Olyan szívesen foglalkoznék valami ilyesmivel! Már középiskola után is játszadoztam a gondolattal, hogy pszichológus legyek, még egyetemi előkészítőre is jártam, aztán valahogy mindig elmentem a lehetőség mellett. Hol ezért, hol azért. Először bevezették, hogy a nyelvvizsga alapkövetelmény, nekem meg még nem volt meg. Aztán azt nem tudtam vállalni, hogy minden este munka után még 4 órát a suliban üljek. Később pedig már az állami helyett inkább a fizetős iskolák kezdtek tetszeni, de ugyanígy a sok esti, hétvégi óra és a tandíj tántorított el.

Ez a képzés az integrál pszichológián alapszik, és az engem nagyon érdekel. Mégis megint gyártom a kifogásokat. Egyrészt, ha jól számolom, 1 millió felett van a 2 éves képzés díja, amit egyszerűen nem tudnék előteremteni, meg nem is látom a "garanciát", ami megalapozná a bizalmamat a suli iránt. Másrészt, ami leginkább gond, hogy nem akarom túlvállalni magam. Olyan sokan tanulnak, amikor gyerekkel vannak otthon, és olyan jó érzés lenne, ha én is ilyen fasza csaj lennék, de ismerve magamat félő, hogy nem szánnék rá annyi időt, mint kellene (értsd: lógnék, nem tanulnék a vizsgákra stb.).

Egy barátom egyszer azt kérdezte, amikor arról beszéltem neki, hogy szívesen lennék terapeuta, hogy tényleg segíteni szeretnék, vagy csak a szerep tetszik-e. Hm, elég jó kérdés.

Van viszont más tervem is. A jövő év első felében megszerezni a jogsit, tavasztól vehetnék is vezetésórákat. Aztán, ha az megvan, felfejleszteni az angol nyelvtudásomat, mert abban már sok év, sok energia és sok pénz fekszik, és már megint a konyhanyelvnél tartok.

A kialvatlanság és a napok monotonitása meghozta hatását. Eléggé elnyűtt lettem. Mondhatnám, hogy kiborultam, de azért szerintem ott még nem tartok, csak mondjuk úgy, nem a legjobb napokat élem. A jó az, hogy ha nem is mindenki megértő ezzel kapcsolatban, de vannak, akiknek panaszkodni is merek, mert nem oktatnak ki, nem adnak kéretlen tanácsokat. Dris a fő támaszom ebben is, de nem egyedül.

A szülés előtt hónapokkal egy ismerősömön keresztül bekerültem egy kismamás zárt Facebook-csoportba. Először azt hittem, ez is olyan lesz, mint a neten a fórumok, ahol a nők egymásra licitálnak, hogy ki a jobb anya, és "csak ők csinálnak mindent jól" elv alapján leszólják a másikat. Kellemesen csalódtam, mert bár csak két embert ismerek személyesen a 30 fős csoportból (aki meghívott és akit én hívtam meg), mégis maximális megértés fogadja minden dilemmámat, kérdésemet, panaszomat, vagy akár agyeldurranós hisztimet is. Máskor meg én tudok segíteni másoknak, és ez is nagyon jó érzés. Vannak vidámabb és kevésbé vidám témák, de nagyon jó, hogy van egy ilyen virtuális gumiszoba, ahova elvonulhat az ember, amikor a gyereknevelés sok boldog pillanata közt megszaporodnak a nehézségek. Aztán új erőre kap, és megy minden tovább.

A virtuális lelki támaszoktól persze nem azt várom, hogy megoldják helyettem a dolgokat, úgyhogy egy-két változást is beépítek a napjainkba. Mint olyan sokan, én is azt vallom, hogy a kiegyensúlyozott, mosolygós anya sokkal fontosabb egy kisbaba számára, mint hogy mindig minden élére legyen állítva a lakásban, elégedett legyen a La Leche Liga stb.

Egyrészt elegem lett az ún. igény szerinti etetésből. Igaz, ez az, amit mindenki másként definiál, de nálunk a 3. havi növekedési ugrás után az vált belőle, hogy RT összevissza evett, néha kevesebbet, máskor többet, teljesen rendszertelenül. Pár napja szakadt el a cérna, követhetetlenné vált, még naplózás mellett is, hogy hol tartunk. Ekkor jöttem rá, hogy ez így nem csak nekem nem jó, de neki sem, mert ha az éhség és az álmosság találkozik nála, akkor aztán szenved. Az evéshez túl álmos, az alváshoz túl éhes, és ilyenkor jön a nyűglődés és a sírás. Úgyhogy most vezetem rá a 3 óránkénti etetésre. Meg kell, hogy mondjam, sokkal nehezebbnek gondoltam. Azt hittem, hogy aki óra szerint etet, az ráerőszakol a gyerekre valamit, ami a saját kényelmét szolgálja, de kiderült, hogy csak egyszer-egyszer kell igazán keményen tartanom magam ahhoz, hogy márpedig most nem eszünk, csak egy óra múlva. Az is új, hogy ez nem jár együtt azzal, hogy a gyereket sírni hagyom, az ugyanis nem lenne szimpatikus módszer számomra. Nem túl nehéz megnyugtatni, elterelni a figyelmét, és ripsz-ropsz elszalad az az órácska.

