Benne vagyunk már mi is a dackorszakban, ami abban nyilvánul meg, hogy Rt semmit nem akar, amit mi, illetve ha igen, akkor máshogy, vagy amit én csinálnék, azt apa csinálhatja, amit meg ő, azt csakis én... Ja, és még van a mindent egyedül akarok is. Igyekszünk jól kezelni. Nem mondom, hogy mindig könnyen megy, de alakul.

Amikor Rt megszületett, nem hittem a folyosón minden sztorinkra csak legyintő, "ez is elmúlik majd" családoknak, de tény, hogy mindig van valamilyen korszak. Egyik dolog a másikkal fordítottan arányos. Ha jól alszik, rosszul eszik. Ha jól eszik, nehezen lehet elaltatni. Ha szeret hajat mosni, akkor nem engedi levágni a körmét. Ha könnyű megmosni a fogát, akkor a hajvágással vannak nehézségek. És fordítva. Mindig így van, most már 2 éve.

Na, most a fogmosás hirtelen gyerekjáték lett, a szó szoros értelmében. Rt eléggé odavan a tömegközlekedési eszközökert, főleg a metrókért és a buszokért. Dris meg roppant kreatív apuka. Úgyhogy most az van, hogy Rt szája az alagút, és a fogkeféje a metró. És olyan állomások vannak, mint Felül-hátul, Elől-alul, Alul-hátul. Nincs tiltakozás, sőt, Rt még kuncog is hozzá.

2 évesem lapozgatja az üzleti magazint. Minden arcra rámutat: "Bácsi... bácsi... bácsi..." Az újság kb. felénél egyszer csak felháborodva megáll: "Néni hóóó vam?"
Fején találta a szöget. Neki már feltűnik, hogy nincs balance.

Aztán csak találtunk a lapban, nagy keresgélés árán néhány nénit. Egy reklámoldalon egy félmeztelen, a melle elé luxustáskát ölelő Mihalik Enikőt. Szintén egy reklámoldalon egy icipici Liptai Claudia fotót. Meg Détár Enikőt, ahogy a késmentes arcplasztikájáról nyilatkozik, nyilván hirdetés ez is. Volt még két hölgy, akik a vállalkozásukról beszélnek. És nagyon sok bácsi... bácsi... bácsi.
Kívánom, hogy mire Rt felnő, legyen más az arány! 

Épp írni készültem arról, hogy milyen megdöbbentő, amikor a sokadik óvoda nyílt napján jársz, és mindenhol azt kérdezi a többi szülő, hogy milyen külön órákra viszik a gyerekeket, van-e népi tánc, úszás, karate, dráma foglalkozás, na és persze nyelvoktatás, de amikor te szóba hozod az egészséges étkezést, 40 szempár mered rád döbbenten, még előtted is hátrafordulnak, hogy jól megnézzék, ki is ez a bolond, aki nem kakaós csigát kíván a 3 évesének. (A majdani 3 évesének.) Szóval postolni készültem róla, de a nagy részét épp megírta Blogár is. Tudnám még cifrázni, talán meg is írom majd külön.

Tud valaki mondani olyan zenekart, amelyik bejelentette a feloszlását, megtartotta a búcsúkoncertjét/búcsúturnéját, és aztán soha többé nem állt össze újra? Ehhez szerintem kb. az a szerencsétlen véletlen kellene, hogy a búcsúkoncert után még hazafelé menet végzetes baleset érje a zenekar tagjainak legalább 2/3-át.

Annak apropóján gondolkodtam el ezen, és én tényleg nem találtam egyetlen feloszlottan maradt bandát sem, hogy szeptemberben jön az új A-ha lemez és turné. Mondjuk nem bánom én azt, mivel szeretem a zenéjüket, de minek akkor ez a nagy, látványos szétválósdi örökké?

Gondolom, ez rajtam kívül senkit nem érdekel, de tök jól néz ki mostanában Boy George. Nem arra gondolok, hogy hogy öltözik és hogyan sminkeli magát, mert az tudom, hogy megosztó és erősen ízlésfüggő. Én mindig is bírtam őt, és szeretem, ahogy énekel, nálam nem veri ki a biztosítékot a külsejével, sőt. De azt, hogy "jól néz ki mostanában", arra értem, hogy sokat fogyott, és elég jól áll neki. Mintha 20 évet fiatalodott volna. 54 éves amúgy, tehát Madonna, Prince, Michael Jackson, Morten Harket korosztálya.

És ha már így alakult, hogy postoltam róla egy ilyen bulváros tunkolósat, akkor ide biggyesztem ezt a számot is, még 2010-ből, csak mert nagyon szeretem: 

Az új vezetés oktatóm, aki egyébként az autósiskola vezetője is, tök jó. És számítok rá, hogy legalább ő megfelelően tudja képviselni az iskolát, az elvet, amit beiratkozáskor hirdet. Most, mellette derült ki igazán, mennyi gond volt a másik sráccal, és a bennem motoszkáló rossz érzés vele kapcsolatban teljesen jogosnak tűnik. És ő még a nagy magyar átlaghoz képest szerintem egész türelmes és normális.
Sajnálom, hogy nem korábban váltottam, de azt talán még jobban, hogy sokan mennyire rossz helyen tanulhatnak, és mennyi frusztrációt tehetnek beléjük a vezetéssel kapcsolatban, mire kikerülnek egyedül a forgalomba. Persze, tudom, vannak elégedett és vezetni szerető tanulók is, hurrá!

