nehéz megnyugtatni, elterelni a figyelmét, és ripsz-ropsz elszalad az az órácska.
Másrészt nem bírom tovább a kialvatlanságot. Egyhuzamban nem alszom 2-2 óránál többet, de van, hogy annyit sem. Pedig RT nem is nehezen kezelhető baba, nem ébred fel éjjel sokszor, nem sír órákig vigasztalhatatlanul, szóval mázlink van vele. Mégis keveset alszom, és ezen muszáj változtatnunk. Úgyhogy Dris bevonásával próbálgatjuk, hogy jó megosztani az etetéseket. Egyelőre az tűnik megoldhatóbbnak, hogy én kelek az éjszaka közepén, Dris meg kora reggel, amikor RT már általában nem is alszik el újra. Az etetés már úgyis cumisüvegből történik, amióta bojkottálja a szoptatást. Így Dris is, én is tudunk egyben aludni 6-7 órát. Ez az elmélet, aztán meglátjuk, hogyan alakul a gyakorlat.
