Antibaby naplója

Antibaby naplója

Komment vs. komment

2008. január 27. - Antibaby
Úgy tűnik, kommentelni sem könnyű mesterség.
- Akinél nem szólok hozzá, azt hiszi, nem is érdekel.
- Akinél dicsérek, beszólnak, hogy miért nyalok.
- Akinél más a véleményem egy adott témáról és őszintén megírom, ott kiakadnak.
- Akinél nincs hozzászólási lehetőség, ott hiányérzetem támad.
Nem szoktam anyázni meg b+-olni, csak a véleményemet mondani, de lassan le fogok szokni róla. Mikor kezdődött el, hogy a kommentelők minősítik egymást? S mikor lesz már vége?

Állványvásárlás

Eljött a nap, amikor úgy éreztem, nem tudok tovább fotóállvány (tripod, höhh) nélkül élni. A bazi nagy áruházban szerintem majdnem fél órán át pakolásztam magam köré a különböző méretű, színű és feliratú háromlábúakat. Kinyitottam, összecsuktam, forgattam, emelgettem, (pszt, dobáltam is, hátha nem elég stabil,) jobb kezembe ez, bal kezembe az, vajon melyik a könnyebb... egy pár méterre álló, eladónak látszó srác meg nagyon nézegetett felém. Gondoltam, ég a vágytól, hogy segíthessen némi információval a döntésem meghozatalában, csak biztos gátlásos szegény, úgyhogy némi tétovázás után átvettem a kezdeményezést. Azzal a frappánssal indítottam, hogy "te itt dolgozol?" Ön, maga. Kapásból hárított. Igen, de. Nem ért az állványokhoz. "Akkor mihez értesz?" Fotózáshoz, kamerákhoz. Hm, ma is tanultam valamit - gondoltam magamban -, ezek szerint a fotózás és az állvány között jól érzékelhető szakadék húzódik. Ez biztos olyan, mint a szeretlek, de nem úúúgy.
Nem baj, kb. 2 másodperc alatt előkerített nekem egy mosolygós tripod-szakértőt, aki még elmondta azt a két apró dolgot, amit az előző félórában nem nyomoztam ki magamnak, s már viharzottam is a pénztár felé, hogy új barátom végre meg tudjon állni a saját lábán.
Felállítottam a lakás közepén. Újszaga van, és meglepően jól áll a szobának. Össze sem csuktam azóta.
Drissel éjjel igazolványkép-készítőset játszottunk. Ki tud sittesebb képet vágni. Most igazán sajnálom, hogy arctalanok vagyunk a blogban.
Végül álomba ringatott a zársebesség, rekeszérték, optikai képstabilizátor, lencsetisztító szett...

Egy őszinte vallomás

Rettentő rossz kedvem van. Már második éjjel nem tudok rendesen aludni, arra ébredek, hogy aggódom a munkám, az anyukám, a másik munkám, Dris munkája, Dris egészsége, a lakáshelyzet, a tesóm, de még a tesóm barátnője miatt is. Fura, de ha csak mozdulatlanul fekszem, Dris meg alszik, akkor is megérzi, hogy valami baj van. Félálomban kérdezgette, mi zaklatott fel. Reggel nem is emlékezett rá.
Az az igazság, hogy látszólag egy kényelmes és szórakoztató játék az életem, miközben most pont összecsaptak a hullámok, kegyetlen év előtt állok. Kb. azt, amit más 10 év alatt old meg, nekünk most 1-1,5 év alatt kell. Egyszerűen nem lehet fontossági sorrendet állítani, mindennek most jött el az ideje. S minden nehezítő körülmény is most üt be.
Nem fogom túlragozni, de az egyik legfontosabb, hogy az anyukám, aki november óta nem áll szóba velem, most minden eddiginél erősebben hat a lelkemre. Úgy, hogy nem is találkozunk és nem is beszélünk.