Másrészt nem bírom tovább a kialvatlanságot. Egyhuzamban nem alszom 2-2 óránál többet, de van, hogy annyit sem. Pedig RT nem is nehezen kezelhető baba, nem ébred fel éjjel sokszor, nem sír órákig vigasztalhatatlanul, szóval mázlink van vele. Mégis keveset alszom, és ezen muszáj változtatnunk. Úgyhogy Dris bevonásával próbálgatjuk, hogy jó megosztani az etetéseket. Egyelőre az tűnik megoldhatóbbnak, hogy én kelek az éjszaka közepén, Dris meg kora reggel, amikor RT már általában nem is alszik el újra. Az etetés már úgyis cumisüvegből történik, amióta bojkottálja a szoptatást. Így Dris is, én is tudunk egyben aludni 6-7 órát. Ez az elmélet, aztán meglátjuk, hogyan alakul a gyakorlat.

9. nap: Ez a Turbó Törlés annyira jó ötlet, hogy Dris azonnal el is happolta előlem a feladatot. (Mondjuk nem tiltakoztam túlságosan.) A fürdőszobát megcsinálta ő, a wc-t meg még előző este én. Ez is kész!
Egyébként nagyot nevettem azon, hgoy nem kell az egész tükröt letörölni, csak ahol folt van. Kb. 1 perc letörölni az egészet, és nekünk baromi nagy fürdőszoba-tükrünk van, egy átlagos családnál ennek kb. a nyolcada méretben. És annak is csak azt a csücskét kell, érted, ami foltos.

10. nap: Kezdem úgy érezni, sosem indul be ez a program. Az ember nekikezd egy nagy lendülettel, aztán visszafogják, és közben elpárolog a kedve. Merthogy ma is annyi a plusz feladat, hogy készítsük egy helyre, amit másnap magunkkal kell vinnünk. Biztos van, akinek ez segít, de az nem én vagyok. Talán szétszort kamaszok, pizzásdobozok közt élő agglegények, nem tudom. De ahhoz meg túlságosan nőkhöz szólnak a FlyLady bejegyzések. (Amit nem is értek. Már megint takarítás = nők.)
Szerintem óvodás korom óta össze van rakva, amit feltétlenül magammal kell vinnem és sosem lenne jó otthon felejteni. Amióta meg RT-val megyek el otthonról, a kistáskám meg is szűnt létezni, és minden a pelenkázótáskában lapul. Etetéshez, pelenkázáshoz valamennyi segédeszköz, RT-nak váltóruha, és az én pénztárcám, irataim, lakáskulcsom. Amikor elindulok, csak a mobilomat kell még bedobni melléjük, és kész. Szóval ma sem történt semmi új.

7. nap: Egyelőre az a legjobb a FlyLady-ben, hogy úgy érzem, mintha nem kellene semmit sem csinálni, mégis mintha rendezettebb lenne a lakás. A reggeli rutinok nagy részét eddig is megtettem, program nélkül is felöltöztem, megmosakodtam, reggeliztem, bevettem a bevennivaló bogyóimat. A 2 perces rendezgetés és az ágyazás jött hozzá, de egy hét után már ez is szinte rutinná vált.
A nap plusz feladatát meg bojkottálom. Semmi értelme kikészítenem este a másnapi ruhámat, amíg itthon vagyok, és csak két játszós + egyetlen utcai farmer nadrág jön rám. Nincs nagy választási lehetőségem. Felülre meg szeretek az aktuális hangulatomhoz öltözni, ami előző este még nincs meg. Szóval, amíg nem járok el reggelente itthonról, addig nem fogom ezt csinálni, de azért bekerül a listámba. Amúgy jó ötletnek tartom, mert amikor még dolgozni jártam, a reggeli álmosság és kapkodás közepette általában csak a minimumra törekedtem, legyen rajtam valami, ami passzol a másik valamihez, és kész. Az előző esti, nyugodt és megfontolt kikészítés előnye, hogy van türelem és idő kiegészítőket is válogatni, átpakolni esetleg egy másik táskába, ha az jobban illene a kiválasztott kabáthoz stb.

8. nap: Ez a nap meg azért nem hozott semmi újat, mert már nagyon régóta naptárazok, csak online. Mindent teljesít a Google Naptáram, amit a FlyLady kér: a különböző témák külön színnel vannak jelölve, megosztva használjuk Drissel, úgyhogy nem kell kitűzni a hűtőszekrényre (ezt amúgy is utálnám, irtózom a hűtőre aggatott papíroktól és a hűtőmágnes-divattól), és minden reggel és este ránézek. Szóval erre a napra is maradtak a korábbi rutinok.