Amikor tegnap kimondta, hogy "Kérek inni!", kihagyott a szívem, lassított felvételen láttam a világot magam körül, és egy kicsit a szemem is könnybe lábadt. Végre, meg tudja mondani, mi baja. Nem kell találgatnom, hogy vajon éhes, szomjas, fázik vagy melege van, álmos vagy pont nem akar aludni, esetleg fáj valamije.

lett a manó. Családi ünnepség majd csak jövő hét végén lesz, de ma is ő állt a középpontban. Reggel elmeséltük neki, hogy két éve ezen a napon még bent volt a pocakomban, de már nagyon szűk volt neki a hely, úgyhogy bementem a kórházba és a doktor bácsi segített kijönni neki a pocakomból. Ezután egész nap, ha szóba jött a szülinapja, azt kérdezte: Doktor bácsi hol van? Kénytelenek leszünk jövőre meghívni Dr. Szuromit is.

Két éves anyatapasztalatom van, ami azért már valami, és még mindig azt mondom, nagy csoda egy gyerek (biztos kettő meg három is), de nagyon fárasztó is. Rt mára hatalmas arc lett, egy igazi egyéniség, aki otthon, ahol igazán kinyílik, rendkívül cuki és hihetetlen dolgai vannak. Társaságban még általában meg van szeppenve. És most már nálunk is tombol a jó kis dackorszak. Meddig is tart ez?

"Cirkuszi mutatványok" terén elég jól áll. Simán számol tízig, magától is megszámol dolgokat. Most a szülinapja kapcsán az ujjával kettőt mutat, de a szájával hármat mond hozzá. Hány éves vagy? Hááomm. Furcsa mód a játszótér nem igazán érdekli, nem akar csúszdázni, hintázni is ritkán, a homokozóban egy ideig elvan, de semmi különös lázat nem érzek nála iránta, a gyerekeket nézi, és a kortársainál jóval kevesebb lelkesedéssel mászik mászókára. Sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem mászókázik. Közben viszont szereti az olyan négy fal közötti játékokat, mint a memória kártya. Úgy játszuk, mint a nagyok, lefordítva a 30-40 lap, és kettesével felfordítva memóriából párosít. Szeret rajzolni, matricát ragasztani, ügyes a keze, és főleg ügyesen rúgja a labdát. Nincsenek extra elvárásaim ezekkel a skillekkel kapcsolatban, de persze minden szülő büszke arra, amire lehet. Ha valamiben nagyon le lenne maradva a többi hasonló korú gyerektől, akkor biztos megijednék, mert egy anya már csak ilyen ijedős. Amúgy meg minden akkor történjen, amikor történik.

A beszéd miatt aggódtam egy kicsit, mert valaki a fülembe tette a bogarat, hogy 2 éves korra jó lenne, ha már 3 szavas mondatokat mondana. Tudtam, hogy nem élet-halál kérdés, de azért figyelgettem, és 19-20 hónaposan még nem úgy tűnt, hogy 2 éves korára beszélni fog. Aztán hirtelen jött a táltosodás, 2-3 szavas mondatok, most meg már annyi mindent mond, hogy összeírni sem tudnám.

Rt eleven és nagyon kíváncsi, így nem a legkönnyebb gyerekek egyike, de a legtöbb téren szerintem ez pozitívum, úgyhogy örülök neki. Viszont az alvás, elalvás, altatás a mai napig komoly gond nálunk, viszi az összes energiámat. Már mindent megpróbáltam, altatási tanácsadónak is fizettem, de minimális eredményt értünk csak el. Biztos mindennek meg van az oka, így ennek is. Csak nem mondhatnám, hogy kipihent vagyok. Az is biztos, hogy egyszer ez is elmúlik majd. Ahogy mondani szokták, 18 évesen már mindenki önállóan alszik el és átalussza az éjszakát. Mondjuk azt senki nem teszi hozzá, hogy mióta. 17 és fél éves kora óta, vagy 2 és fél éves kora óta? Nem mindegy. De egyszer biztos lesz egy választóvonal.

Összességében szuper két évünk volt ez, megtanultam Rt-nak köszönhetően főzni, időgazdálkodni, nyilvánosan énekelni pironkodás nélkül, és még biztos egy csomó mást is, amit észre sem veszek. Imádom őt, és remélem, jól csináljuk (neki és nekünk jól), ami a feladatunk.

Szoktam rendelni Netpincéren ezt-azt, ha épp nem volt időm vagy kedvem főzni, és pl. pizzára, mexikói ételre vagy sushira vágyom. Mostanában azt látom, hogy minden étterem próbálja elcsalni a Netpincérről a vevőit. Hoznak az ételhez kupont: ha legközelebb egyenesen tőlük rendelsz, az neked milyen jó lesz. Nekik meg akkor nem kellene jutalékot fizetniük a közvetítésért. Nem különösebben vagyok akcióérzékeny, inkább a minőséget és a kényelmet szeretem, de persze ugyanazért nincs értelme többet fizetnem, úgyhogy át szoktam nézni, ki mit ajánl. Aztán továbbra is rendelek a Netpincéren. Hogy miért?