Ráadásul nem tudom megemészteni a pár napja előjött gondolataimat.
Az apukámnak ma van a születésnapja, 53 éves lenne. Nem csak az 50-et, de a 40-et sem élte meg. Fiatalon tönkretette magát, az összes létező értelemben. S most nekem az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha valahol élne egy apukám, ugyanolyan kezelhetetlen, érthetetlen, kiszámíthatatlan és zűrös élettel, mint amilyen az anyukámé. Ez a jelenlegi helyzet is nagyon megvisel minket, s mindenkit a szűkebb környezetünkben, de ha sztereóban kapnánk az őrületet, szerintem már mi is bekattantunk volna.
Tehát nem az jutott eszembe, hogy de jó lenne, ha az apám még élne, hanem hogy de rossz. Nehezen fogadtam el, hogy ilyen gondolataim vannak. Pedig tudom, a düh és a tehetetlenség kínja emberi érzések, s attól, hogy letagadjuk, még vannak. Átélni, kiadni magunkból egészségesebb.
Egyébként pedig a természet ereje látja lelkem, hogy bármit megtennék és megtettem volna azért, hogy a szüleim boldog emberek legyenek, vagy ha azt nem lehet, legalább kevésbé félresiklott életűek. De sajnos nincs az a gomb, nincs az a megoldás, ami olyanon segítene, aki magán nem akar. Annyit tudnék adni, hogy a saját életemet is tönkreteszem. De ez rajtuk nem segítene. Nehéz ezt elfogadni, de muszáj, ám a lelkiismeretfurdalás, hogy biztos nem tettem meg mindent, mindig is ott lesz bennem.

Gyerekszínészek

Bár tényleg úgy gondolom, gyerekként rivaldafényben lenni egyáltalán nem egészséges dolog, a filmművészet mégsem lehet meg nélkülük. Ha a mozi valósághű szeretne lenni, nem tarthatja távol a kiskorúakat a filmezéstől, arról nem is beszélve, hogy sokszor épp az ő jelenlétük hozza meg a sikert, s a magas nézőszámot. Általában ők adják a humort, a vidámságot, a "cukiságot". Gyerekszereplővel közelebb a tuti siker.
Mindig ámultam rajtuk. Azokon is, akik "csak" fel-le rohangáló, a felnőttek orra alá borsot törő rosszcsontot alakítanak, de még inkább azokon, akik mélyebbre hatoló drámai szerepeket is kapnak. Szinte felfoghatatlan, hogyan tud egy 6-8 éves kissrác olyan érzelmeket hitelesen eljátszani, amelyek létezéséről még nem is tud. Ha találkozott is hasonlóval, nem értheti azt még pszichológiai mélységekben.
Mennyire nehéz lehet a rendezőnek, a színésztársaknak, s leginkább a gyereknek. Nem beszélve a munkafegyelemről, hetekig, hónapokig tartó 12-14 órás forgatásokon való egyenletes teljesítésről. Ugyanazt a figurát ugyanolyan jól hozni.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy nemrég láttam A csend fogságában című filmet, amelyben egy kisfiú autistát játszik. Szerepe szerint szexuális erőszak áldozata, szüleivel nagy problémák vannak, majd gyilkosságokat lát, nővérével szolidáris, de közben mély fájdalommal átélt igazságérzete van. Ezek egy korabelinek szerintem még átélhetetlen dolgok, s ráadásul a történteket betegsége miatt nem is a hagyományos módon dolgozza fel. Az autista kisfiút alakító Ben Faulkner mindössze egyetlen filmben játszik, fotót alig lehet fellelni róla a világhálón, filmje trailerében nem is említik meg a szereplők közt. Érthetetlennek tűnik ez mindazok után, milyen átéléssel alakítja szerepét. Persze lehet, hogy szülei még csírájában elfojtották a sztárolását.

Sorban jutnak eszembe a gyerekszínészek, akik előtt még le a kalappal:

- Macaulay Culkin, akit a Reszkessetek betörők, a Belevaló papapótló, a My Girl és hasonló vígjátékok után komolyabb szerepekben is láthattunk. A Jófiú c. filmben az akkor még szintén gyerek Elijah Wood játszótársa, aki meglehetősen gonosz, agresszív, ráadásul ravasz és manipulatív. Michael Jackson sikerei csúcsán legjobb barátjának tartotta. Macaulay felnőttként nem nagyon találja a helyét, korán nősült, elvált, drogproblémáitól volt hangos a sajtó, s bár minden évben kap egy-egy szerepet, messze nem olyan sikeres, mint kiskorában.

- Anna Paquin első filmjéért, a Zongoraleckéért a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat is megkapta. 11 éves volt akkor, bár a fotók alapján és a mai hasonló korúakat nézve fiatalabbnak tűnik. Felnőtt, több filmben is láthattuk, pl. az Utolsó éjjelben Edward Norton és Philip Seymour Hoffman társaságában, de véleményem szerint nem alakított akkorát, mint a Zongoraleckében.

- Haley Joel Osment egyik személyes kedvencem. Legismertebb filmjei A hatodik érzék, A jövő kezdete stb., de legelőször a Forest Gump-ban, Forest kisfiaként tűnt fel. A hatodik érzékben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelölték. Még csak 19 éves, de már drog- és alkohol ügyeiről lehet hallani.