Holnap jön a feketeleves. Törölni kell majd, ajvé!

Gyeses anyuka tévézik szindrómám van. Annyira azért még nem, hogy a port is letöröljem róla, de kell az az agykikapcsolós szórakozás hetente 1-2 este. Úgyhogy X-faktort nézek, amit eredetileg csak Alföldi miatt kezdtem el, de aztán elkapott. Meg Sztárban Sztárt, fejéshez pont jó. Amellett, hogy baromi idegesítőek ezek a műsorok (is), megnevettetnek. Lehet, hogy az agysejtjeim pusztultak már le ennyire? Remélem, hogy ez az itthon töltött 8 hónap ahhoz még nem volt elég.

(Forrás: Fat Phoenix Facebook-oldal)

Na, de azért hoztam szóba, mert van ez a Fat Phoenix zenekar, amelynek valami érthetetlen okból rosszul ejtik a nevét, pedig állítólag már jelezték a tagok is, hogy finix. Mindenesetre, akár főnix, akár finix, nekem nagyon tetszik, amit csinálnak. Arról lehet vitatkozni, hogy a srácok illenek-e ebbe a műsorba, vagy a műsor illik-e köréjük, de szerintem eleve üdítő, hogy ilyen egyedi és következetes és igényes zenét produkálnak. Nekem a múlt héten lehúzott Army of Lovers feldolgozás is tetszett (, a George Michael-t pedig hamar megbocsátottam), de azt érzem, hogy ha nem kellene egy kereskedelmi csatorna műsorának megfelelniük, még többet mutatnának. Meghallgatva a zenekar saját(?) számait, cizelláltabb képet kaptam róluk, és úgy érzem, ők azok, akiknek szívesen mennék koncertjükre is.

Egyébként sokszor pont az a bajom a tehetségkutatókban szereplő énekesekkel, hogy nem tudjuk meg, milyen zenét csinálnak majd a saját lemezükön. Megtudjuk, milyen jó (vagy nem jó) a hangjuk, mennyire lazulnak el a színpadon, meg jó sok bulvárhír is tódul róluk a képünkbe, de úgy kerülnek ki a műsorból, hogy fogalma sincs a nézőnek, milyen az igazi zenei stílusuk. Nekem már volt ilyen csalódás több is, hogy a műsorban nagyon tetszett valaki, aztán kiesett vagy megnyerte, és amikor fél évvel később kijött a lemeze, valami egészen mást hozott, mint amit gondoltam volna, és ráadásul nem tetszett annyira.

Persze a tehetségkutatókban is többféle embert láthatunk, és nincs is ezzel semmi gond. Van, aki "csak" énekes, és másoknak kell neki alkotni valami eladható imidzset, és összeáll mögé a slágergyáros banda. A műsorban Madonnát énekel és Jennifer Lopezt, a saját lemezén meg pl. Rakonczai Viktor dalát fogja, oké. És van, aki már a válogatásra is a saját szerzeményét viszi, abba szeret bele a zsűri és a néző. Na, ezeknél nem értem, miért kell végül az élő műsorban táncosok közt ugrálniuk, tüzet hányniuk és Robbie Williams-re lépkedniük, ha egyszer van saját zenéjük, gitárral, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

A Fat Phoenix esetében látom, milyen lemezt adnak majd ki. Tök mindegy, hol végeznek a versenyben, aki erre a zenére fogékony, annak már feltűntek és figyelni fogja őket a kiesésük után is.

3. nap: Azért annyira nem is rendetlen és koszos a lakás, mert pl. a mai feladatnál is csak néztem körbe nagy szemekkel, hogy hogyan is tudnám komolyan venni. Az én ágyam körül mindig rend van. Nem szeretek sem ruhákat hajigálni a földre, sem taknyos zsebkendőkkel körbevenni magam, sem enni-inni az ágyban, úgyhogy nincs pohár és tányér sem a hálószobában. RT ágya pont mellettem van, hogy fekve is be tudjak nyúlni a rácson megsimogatni a fejét vagy visszaadni a cumiját. Ez még inkább arra ösztönöz, hogy rendet tartsak, illetve ne is engedjem, hogy rumli alakuljon ki. Tehát ezen a napon elég könnyű dolgom volt, a plusz feladat kimerült az ágynemű megigazításában.

4. nap: Ez a nap már egy kicsit szétesett, nem tudtam mindent megvalósítani, amit szerettem volna, úgyhogy kimaradt pl. a mosogatófényezés. Nem gond, persze, hiszen egész nap üresen és tisztán hagytuk, de azért kellemetlen érzés volt, hogy még ezt a pár apró dolgot sem tudom elvégezni, pedig a szándék megvan. Hogy miért nem? Volt benne fáradtság, halogatás, lustaság is.