Egyszer, amikor még irodában dolgoztam, és nagyon sok volt a feladat, a szabadidő meg roppant kevés, elég gyakran rendeltünk ebédet. Az, hogy egészséges is legyen, sokszor már nem tudott szempont lenni, amikor már órák óta kopogott a szemünk. Jött a sok pizza, akkor talán még minden nap kólával meg profiterollal. Az egyik kollegám egyszer megkérdezte, mit tud a Netpincér, hogy örökké azt használjuk. Merthogy pizzát rendelni egyenesen a pizzériától is lehet. Kórusban vágtuk rá: "Azt, hogy nem kell emberrel beszélni." Hm.

Most megint pizzát szeretnék, nézem a hűtőre tűzött kuponokat, amiket a legutóbbi rendeléseimnél kaptam, és akárhogy számolom, nem éri meg nekem. Nem nekem mint Antibaby-nek, hanem nekem mint vevőnek. 5% kedvezményért (ami nálam, kisfogyasztónál 50-100 Ft megtakarítást jelent) egyszerűen nem gondolkodom el rajta, hogy felhívjam (az is pénz, ugye), hallgassam a zenét, kivárjam, amíg felveszik, elmondjam a telefonszámom, címem, újra lassabban, mert sosem hallott az utcáról, aztán kapucsengő, milyen címlettel fizetek, mit kérek, olvassa vissza, mert múltkor is csirkéset kaptam véletlenül, nem, köszönöm, nem kérek desszertet, nem kérek üdítőt, igen, biztos, hogy nem, áfás számlát sem kérek, hány perc lesz. Csúcsidőben még félre is tesz, hogy várjak, mert egyedüli diszpécserként ő kapkod 3 telefont. Amikor pedig kihozzák, amit rendeltem, nem minden cég küld újabb kupont. Tehát legközelebb is csábulok el a Netpincér felé. Szóval szerintem nagyon is hasznos és értékes szolgáltatás tud lenni, hogy nem kell emberrel beszélni.

Van olyan étterem is, amelynek működik online rendelési felülete, de a regisztráció és rendelés folyamatába kis híján beleőszültem. Ha két külön címre rendelek felváltva, a rendszer megkattan, hívhatom a diszpécsert segítségért, vagy rossz helyre viszi a futár a kaját. 5% engedményért.

Amúgy meg, ha az ár az egyetlen, amivel valamire rá akarnak venni, az nálam már eleve fura szokott lenni. Nem azt érik el, hogy rohanok, hogy még akcióban megszerezzem, hanem elgondolkodom a marketingen és a terméken vagy szolgáltatáson. Az ár-érték arányon. Meg mindenen. És közben előfordul, hogy elfelejtem, vásárolni szerettem volna.

Ha egy nap két ember is kér blogvezetésről, blogmarketingről tanácsot tőlem, az azért eléggé jó visszajelzés, hogy talán tudok erről valamit, nem? Ráadásul mindketten ezer éves ismerőseim, nem a blogon keresztül ismernek, hanem igazából is, minden gondommal, bajommal, bizonytalanságommal és bénázásommal együtt. Mégis bíznak bennem, de jó!

Emlékszem, hogy gyerekkoromban már a 8.-osok is olyan nagynak tűntek, de a 25-30 évesek kimondottan öregnek. Most meg itt vagyok 38 évesen, cseppet sem érzem magam vénségnek, de időnként szembesülök vele, hogy a fiatalok fejében mi járhat ezzel kapcsolatban.

A fodrászlány, akihez járok, és aki kb. 22-24 éves, max. 25, mesélte, hogy Slash koncerten járt, és hogy milyen öreg az a pasi, minimum 65, de inkább 70 éves szerinte. A haja alól kikandikáló borostáján látszott is, hogy ősz. Értetlenkedtem, számolgattam, hogy Slash már akkor is felnőtt volt, amikor én gyerek (11 voltam, amikor a Sweet Child O'Mine és a Paradise City volt a fő rocksláger), de azért 70 talán még sincs. Rákerestem, és basszus, 49 éves. Nemsokára 50. A huszasoknak meg 70-nek tűnik? Akkor engem is tutira öregasszonynak látnak. 

Beleszerettem a Holdba. Örökké nézegetem. Ma például csodaszép. Olyan misztikusnak látom, nem tudom, miért vonz, de csak nézem és nézem, és azt érzem, hogy van ott valami titokzatosság. Rajta, mögötte, benne, belőle. Nem tudom. Ha olyan az ég, az időjárás, hogy napokig nem látható, kimondottan zavar a hiánya. 

Autót vezet, közben telefonon ügyintéz, válaszolgat a hátsó ülésen ülő gyereknek, visszaadja a cumiját, akárhova is esett le az autóban, velem is beszélget, és közben még arra is van gondja, hogy amikor a Quimby lemez a "lustán b***nak az állatok"-hoz ér, odanyúljon lehalkítani, majd a következő szóra visszahangosítani. Én csak anya vagyok, nem járok dolgozni meg ilyenek, de a polip karjaim és ezerfelé figyelési képességeim nem fejlődtek ki.

Láttam néhány filmet mostanában, de nincs már kedvem mindegyikről írni, főleg, ha nem is hatnak rám igazán. Volt azonban közöttük egy, amelyiket akár szívesen újra is nézném. Nem tökéletes, de lekötött és tetszett a hangulata, a színészi játék és hogy a végére sem áll teljesen össze a kép, hanem gondolkodni kell rajta még napokig, olvasni, beszélgetni, találgatni... szeretem az ilyet.

Az Enemy című filmről van szó, Jake Gyllenhaal-lal.