- Drew Barrymore az E.T. és a Tűzgyújtó sikere után sorra kapta a szerepeket. A sok munka miatt tulajdonképpen folyamatosan felnőttek társaságában volt. 9 éves korára alkoholista lett, 10 évesen már marijuanával élt, 12 évesen kokainfüggővé vált. Később családja segítségével sikerült felhagynia a drogokkal. Napjaink egyik legnépszerűbb színésznője. Nem tudom, miért van így, de mintha sikerei ellenére nem kapna valami jó szerepeket, gyerekként sokkal érdekesebb volt. Bár lehet, hogy ez csak az én véleményem.

- Leonardo DiCaprio is nagyon fiatalon kezdte, korai drámai szerepei többek közt az Ez a fiúk sorsa és a Gilbert Grape című filmekben voltak. Amikor tinédzser voltam, cikinek számított szeretni, pedig akkor, még a Titanic előtt élte fénykorát. Nem anyagi és ismertségi, inkább színészi fénykorára gondolok. Mintha mostanában kapaszkodna vissza. Többször jelölték Oscarra, remélem, egyszer meg is kapja.

- River Phoenix Hollywood nagy reménységének számított. Hihetetlen természetességgel tudott játszani, valószínűleg nagy színész lett volna belőle, ha nem teszi tönkre magát. 18 évesen Oscarra jelölték az Üresjárat című filmben nyújtott alakításáért. 23 évesen halt meg drogtúladagolás következtében.

- Ethan Hawke, aki River Phoenix-szel kezdte, 1985-ben, máig nagy kedvencem. Talán ő az egyik legnagyobb túlélő az egykori gyerekszínészek közül. 2002-ben Oscar-nominált volt a Kiképzés című filmjével.
 
Sokan vannak még, nagyon sokan, Jodie Fostertől Jonathan Brandis-en keresztül Jamie Bell-ig. Mindegyikük egy külön csoda.
Ti kit/mit tennétek hozzá?

A diszkriminatív törvény is törvény

Majd' felrobbanok, amióta tudom, sikerült olyan törvényt alkotniuk az okosoknak, amivel kirekesztenek a saját munkáltatóm szolgáltatását kedvezményesen igénybe vevők köréből. Ugyanolyan munkavállalója vagyok a cégnek, mint mások, akiknek jár a kedvezmény. A rendszer, úgy tűnik, diszkriminatív. Persze senkit nem érdekel, még azokat sem, akik szintén kirekesztődnek.
Csak hogy érthető legyen, kb. olyan szabály lépett életbe, mintha mondjuk a BKV-nál dolgoznék, és azt mondanák, minden munkavállalónak jár kedvezményes bérlet, de be kell hozzá mutatni egy igazolást, hogy 170 cm-nél magasabb vagyok. Persze én nem tudok magasabb lenni, mint amilyenre nőttem, de ők csak széttárják a karjukat. A törvény az törvény. Csakhogy ez igazságtalan, indokolatlanul hátrányosan megkülönböztető, s olyan adat, aminek semmi köze sem a szolgáltatáshoz, sem a munkaviszonyhoz. Az ötlet nem költségcsökkentő, nem nadrágszíjmeghúzó, hanem antidemokratikus.

Állítólag erős a szakszervezetünk. Mindjárt kipróbálom, mennyire. Végülis, ők egyeztettek a törvényről.

Heath Ledger elhunyt

Heath LedgerJóreggeltkívánok!

Most komolyan, mit mondjak? Mégcsak nem is tartozott a kedvenceim közé, mégis megvisel a hír. Ez most igazán meglepő és váratlan. Mindössze 28 éves volt.
Valami nagyon el van arrafelé cseszve, ha hetente kapunk ilyen híreket. (A múlt héten Brad Renfro, és vele egyidőben tudtam meg Jonathan Brandis-t is.)
Mondom, nem volt a kedvencem, és valószínűleg azért, mert most jöttek volna a nekem való filmjei. Ha még sikerül leforgatnia őket. Egy biztos: a Brokeback Mountain-t nem felejtem el neki.
Hülye egy világban élünk.