5. nap: A kontrollfüzet funkcióját egyelőre nem értem, de azért megcsináltam. A többi meg már rutin, ugye. Csakhogy a kétperces pakolászás hibája, hogy csak két perces. Így semmiségnek tűnik, és mint ilyen, a végtelenségig lehet halogatni. Ha meg elmarad, akkor vállat vonni: majd hozzácsapom a következőhöz, könnyű lesz bepótolni. Aha, aztán jól elúszik vele az ember. Jobban kell tartanom magam a program előírásaihoz, mert a túl sok önállóskodás és változtatás végül oda fog vezetni, ahol eddig is tartottam. Azért is dokumentálom a blogban, hogy hogy haladok, mert ez is arra ösztönöz, hogy ne legyek már olyan ciki, hogy nem csinálom végig a programot legalább az első hónapban.

6. nap: Hú, na, ma esett szét az egész. Eleve szarul indult a napom. A kora reggeli etetés után nagyon szerettem volna visszafeküdni aludni, RT viszont egyre éberebb lett, úgyhogy nem tehettem. Eléggé kialvatlan és kimerült vagyok, úgyhogy egy-egy ilyen most már türelmetlenné tesz. Végül Dris felismerte a helyzet komolyságát, és visszazuhanhattam az ágyba. 11:40-kor nyitottam ki újra a szemem. Szóval a reggel már eleve elcsúszott, de a nap többi részében még durvább lett a helyzet. Dris vidékre utazott, éjjel ért csak haza, rajtam viszont egész délután eszméletlen fejfájás volt, ami estére a wc-csésze fölé hajolva jött ki belőlem. Közben nagyon izgultam, hogy RT-nak ne akkor legyen épp szüksége rám (ébredjen visító sírással), amikor nem tudok menni. Tehát ez a nap nem a FlyLady-ről szólt.

Nem is gondoltam volna, hogy a pihenőszék ilyen nagy fejlődést fog hozni RT kézhasználatában. Úgy voltam vele, hogy ez valami úri huncutság, ami egyrészt drága, másrészt totál felesleges, csak arra jó, hogy lepasszolja az ember a gyereket. Nem tartottam fejlesztő játéknak. Aztán mégis csak felmerült, hogy jó lenne, ha el tudná magát foglalni önállóan egy-egy félórára, és a forgó-zenélő meg a játszószőnyeg ehhez már kevésnek bizonyult.

Bérelni azért jó, mert ki lehet próbálni olyan játékokat is, amiknél bizonytalan vagy, hogy szeretné-e a gyereked. Lehet cserélgetni, megnézni több fajtát is, és nem jár úgy az ember, hogy megvesz egyet huszonezrekért, aztán a gyerek két nap múlva rá sem néz. Vagy nem otthon derül ki, a használati útmutató elolvasása közben, hogy valami nem stimmel, nem ilyet akartunk. Illetve kiderülhet, de akkor csak az első havi bérleti díjba került a tévedés. Úgyhogy a nagyobb értékű cuccokat először béreljük, innen. 

A pihenőszék tehát bevált, egyre több időt tölt benne és szereti nagyon. Nekünk is tetszik, és ami még egy kis plusz, hogy csinos darabot sikerült kifognunk, nem vágja haza a lakás stílusát. Jó, persze, nagyon színes, de az még belefér gyerekjáték esetén, ha úgy egyébként ízléses és ilyen kis légies a vonala, mint ennek.

A terhesség alatt elég sokat híztam, 17 kg-ot. Nagy volt az étvágyam, és nem is fogtam vissza magam. Eleinte nem látszott, úgyhogy nem zavartattam magam, duplán szedtem abból, ami finom volt, márpedig elég sok minden az volt. Aztán, amikor már kezdtem gömbölyödni, és nem csak a hasam miatt, akkor az volt a dumám, hogy nem fogok most fogyózni, nem jó az a gyereknek. Az utolsó hónapban, ahogy a legtöbb kismamára, rám is feljött még jó pár kiló. Egyáltalán nem érdekelt. Szebbnek láttam magam, mint bármikor korábban.

A kórházból 9 kiló mínusszal tértem haza, de bálnábbnak láttam magam, mint bármikor korábban. Hülye hormonok...

Aztán RT születése után kb. 5-6 hétig egyáltalán nem érdekelt, hogy nagy még a pocak és vastag a combom. A tokám zavart, főleg, hogy a legtöbb fotón megtriplázódott, de sebaj, úgy voltam vele, hogy majd lemegy minden a szoptatással. A pocakom hónapról hónapra zsugorodik is, de a régi nadrágjaimba még mindig nem férek bele. Fogyózni most sem fogok, szoptatási időszakban diétázni sem tanácsos. A sokadik lelkiismeret-furdalással elfogyasztott sütemény után pedig úgy döntöttem, a lelkemet sem sanyargatom mostanság, és bizony jár nekem a napi édességadag, akkor is, ha tudom, hogy haszontalan és egészségtelen táplálék.

Most úgy állok, hogy 6 kg van még rajtam. Stagnál, kb. 4 hete ennyi. Vettem már egy új farmert, ami valamelyest önbizalmat adott, a teljes ruhatáramat azonban nem szeretném lecserélni.