(Forrás: port.hu)

Már eleve ez a Gyllenhaal srác... hihetetlen jó színész lett belőle. Még mindig tiniszínészként tartottam számon, de most leesett, hogy már a sokadik filmben nyűgöz le. Megkockáztatom, a legjobbak között van, és örülök, hogy ilyen jó értelemben véve fura filmeket csinál, mert így gyakran fogunk még találkozni.

Spoiler helyett: Ha valaki megnézte és nem tud eligazodni, itt egy kis segítség az értelmezéséhez.

(8/10, vannak hibái, mégis tetszett.)

Kihasználom, hogy van egy kis szabadidőm, így 23:40-kor, és írok azért ide is valamit. Végeláthatatlan listám van témákból, csukott szemmel bökök egyet: Vezetés.

Sajnálom, hogy nem mentem be tél végén, tavasz elején panaszkodni az oktatómra az autósiskola vezetőjéhez, mert akkor most talán előrébb lennék, meg jó pár tízezer forinttal beljebb. No, de késő bánat ebgondolat. Most viszont érdekes dolog történt, és ennek hatására csak megléptem azt az oktatóváltást, még ha jó későn is.

Az történt ugyanis, hogy bár a téli stílusából jelentősen visszavett az oktatóm, miután kétszer is szóltam neki, hogy ez így nem lesz jó, de mostanra teljesen egyértelmű, hogy le sem tojja a fejemet. Kedélyesen elbeszélgetünk magánéletről, lakáscseréről, egészséges táplálkozásról, de ami a vezetést illeti, nem tesz meg mindent azért, hogy megtanuljam. Ehhez  most jó pár sztorit elmesélhetnék, mikor és hogyan nem volt ügyfélközpontú a hozzáállása, és akkor még finoman fogalmazok, de a lényeg, hogy betelt a pohár nálam. Esélyét sem látom, hogy levizsgázzak, ha vele maradok. És már több, mint 7 hónapja járok hozzá.

De menjünk vissza egy kicsit az időben. Ugyanis én már egyáltalán nem akartam váltani meg főnöknél bemószerolni, de két héttel ezelőtt elmentünk hosszú hétvégézni a családdal egy medencés helyre, és mit ad Isten, ott süttette magát az autósiskola vezetője is a napon. Kicsi autósiskoláról van szó, személyesen ismeri az összes diákot. Úgyhogy már messziről integetett, kikászálódott a napágyból és jött érdeklődni, hogy megy a vezetés, elégedett vagyok-e a tanárral. Én valószínűleg nem is mondtam volna túl rosszakat, inkább zavarba jöttem a váratlan helyzettől, de a kérdezősködésére Dris a hátam mögött krákogott egy jelentőségteljeset. Ebből egyértelművé vált a srácnak, hogy bizony nincs minden rendben és otthon szoktam panaszkodni. Döcögősen indult a beszélgetésünk, de végül csak kiböktem, hogy nem vagyok elégedett, és az egyik, ha nem a legdrágább autósiskolától nem erre a bánásmódra számítottam.

A lényeg: a suli vezetője eléggé értette, mi a bajom, és nem csak igazat adott nekem, de még tett is rá néhány lapáttal. Sorolta, mi mindenben kellett volna az oktatómnak feloldania a feszültségemet. Én ennyi hibát nem is róttam volna fel neki, de igaz ami igaz, odatehette volna jobban is magát. A medenceszéli beszélgetést aztán telefonbeszélgetések sora követte, és végül szépen (nem, nem annyira szépen) szakítottam az addigi oktatómmal, és a következő vizsgámra a suli vezetője fog felkészíteni.

Kíváncsi leszek, mit hoz ki belőlem ez a váltás, és mikorra lesz végül jogsim. Örülök, hogy végül így alakult, de utólag azt mondom, jobb lett volna hamarabb lépni.

Most hétvégén jöttem rá, hogy az egykori antiszociális vagy annak vélt énem már réges rég átváltozott társaságivá. 

Elmentünk a kánikulai napokra medencés vidékre, és két ismerősbe is beleboltottam. Ha jobban belegondolok, mostanában mindig ez van, és nem csak a fővárosban, hanem akárhova megyek. Már a család is észrevette: nekem mindenhol akad egy-két ismerősöm. Ráadásul örülök is nekik, összemosolygunk, beszélgetünk.

Ez kettőt jelenthet: 1) sok lett az ismerősöm, és 2) sokakkal vagyok már olyanban, hogy megálljunk és odamenjünk egymáshoz dumálni egy kicsit. Régebben ez nem volt így, nagyon nem.

Idegenekkel is gyakran szóba elegyedek, furcsa is, hogy van, aki nem szokott. Gondolom, ezt a gyed is hozta. A játszótéri ismeretlenekkel való, két perc után intim dolgokra terelődő beszélgetések, a látszólag ráérős tempó, de azt hiszem, főleg az a változás, ami bennem az elmúlt években végigment, pszichológussal, mindennel. Nyitottam az emberek felé, ez tény. Nem ma, nem tegnap, valamikor évekkel ezelőtt.

Érdekes, hogy mindez úgy történt meg, hogy egyre kevésbé kötök kompromisszumot.