Apró

Várok a Batthyány téren, odajön egy néni. Szép, tiszta ruhái vannak, de látszik, hogy az unokái kinőttjeiben jár. Olyan tépőzáras fehér-rózsaszín boxcipő-forma van a lábán, amit hatvan felett biztos nem vesz meg az ember, pláne, hogy nem is olcsó. Fénytelen gombszemével rám néz, és halkan kérdezi, lenne-e egy kis apróm. Rutinból vágom oda, hogy nincs. Csalódottan, sőt hitetlenül néz. Olyan lassan botorkál el, hogy még utána tudok szólni. Mert a fenébe, hát hogyne lenne nálam, épp pizzázni megyünk, az a kis apró igazán nem fog hiányozni.
Mi a baj? - kérdezem tőle. Egy kis zsemle kellene neki estére. Kotorászom, adok neki 200 Ft-ot. Nekem apró, de ő zavarba jön. Magához sem húzza, abban a távolságban marad kinyújtva a karja, ahogy odaadtam neki a pénzt. "Ilyen sokat?"- kérdezi jóságos hangon. Ettől aztán én még nála is jobban zavarba jövök. "Adjak vissza?" - mert nem hiszi, hogy papírpénzt kapott.  De milyen lenne már visszakérni mondjuk 150-et?
Rázom a fejem. A néni megköszöni, odatotyog a pékséghez és tényleg zsemléket vesz.

Hazárdőr

Őrült egy hazárdőr vagyok, de hiszek benne, hogy végül nyerek. Hamarosan úgy húzom ki az összes dugót, hogy fél percem van visszadugni őket máshova, különben elsüllyedek. Ha viszont sikerül, megvalósul egy nagy álmom. Azt meg csak így lehet elérni, kockáztatva. Képtelen lennék kompromisszumban élni csak azért, mert félek változtatni.
Különben is, kos vagyok. Fejjel a falnak, kétszer, háromszor... aztán már csak átszakad...

Sziget az űrből

Biztos átesik ezen mindenki, vagy nem. Épp azt az időszakomat élem, hogy szeretnék mindenkit lefotózni, fekete-fehérben. Azt a tündéri fiúpárost is, akikkel tegnap este eszegettem, iszogattam, cseverésztem, nevetgéltem. Persze nem volt nálam gép. De jön még az utcámba Csillogószem és Szélesmosoly. Remélem.

Nézegetem a Google Earth-t, és mit látok? A Hajógyári Szigetet épp akkor fotózták le, amikor a Sziget Fesztivál zajlott rajta. Úgy 2-3 éve lehetett, saccolva a Luminárium elhelyezkedéséből.

Bíztató kilátások

Füvezek kétnaponta. Arcon át. Baromira csíp. Csak azt tudnám, az ujjamat miért nem, amikor azzal kenem fel. Egyetlen magyarázat lehetséges: az arcomon nem olyan vastag a bőr.
Igyekszem plusz előnyöket is kovácsolni a kezelésből, pl. trenírozom a fájdalomküszöbömet. Minden alkalommal tovább próbálom tűrni legyező nélkül. (Addig is két szabad kezem van, pl. blogolni.) Mondom próbálom. Állítottam olyat, hogy sikerül? Naugye.
Most aztán senki nem vádolhat azzal, hogy nem ég le az arcomról a bőr. De félretéve az ócska poénokat, baromi jó ez a cucc. Ma egy hete, hogy elkezdtem a kúrát, és már olyan a bőröm tapintásra, mint a baba popsija. Pedig mindig is ez volt a gyenge pontom. Ez is.
Szerintem az a baj, hogy hiába árulnak ilyen Loreal, olyan Megérdemlem krémeket, kifizetheted a gatyádat is, s nem válnak be. Legalább nekem soha egyik sem jött be. S valószínűleg azért, mert nem tudom, mitől olyan a bőröm, amilyen, meg azt sem, milyen típusú és a krémek mit tudnak, mit nem... szóval nem vagyok felvilágosítva, csak olyan, mintha. Ha nem vált be az ötezres, akkor a tízezres már biztos jó lesz, különben miért kerülne annyiba. Aztán persze nem.
Tudom, nem vagyok egyedül a problémával. Egy csomó nő van körülöttem, akik megveszik súlyos pénzekért a csodát ígérő kencéket, aztán újabb súlyos ezreket kifizetnek, hogy a kozmetikus rendbetegye, amit a krém elszúrt. De ő sem mondja azt, hogy "hé, használd inkább ezt vagy azt". Legalábbis nekem 12 éves korom óta egyetlen kozmetikus vagy bőrgyógyász sem tudott javítani az arcomon. Ajánlottak valamit, amit mindenkinek szoktak, kifizettem, de nem történt semmi változás.
Aztán megtaláltam Emesét, és érzem, hogy nem csak érti a dolgát, de ráadásul az én javamra is fordítja a tudását. Mondom, egy hét otthoni kúra után babapopsi az arcom. És még hátra van 2 hét. Egyelőre nem hiszem el, de hamarosan bele kell nyugodnom, szép lesz a bőröm. :)
süti beállítások módosítása