Ma reggel ért egy kisebb sokk. Van egy Women'secret játszós nadrágom, ami korábban bő vonalú volt. Na, az most testhezálló lett, de örültem neki, hogy egyáltalán rám jön. Gondoltam, itthonra remek lesz. Aztán, amikor lehajoltam benne, hogy felvegyem RT-t a játszószőnyegről, egy hatalmas reccsenéssel szétszakadt a fenekemen. Ez az én formám.

Mimke blogjában hallottam róla először. Egy hónapig el sem olvastam, hogy mi ez, aztán hirtelen belelkesültem és belevágtam a FlyLady programba. Merthogy sosem takarítok, és ezen változtatni kellene úgy, hogy mégse váljak háztartási robottá. Sajnálom az időt vesztegetni ilyesmire, meg lusta is vagyok, de szeretem és igénylem a tisztaságot. Csak ne nekem kelljen megcsinálni, ugye.
Volt, amikor szerettem saját magam rendbe tenni a lakást. Volt, amikor takarítónő járt hozzánk. Most viszont általában Dris porszívóz és törölget, én a mindennapi rutinokat vállalom szívesebben a mosás-teregetéstől a mosogatógép ki-be pakoláson át a szelektálás-rendrakásig. Mostanában még csak lelkiismeret-furdalást sem érzek, hogy nem nyalom ki a lakást hetente, hiszen a kisfiam körül sok mindent csinálok. De bizony klassz lenne, ha kevesebb lenne a porcica.

Egyébként mi olyanok vagyunk, hogy ha jön valaki hozzánk, össze tudjuk kapni a kéglit pofásra egy óra alatt. Ezért jó, hogy gyakran hívunk látogatókat, mert olyankor van egy kis ösztönzés. A hétköznapokban azonban eléggé el tud szaladni velünk a ló, ami tekintve, hogy egy minimál berendezésű lakásban élünk, eléggé látványos tud lenni, és persze lehúzó.

Afféle feladatosztó is vagyok ám én, nagyon meg tudom mondani, kinek mit kellene csinálnia. Úgyhogy rögtön ki is találtam, hogy ha Drissel közösen FlyLady-zünk, többet haladunk. Ő meg beleegyezett. Tehát neki is van minden napra egy feladata, ezt nem az előírt FlyLady program szerint választjuk ki, hanem mindig megbeszéljük reggel vagy napközben, mi lenne az, amit megcsinálhatna. Ágyneműt cserélni, levésni a jeget a hűtő belső faláról, ilyesmi. Nagy mázlink, hogy kiegészítjük egymást, azaz amit én nem szeretek csinálni, azzal ő elvan, és fordítva. Így enyém a teregetés, a határidős fizetendők nyilvántartása és utalása, és minden, ami hajtogatással, adminisztrációval és szelektálással jár. Övé pedig pl. a porszívózás, mert azt rühellem. Meg a vasalást is, de azt egyikünk sem csinálja. A FlyLady programmal viszont akár még ez is megváltozhat. Lehet, hogy ha nem kell túl sokáig csinálni, akkor be fogom kapcsolni azt a fránya készüléket.

Azt hiszem, nem is kell részletesebben ecsetelnem, miért kezdtem bele a FlyLady programba. Fellelkesültem, mert úgy érzem, pont nekem szól. Pont az ilyeneknek, akik nem akarnak életvitelszerűen takarítani, a hétvége felét ezzel tölteni, az ünnepek közeledtével pedig örökké nagytakarítani.

Már az első nap után jobban éreztem magam, a második után pedig Dris megjegyezte, hogy jé, milyen apró dolgokat csináltam még csak, és máris sokkal jobban néz ki a lakás.

Le fogom írni a tapasztalataimat minden naphoz. Időnként talán összevonva, mint ahogy most is, mert nem lesz időm aktuálisnak lenni.

Íme az első két nap:

1. nap: Hétfőn akartam kezdeni. Persze tudom, hogy nem dől össze a világ, ha nem akkor indulok, de mégis akartam neki adni egy ilyen ünnepélyes új élet és hétindító jelleget. Alig vártam a hétfőt, már előző csütörtökön kimostam a törlőruhákat (nem a gyakori használat miatt, hanem a ritka mosásuk miatt volt erre szükség), elolvastam előre jó pár nap feladatait, megnéztem, van-e itthon tisztítószer az induláshoz stb. Szóval ráhangolódtam. Aztán eljött az első nap, és eljött a megfelelő pillanat is. RT elaludt délután, és én nekiestem kifényesíteni a mosogatót. Már ennél az első feladatnál kiderült számomra, hogy személyre fogom szabni magamnak a programot, ha úgy látom jónak, de azért lényegét tekintve tartom magam az előírásokhoz. Úgyhogy rögtön a mosogatófényesítésnél kihagytam az egyórás áztatást, és pár perc után leengedtem a vizet, aztán sika-mika. Hozzávettem viszont a mosogatóhoz az üvegkerámia főzőlapot, mert az is épp olyan szembetűnő a konyhánkban, és jó lenne, ha mindig tiszta lenne. Másnap reggel nagyon jól esett ránézni a csilli-villi mosogatómedencére és főzőlapra.