Zsörtölődtem múltkor a Kosztolányi Dezső téri lámán, azóta pedig rájöttem, hogy ez lesz az új vesszőparipám. Amikor az Ökokörbe jártam, ott mesélték más anyukák, hogy náluk a gyermek érkezése volt a fordulópont, akkoriban kezdtek el zöldülni. Nekünk az ökoszemlélet sokkal hamarabb jött, mint Rt, de azért durvult már az ő ittléte alatt. Úgyhogy aláírom, hogy azokat, akik erre fogékonyak, bizony el tudja indítani a változás útján egy gyerek születése.

Én számtalan dolgot veszek észre magamon, ami azóta zavar nagyon, amióta a fiamnak igyekszem megmutatni a világot, apró lépésekben. Természetesen ezek főleg azokban a helyzetekben jönnek elő, amikben nekünk eleve más a felfogásunk, mint másoknak. Persze nem általánosítási szándékkal állapítom ezt meg, csak abból, amit magam körül látok, tapasztalok. Ami eddig kicsit zavart, mert én máshogy csinálom, gondolom vagy érzem, mint a nagy többség, az most, a gyereknek mutogatva hatványozódik.

Itt van pl. az állatok, növények megismertetése. Én valahogy úgy képzelem ezt, hogy meglátunk egy virágot kirándulás közben, és megnézzük. A szemünkkel. Aztán tovább sétálunk, egy másik növényt keresve. Mások meg úgy, hogy ott egy növény, tépjük le! Vidd oda anyának ezt a szép pipacsot, százszorszépet, akármit! Tudom, tudom, a pipacs gyomnövény, nem kell aggódni miatta, de én meg úgy érzem, hogy ha azt leszakíttatjuk a 2 évessel, akkor nem fogja tudni, hogy a nempipacsot meg nem kellene.

Állatokkal ugyanez. Én úgy mutatnám meg a tóparton ücsörgő békát, hogy pár lépés távolságban megállunk, rámutatok az ujjammal, nézd, az ott egy béka. Próbálunk nem sokat mozogni, és megfigyeljük. Mások meg úgy, hogy jé, ott egy béka, piszkáljuk meg bottal, merjük ki lapáttal a tóból, hogy a kisgyerek megismerje. Pl. ez a nagyszülői hozzáállás is nálunk.
Egyszerűen nem értem, miért kell inzultálni az állatokat a "megismerésre" hivatkozva.
De van olyan ismerősöm is, aki konkrétan azt tanította a kicsi gyerekének, hogy "Mit kell csinálni a hangyával? Eltaposni.".

Őszintén szólva én nem is tudtam, hogy állatvédő vagyok. Mármint persze, nem eszem húst, és nem hordok bundát, és ellenzem a kozmetikai cégek állatkísérleteit. Amióta az eszemet tudom, taszít az állatkert (sokan kérdezgetik is, mikor megyünk már el Rt-val is) és minden cirkuszi állatos produkció. Sosem kötöttem vajas kenyeret egyetlen macska hátára sem, hogy kipróbáljam azt a nagyon vicceset. De nem tudtam, hogy ennyire napi szinten kerül ez benne az életemben a gyereknevelés kapcsán, hogy naponta fog összeugrani ettől a gyomrom valamilyen program közben.

Vasárnap például a Belvárosi Fesztiválon jártunk a Szabadság téren. Gyerekprogram, Halász Jutka néni, játékok... ami kell. No meg állatsimogató. Persze, hogy odakeveredtünk. Nézd csak, egy szamár, ott meg egy bárány, egy póni, az a pici meg egy boci.

Nem tudom, látszik-e a képeken, hogy bár kerítés is körbevette őket, még olyan rövid pórázra is voltak kötve, hogy szinte egyáltalán nem tudtak mozogni. Pl. felállni, felemelni a fejüket rendesen. Körbefordulni meg aztán végképp nem. Állatsimogató? Kiírhatnák inkább, hogy állatkínzó.

Persze, a gyerekem ezt még nem érti. Örül, hogy nem csak könyvben lát szamarat. Iiii-áááá! - mondja fülig érő szájjal. De ha majd ennél többet is beszélgetünk az állatokról, nem fogom hagyni, hogy az a kép alakuljon ki benne, hogy ez a bánásmód normális. Nehéz ügy, mert riogatni és félelmet kelteni sem helyes. Nem fogok neki 3 éves korában vágóhídról fotókat mutatni. Meg kell találni a megfelelő módját., mint ahogy az állatok, növények megismertetésének is. Szerintem ez a város közepére odaerőltetett "állatsimogató" és hasonlók nagyon nem az.

Jaj, egyébként meg annyira rossz, hogy nem tudok blogot írni... olyan életszakaszban vagyok, amikor millió, számomra fontos dolgot kell beletuszkolnom napi 1-2 óra szabadidőbe, és egyszerűen nem megy jobban, mint most. Ennek a blog látja kárát, és így én is, legalábbis a bennem élő blogger. Él még, igen. Időnként fejben blogolok, aztán sose jutok ide, hogy be is pötyögjem. Pötyögök máshova, talán néha felesleges helyekre is, úgyhogy most letiltottam pl. Facebookon is jó pár oldalt, hátha így egyszer csak visszatérek a mondandómmal ide.

Pofázhatnékom ugyanis gyakran van, hosszabb-rövidebb akármik.

A helyzet dióhéjban:

- Eladtuk a lakást, de még csak szóban, papíron nem.