Nekünk egyébként mosogatógépünk van, úgyhogy hiába előírt feladat az is, nem kell esténként elmosogatnom. Amikor a gép megtelik, beindítom. Viszont nálunk eddig mindig a mosogatóban gyűlt a koszos edény, és aztán valamelyikünk megelégelte, amikor már nagyon magas volt a torony, és bepakolt a gépbe. Na, ezt most esti programként magamra vállaltam. Hétfőn, amikor RT elaludt, a tiszta edényeket kipakoltam a mosogatógépből, bepakoltam a koszosakat, kifényesítettem a mosogatót, és megbeszéltem Drissel, hogy mostantól minden, ami használt evőeszköz vagy edény, egyenesen a gépbe menjen. Azóta ezt be is tartjuk, a mosogatótálca üres és csillog.

2. nap: Kicsit nehéz rögtön felébredés után bármit bevállalnom, hiszen nem órára kelek, hanem arra, hogy RT kaját kér. Ilyenkor pedig rögtön etetnem kell, aztán büfiztetek, pelenkát cserélek, sterilizálok. Ha a gyerkőc kellően álmos, leteszem ismét aludni. Ha pedig még csak én tudom, hogy fáradt, neki viszont eszébe sincs aludni, akkor jön a pihenőszék, játszószőnyeg vagy apa-anya válla. Így simán elmegy reggel 6-tól vagy 7-től 9-10-ig az idő úgy, hogy még nem reggeliztünk, nem ittunk kávét, nem mosakodtunk, és bizony még abban a ruhában vagyok, amiben aludtam. Az az időszak azért már elmúlt, hogy délben tudok csak felöltözni és fogat mosni. De ott még nem tartunk, hogy rögtön ébredés után.

Arckrémet nem használok, még a FlyLady kedvéért sem, de a fogmosás, fésülködés, arcmosás, zuhanyzás kombináció is elég ahhoz, hogy jól induljon a nap.
A mosogató kifényesítése ismét megtörtént, és mivel előző este óta semmi nem került bele (minden ment egyenesen a mosogatógépbe), nem is volt nagy meló.

Folyt. köv.

Felgyorsultak az események. RT eddig is szinte mindennap produkált valami újdonságot, és olyan jó, amikor tudod, hogy amit most csinált, tegnap még nem tudta megtenni, de most 1 nap alatt annyi új produkciót mutatott be, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Pl. forgolódik mindenfelé. Hasról hátra, hátról oldalra, oldalról hasra. (Tettünk fel rácsvédőt. Remélem, most mindenki boldog.*)

Már nem csak mosolyog, de időnként kacarászik is. 

Szemkontaktust tart és létesít. Ezzel aztán igazán bekapcsolódott kis családunk életébe. Már nem az van, hogy hozzuk-visszük a lakásban és letesszük itt vagy ott, és ott marad, hanem mindig közöttünk van, és igényli a kommunikációt. Eszünk, ő ül a pihenőszékben az étkezőasztal mellett, és néz az apjára. Amikor Dris visszanéz, akkor széles mosolyt kap. És szemeznek, mosolyognak, szemeznek, mosolyognak...

A legcukibb, hogy amikor öltöztetem (-ti valaki), és amikor a nadrághoz vagy zoknihoz érünk, odatartja a lábát. Mindig először a jobb, majd a bal lábát. Megzabálom.

Határozottan megfog tárgyakat. Eddig maximum nyúlt értük, és megbökésig jutott, vagy ha fel voltak lógatva, akkor rájuk csapott és élvezte, ahogy himbálóznak az ütéstől. Most már tudja azt is, hogy a felfüggesztett játékfigurák alá nyúl, alulról megfogja őket és csak finoman mozgatja. Ha cumisüvegből etetem, azt is két oldalról megfogja, de akár tartani is tudja, csak a megfelelő szöget kell neki segíteni belőni. Persze mindezt egy 3,5 hónapos mozgásának "finomságával", szóval nem tudna még agyat műteni, de ne legyünk telhetetlenek!

Imádjuk minden megnyilvánulását. Kíváncsian várom mindig a következő napot, hogy mit fog bemutatni.

Sajnos van kevésbé örömteli változás is. Kb. egy hete kezdődött, hogy még a szokásosnál is nyűglődősebben kajál. Szív egyet-kettőt, aztán sír, újra szív, megint sír. Pár nap után elkezdte bojkottálni a napközbeni szoptatást, aztán meg már az éjszakait is. Úgyhogy most fejek, amikor csak tudok. Mondhatom, nem egy leányálom, dög unalmas és nagyon időigényes, de így legalább kihúzom még egy kicsit, hátha visszatér a "kedve". Azért teszem a kedvet idézőjelbe, mert nem egészen arról van szó, hogy most épp az a heppje, hogy nem szopizik. Jó sok google-zás és könyvböngészés után úgy tűnik, a fogzás tünetei illenek rá leginkább, és az bizony járhat a cici elutasításával. A szopás közbeni ínyfájdalom okozza. Cumisüvegből is macerás az etetése, de azt nem utasítja el, csak kb. 2-3 szívás után megáll mindig sírni, aztán folytatjuk. Az a vicc, hogy amióta így eszik, összességében több kaját fogad el, mint korábban.

Amióta sejtjük, hogy a fogzás lehet a gond (beletelt pár napba), azóta homeopátiás bogyót szed rá, és jobb is a helyzet, de a szoptatás sajnos még csak éjszaka állt vissza a régi kerékvágásba. Gőzöm nincs, mi a különbség az éjjel és a nappal között ilyen szempontból, de ez van.

* ;-)

Mission: Ne csak a nehéz napok és a problémák kerüljenek be a blogba.

A mai nap (eddig) csodálatos. RT jó sokat aludt éjjel, azaz a szokásos hajnali etetés után sem kelt fel hamar. Így én és Dris is ki tudtuk magunkat aludni. Ez már önmagában szuper, de hozzá jön még, hogy ma óramű pontossággal 3 óránként ébred és kér enni, viszonylag könnyen etethető, aztán fülig ér a szája az aktív, játszós időszakban, akár foglalkozom vele, akár leteszem valahova (pihenőszék, játszószőnyeg, kiságy). Amikor pedig elálmosodik és "eldörren" az első ásítás, csak kényelmes pozícióba igazítom, odaadom neki a cumit, megsimogatom a fejét, és már alszik is. Így azért egész más a napom, tudok tervezni és megvalósítani. Pakolászni, teregetni, ruhákat hajtogatni, fényképeket lementeni, konyhát rendbe tenni, enni-inni, olvasgatni.

Az időjárás az egyetlen negatívum most, keresztül húzta a mai terveimet. Két találkozóm is lett volna, gondosan egymás után szerveztem őket, azonos helyszínre, megközelíthető távolságra. Erre elindulni sem tudtunk. Eleve nem könnyű összeegyeztetni és aztán be is tartani a megbeszélteket, ha mindkét félnél kisbaba van, de az indulás előtt kb. 15 perccel jöttem rá, hogy nincs még esővédelmünk a babakocsira, meg kendőzésre sem. Úgyhogy a programok fele lemondva, a másik felét meg elintézte Dris. Én meg maradtam itthon, jókedvűen.

Remélem, a nap hátralevő része is szuper marad. Sőt, lehetne ilyen minden egyes nap.

Elmentem ma vacsorázni a volt kollegáimmal. A szülés előtt rendszeresen összejártunk, de rég esett ilyen jól beszélgetni egy nagyot. Dris fürdetett, etetett, altatott. Én meg feltöltődtem. Havonta egy kimenő, legyen az vacsora egy étteremben, vagy csak egy gyors hajvágatás... remélem, nem olyan nagy baj az.

Na, vajon hol fotóztam ezt? A XI. kerületi Önkormányzat melletti utcában. Nem hittem a szememnek. Milyen cipőfűző lehet az, amiért érdemes elmenni a Bosnyákra? És milyen kereskedő lehet, aki cipőfűzőt reklámoz, így és itt?

Hű, én nem is tudom, mikor említettem bármit is ebben a blogban, ami egyértelműen, és nem csak érintőlegesen politikai téma. Most sem fogok különösebben állást foglalni, leginkább azért, mert már kb. 1,5 éve nem érdekel ez az egész. Persze szörnyülködöm én is pro és kontra sok mindenen, de ma már úgy látom, a megosztottság a fő ellenségünk, a pártok meg, kis túlzással élve, egymás keze alá dolgoznak, minket hülyére véve. Na, ez az, amiből én kiszálltam, amint észbe kaptam. Nagyon vagányul hangoztatom, ha valaki megkérdezi, hogy én senkire sem fogok már szavazni, de nyilván nem fogom kibírni, ahogy magamat ismerem. Nem is akarok most sok szót vesztegetni rá.

Viszont volt egy ember, most már bevallhatom, akiben láttam valamit. Belé vetettem a bizalmamat, figyeltem, mit mond, mit csinál, és sokáig egyet is értettem vele. Valami egészen új szervezésére adott reményt. Legalábbis az akkori (2010-től 2011-ig élő) véleményem szerint. Ez az ember Juhász Péter volt, aki azóta, számomra érthetetlen pálfordulásával, jó nagy csalódást okozott.

Ma véletlenül (komolyan, sosem szoktam pártok weboldalára kattintani) belefutottam a 4K! Juhász Péternek írt nyílt levelébe, és eléggé egyetértek vele. Ez persze nem jelenti azt, hogy a 4K!-hoz, mint politikai párthoz, engem bármi kötne. Úgy döntöttem viszont, hogy ezt a levelet most megosztom itt. Mert ha nem is szoktam a blogban politizálni, mikor tehetem meg, ha nem akkor, amikor itthon vagyok, és nem kell pl. kollégák rosszallásától tartanom?