- Még csak félhalvány elképzelésünk van, hol fogunk majd lakni azután, hogy ki kell költöznünk. Egy napsütéses, két irányba panorámás, füves, teraszos, madárcsicsergéses, kis veteményes kertes, autózaj oda nem hallatszós telket vizionálunk egy kis, sajnos a véges anyagi lehetőségeink miatt nem álomszerű, de vállalható házzal. Szóval valószínűleg belevágunk, és építtetni fogunk magunknak. Már van hely, amibe beleszerettünk. Álltam már üres telek határán és azt hisztiztem bele a nagyvilágba, hogy én itt akarok lakni.

- Nyolcszázmillió órát vettem, majd megvolt az első vezetés vizsgám. Mindenki azt kérdezi, hogy ez a forgalmi vizsga-e, de ők biztos régen csináltak már ilyet, mert mostanság már nincs más, csak a forgalmi. Nem kertelek: megbuktam. Várható volt, és így van jól. Majd újra nekifutok.

- Fotózni tanulok, sokat főzök, belekezdtem egy projektbe, ami remélem, sokkal többé is kinövi majd magát... mindezek csiga lassúsággal alakulnak, mert még egy gyerek mellett is kevés az időm, de már időnként kistestvéren is gondolkodunk.

- Holnap lesz a 7. házassági évfordulónk, amit majdnem elfelejtettem. Mostanában vitatkozunk. Általában apró dolgokon, vagy csak feszültek vagyunk élből, és akkor már mindegy, jön a türelmetlenkedés meg a kötekezés pro és kontra. Nem hiszem, hogy a 7. év miatt van, ha esetleg valakiben felmerült ez a lehetőség, sokkal inkább attól, hogy fáradtak vagyunk, sok a dolog és kevés az idő/energia egymásra. Azért bízom benne, hogy a mélyben minden rendben van. Ripsz-ropsz összehozunk egy lakáseladást, egy házépíttetést, egy kistestvért Rt-nak, egy költözést nagy pocakkal vagy kisbabával, aztán minden klassz lesz.

- Most is az egyébként, a kimerültség ellenére csodálatos napokat élünk. Rt már dumálgat, és egyre öntudatosabb, nagyon aranyos. Nem tudok betelni vele. Az eddigi legjobb időszak ez. Persze nem teljesen rózsaszín, mert már nálunk is megjelentek a kétéves korhoz közeledve a hiszti és a dac jelei. Van, hogy reggel még fekszik az ágyban, de már toporzékol, csak hogy egyet mondjak. Egyszerre idegölő és eszméletlen cuki.

Addig is, amíg nincs időm blogot írni, hadd ajánljak egyet!

Az egyik Facebook-csoportban, ahol kíváncsiskodó tag vagyok, ennyit postolt egy nagyon helyes lány: "Sziasztok, elindultunk a nagyvilágba gyümölcsöt enni, írok blogot róla."

A blog itt található (minden bejegyzés alatt magyar fordítás is van), a mindenkiben felmerülő első kérdésekre pedig így foglalta össze a lány a választ:

"Kik vagyunk? Mi ez az egész?

Úgy néz ki, építtetni fogunk, bár még nem 100%. Majd erről is mesélek, hogy hogy jutottunk el ide, de csak egy másik bejegyzésben. A háztervezgetés miatt viszont esténként nézegetjük az ötleteket, hogy lehet bizonyos dolgokat kis helyen, de azért élhető körülmények között megoldani. Főleg a pót hálószoba érdekes, ami arra az esetre lenne fenntartva, ha Rt-nak kistesója születne, és nekünk fel kell költöznünk a padlásra, vagy ha ikreink, hármasikreink lennének másodszorra, vagy ha akármi... szóval nézegetünk a házba utólag olcsón, könnyen, gyorsan bepasszintható hálókat. Sok jópofa és kevésbé használható ötletre bukkantunk, meg aztán ott van az a jelenség is, hogy az amerikai home design oldalak a 20 nm alatti szobákat már small bedroom-nak nevezik, ami enyhén szólva idegesítő. Keresgélés közben azonban rábukkantam a legbrutálabb hálóra, amit valaha láttam.

(Forrás: The Meta Picture)

Mert az még oké, hogy a tetőtér miatt az ágy mellett nem tud felegyenesedni az ember. De az, hogy középen sem, és nincs is olyan, hogy ágy mellett, és kb. csak a lábrész felé tudsz lemászni, ott viszont a tátongó mélység vár... hát, nem tudom. Eszembe jutott pár érdekes eset pl. a részegen hazatérő házigazdáról, a csajozási szokásairól stb., és őszintén remélem, hogy nem alvajáró szegénykém. Itt semmi sem lehet egyszerű.

Éjjeli féreg

Ha nincs Kishangleány, ezt a filmet tutira nem veszem elő. A plakátja mélyen befészkelte magát az agyamba, és mivel előre nem szoktam filmekről olvasni, kivéve egyes kimondottan speciális helyzeteket, azt hittem, hogy horror vagy legalábbis valami brutál thriller, a gyengébb fajtából. Nagyon jól tettem azonban, hogy hallgattam a barátnőmre, és megnéztem. Durva és kicsit beteg film, de egészen különlegesnek éreztem. Lekötött, mert izgalmas, érdekes és eredeti. Megbotránkoztató, de nem olyan bicskanyitogató módon, mint mondjuk a Wall Street Farkasa, hanem végig érthető a fickó motivációja, a cselekedetei a saját értékrendjén belül teljesen logikusak, még ha tőlem távoliak is. Ezek miatt tetszett a film, ráadásul sokszor fel is kacagtam, mert bár nem vígjátékról van szó, helyzetkomikum azért akad benne bőven.

Jake Gyllenhaal-t bírom, de soha nem szerepelt a legnagyobb kedvenceim között. Fogalmam sincs, hogy miért. Pedig már több filmben is láttam tőle nagyon meggyőző alakítást, de most sikerült legjobban hatnia rám. Hatalmasat alakít, nagyon átéli a szerepét, bizonyos jelenetekben Christian Bale Harcos-beli játékára emlékeztetett, és az nálam a felsőfokot jelenti.

(9/10, de jó ilyet is írni!)

Kódjátszma (The Imitation Game)

Nahát, nahát! Ez egy olyan film, amiről nem írnék semmi jót, ha nem lenne az utolsó kb. félórája. Egy film, ami olyan életrajzi sablonos, amiről a múltkor, A mindenség elmélete kapcsán írtam. Amit nem szeretek, vagy pontosabb úgy, hogy kissé unok. A Kódjátszma számomra abban volt több, hogy meglehetősen hiányos történelmi ismereteimet bővítette, és a végére erős mondanivalót is kanyarintott.

Kicsit spoiler következik, vigyázat! Aki még nem látta a filmet, annak lehet, hogy nem kellene tovább olvasnia!

Az egyébként szerintem nem igazán eredeti és nem túl érdekfeszítő film tulajdonképpen melegfilm is, de ez, bár végig ott bújkál a sztori fő szála mögött, csak a végére bukkan fel teljesen. Ettől lesz érdekes és meglehetősen szomorú a vége, súlyos üzenetet hordozva a mai társadalmak számára is. Talán értéke is ez a filmnek, de akár hibájaként is fel lehet róni az óvatoskodást, hogy így a végére hagyta az információt, hogy főhőse meleg, és ráadásul ez nem csak egy elhanyagolható kis információ az élettörténetében, hanem igen meghatározó a sorsa alakulása szempontjából. Ráadásul a homoszexualitás itt aztán igazán nincs a néző arcába tolva, semmi homoerotikus, de még csak romantikus jelenet sincs, annál csak sokkal kisebb utalásokból derül ki, miről is van szó. Mondhatni, homofób-kompatibilis mozi, talán többek befogadására esélyes így. De azon azért el lehet gondolkodni, hogy miközben az akkori brit társadalom a nácik ellen háborút akart nyerni, ők maguk mennyire hasonló módszereket alkalmaztak a főhősön, mint ellenségeik. Engem az ilyesmi még mindig megdöbbent.

(6/10, a minősége nem hatott meg, de a főhős, Alan Turing sorsa igen.)

(Fotók forrása: port.hu)

nemdohányzás nem nagyon akar szokásba jönni.

Whatever Works

Mondtam már, hogy szerintem Woody Allen a második (vagy hanyadik) fénykorát éli? Rendkívül szórakoztatóak mostanában a filmjei. A Whateverben számomra egyértelmű, hogy Woody magáról mintázta, egyfajta öniróniaként a főhőst, és hiába játszatja el mással, végig Woody-t láttam benne. Jó dumákkal van tele.

(8/10, Rachel Evan Wood meg nekem itt tiszta Nagy Kriszta Tereskova.)

A felszín alatt (Under the skin)

Komolyan mondom, hogy ezzel a filmmel egész embercsoportokat lehetne kinyírni. Hogy ez... ez hogy?
A port.hu-n az egyik kommentelő azt írja, hogy valószínűleg Scarlett Johansson melleire elment a budget, és már nem maradt pénz forgatásra. Nagyon találó vélemény. A csajnak tényleg szép teste van, és ebben a filmben sokszor meg is mutatja, de inkább szégyen ez itt, mert ezeknek a meztelenkedéseknek semmi funkciójuk nincs a történet szempontjából. Mármint úgy értem, hogy ha lenne valami történet, akkor sem lenne. Nem tudom, mit is mondhatnék. Belegondoltam, hogy esetleg én vagyok az agyilag zokni, és nem értettem meg a lényeget, de sajnos akkor is sok a logikai hiba benne. Nem gondoltam, hogy lesz valaha film, amit a lehető legalacsonyabb pontszámmal értékelek, de bizony, igaz a mondás, amely szerint soha ne mondd, hogy soha.

(1/10, a filmmel együtt a díjakra jelölést sem értem, de azt végképp nem, hogy ez a hatásvadász, idegesítő zene hogy kaphatott Európai Filmdíjat.) 

Locke

Azon kívül, hogy szerintem ez nem thriller, csak dráma, semmi bajom ezzel a filmmel. Igaz, el sem ájultam, de mindenképp jó ötlet volt megnézni. Szeretem az ilyeneket, az egyszereplősöket, az egyhelyszíneseket, a lelki feszültségeseket, a nem sablon sztorisokat, ha jól vannak megcsinálva, és ez olyan. Szeretem azokat a filmeket is, ahol értékrendekről kell gondolkodnom, és ez olyan. Talán kell az átérzéséhez egy kis érettség, de ha az megvan, akkor a film működik. Tom Hardy nevét pedig most megjegyzem.

(8/10, ajánlom.)

Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje)

Ez sem az az eget rengető film, ami megváltoztatja az életünket (bár ki tudja, másokból mit vált ki), de szerintem elég jó ahhoz, hogy ha már annyi vackot megnézünk, ezt mindenképpen lássuk. Jó a rendezés, szerintem végig érdekes, fenntartja a feszültséget, helyenként pedig lelassul, hogy elgondolkodhassunk. Pazar a szereposztás is, Michael Keaton tényleg remek, de aki totál brutál, az Edward Norton. Hihetetlen a fickó! Kezdem megkedvelni Emma Stone-t is, akit korábban nem ismertem, de most pár hónapon belül több filmben is láttam, és abszolút szimpatikus. És Amy Ryan is itt van... de jó!
A film végéről lehet vitatkozni, valószínűleg szándékosan bízták rá a nézőre, hogy mi történhetett. Vígjáték a címke ugyan, és tény, hogy átszövi egyfajta érdekes humor, én mégis drámának tartom.

(8/10, de el tudom képzelni, hogy sokaknak nem jön be.)

A mindenség elmélete

Kezd elegem lenni ezekből a based on true story típusú filmekből. A legtöbb csak egy híres névre alapozva csalja be a nézőt a moziba, majd elad neki egy sablonos hollywoodi romantikus drámát, és persze soha sem rövidebb kiadásban 2,5 óránál.
Nem szeretnék tiszteletlen lenni Hawking-gal, de nekem sajnos az ő története sem sokkal több álmosító, "ezt már hányszor láttam korábban" érzetet keltő rétestésztánál. Csak a film alapján természetesen, amúgy tudom, hogy egy hatalmas koponya, és talán humoros és jó ember is.
Senki ne hallgasson rám, rajtam kívül szinte mindenki szereti ezt a műfajt, tömött sorokban állnak a jegypénztáraknál, elkapkodják a DVD-t, díjrengeteget osztogatnak neki, tehát nyilván az én vevőkészülékemben van a hiba.

(6/10, uncsi. Szerintem.)

(A fotók forrása: port.hu)

Egy új HBO sorozat egyik részét nálunk forgatták a héten. Nálunk = az utcánkban, a lépcsőházunkban és a lakásunkban. Eleinte jó ötletnek tűnt, aztán ijesztőnek, aztán megint jónak. A stáb rendkívül profinak látszott, már nem a filmes tevékenységüket illetően, hanem ahogy velünk eljártak. A tájékoztatás, az odafigyelés, a milliószor elnézéskérés a zavarásért... Azért, amikor a forgatás előtti nap kiürítették az utcát, és egy rakás ember nem tudott a jól megszokott helyén parkolni az autójával, kicsit megszeppentem, hogy ez miattunk van, mi hoztuk rá "ezeket" a lakótársakra. Aztán, amikor a forgatási napon megjelent 3 bazi nagy kamion, és felözönlött a lakásunkba (50 nm) kb. 20 ember, valamint az utcán maradt még 30, és telepakolták a folyosót hatalmas ládákkal, és mindenhonnan kábelek lógtak, meg kapásból leszerelték a falról a rácsot, ami a babakocsit és az előszobában hagyott cipőket védi Rt nyelvcsapásaitól, akkor már inkább ijedt lehettem, mint megszeppent. Gyorsan el is húztuk a csíkot otthonról, nehogy meggondoljuk magunkat.
Délutánra viszont, amikor szóltak, hogy vége, és hazamentünk, mindent a helyén, tisztán, rendesen találtunk. Sehol egy karc vagy bármi. Profi és korrekt.

Az ominózus jelenetek egyébként ebben a sorozatban láthatóak majd. 

Olyan ez nekem, mintha a csehszlovák kísérleti televízió tartalék bemondónője lehetnék. Ha érted, mire...

Jáhháhhájjj, annyi minden zajlik most, hogy nincs időm blogolni. Nagy kár, hogy ez a kettő mindig egybeesik, mert hát mikor tudna az ember érdekeset és sokat írni, ha nem akkor, amikor érdekes és sok történik vele!?

Úgyhogy most szakítottam magamnak egy szabad estét, hogy posztokat gyártsak, amikben dióhéjban mindent összefoglalok. Ez az első a Gyerek címet viseli.

Rt 21,5 hónaposan beszél, imádom. Ez az időszak talán egy picit még annál is jobb, mint amikor az első önálló lépéseket tette meg, pedig az eddig mindent vitt. Már megvan az első 3 szavas mondata is: "Itt van Anya." 

Aztán jött a többi is, a "Hooo vaam papa?" és hasonlók.  És kinyitja a könyvet, végigmutogatja a benne levő tárgyak kétharmadát, mindegyiknek mondja a nevét. De olyanokat is, hogy fűrész, gitár, kenyérpirító. A mesébe és a dalokba is belemondja a szavakat, amiket tud, sőt, előre mondja őket. Szóval kívülről tud legalább 2-3 lemezt és 4 rövidebb mesét. Szerintem durva.

Sok fajta zenével megismertettük már, ő kezeli a hifit, cserélgeti magának a lemezeket, amik tényleg széles skálán mozognak Halász Judittól a Republicon át a Depeche Mode-ig, vagy Kardos-Horváth Jánostól a Eurythmics-en át Mozartig. Egy lemez sincs azonban, ami mostanában lekötné, kivéve Vivaldié. Van egy Greatest Hits-ünk, vagy mink, az az egyetlen, amit Rt nem az első szám közepén kap ki a lejátszóból, hanem általában hagyja végigfutni.