Itt olvasható a 4K! nyílt levele: Mit keres Gyurcsány a Milla színpadán?

És itt a rövid és tömör véleményem az előzményekről: Ahha, tehát

Basszus, azt azért senki nem mondta, hogy az anyasággal együtt jár, hogy költővé és íróvá is kell válnom. Unalomig ismételt, hogy a Grimm mesék milyen horrorisztikusak, de hogy még mennyi vers, dal és mese tartalmaz vállalhatatlan részeket... őrület! Elhatároztam, hogy pl. a Hófehérke és a hét törpét át fogom írni, azaz kihúzom majd a durva részeket, mert teljesen Hófehérke nélkül nem jó felnőni, valahol az alapműveltség részének tekintem, na de azért mégis... Azt nem tudom, hogy az eleve kannibalizmusra épülő Jancsi és Juliskát és a horror Piroska és a farkast meg lehet-e egyszerűen húzni, de majd azokra is rápillantok, amikor itt lesz az ideje.

Most épp a Füles mackón vagyok rajta, merthogy:

"Füles Mackó mond most néktek szép meséket, gyerekek,
Lekonyuló két fülemnek köszönhetem nevemet,
Kedvencem a friss méz, s más finom falatok,
De azért szerettek, hogyha kövér is vagyok."

Hát, én nem akarom arra tanítani a gyerekemet, hogy a kövéreket nem szeretjük. Vagy hogy annak dacára szeretjük őket, hogy kövérek. Ráadásul egy mackó esetében nehogy már ez gond legyen... pfff, Giselle Bünchen-nek kellene lennie? Úgyhogy most naponta agyalok 10 másodpercet rajta, hogy mire tudnám átkölteni az utolsó sort. Hiszek benne, hogy egyszer beugrik valami, ami tökéletesen megfelel. Addig meg lálázom helyette.

Ja, és kreatív gyakorló szülőktől ötleteket szívesen fogadok!

(Kép forrása: http://thefilmlog.blogspot.hu)

A Babák - Az első év tulajdonképpen egy természetfilm. Engem legalábbis a Barakára és a Sivatagi show-ra emlékeztetett, csak itt embereket figyel meg a kamera. Szöveg nincs, illetve csak nagyon kevés, inkább gügyögés szintű, és mégis mennyi mindent mond.

A film 4 kisgyerek első évét követi végig. Ők a világ 4 különböző pontján (Japánban, az Egyesült Államokban, Namíbiában és Mongóliában), tehát 4 különböző kultúrába születtek. Láthatjuk, hogyan fejlődik egy csecsemő a high tech világban vagy épp egy higiéniától teljesen mentes, fejlődő országban. Érdekes, meglepő, helyenként meghökkentő pillanatokat és szokásokat mutat be ez a közel 80 perc. Tanulság is van, érdemes megfigyelni, melyik gyerek mozgása a legügyesebb, melyik tűnik a legboldogabbnak, és milyen mértékben vannak jelen a szülők a kicsik mindennapjaiban. Végeredményben mindannyian hasonló ütemben fejlődnek, és úgy tűnik, a kutya nyelvének nyalogatása vagy a drága játékok hiánya nem eredményez lassabb fejlődést vagy boldogtalanságot. Nyilván nem igaz, hogy akármit csinálsz vagy nem csinálsz, a gyerek akkor is felnő, meg ugye az sem mindegy, milyen az élete minősége, az egészségi állapota stb., de az azért erősen kijön a filmből, hogy mi itt a fejlettebb világban mi minden felesleges dolgot csinálunk és veszünk a gyerekünknek.

Van némi hiányérzetem, szerintem többet is ki lehetett volna hozni ebből a témából, és hiányolom az európai vagy a dél-amerikai vonalat, de azért elég jól sikerült kis film ez.

(7/10. Kisgyerekes pároknak, szabályokon görcsölő szülőknek és nagyszülőknek mindenképp ajánlom.)

RT ma három hónapos. Lejár a próbaidőm anyaságból. Remélem, beváltam, fejlődőképesnek bizonyulok, és maradhatok.

Három hónap tapasztalataként mondhatom, nagy mázlink van vele. Nyugodt, könnyen kezelhető kisfiú a miénk. Persze, ha valami fáj neki, éhes vagy fáradt, akkor ő is, mint minden kisbaba, sír. De kimondottan jól viseli, ha idegen helyre, ismeretlen emberek közé megyünk, és itthon is többnyire mosolygós és kedves. Emellett gyönyörű szép és hihetetlenül aranyos. De melyik szülő nem látja ilyennek a gyermekét!?

Rengeteg örömet ad ez a csöppség, estére viszont mindig nagyon elfáradok a feladatokban. Pedig, ha el kellene mondanom, mit is csináltam aznap, nem sok mindent tudnék felsorolni.
RT-n kívül tulajdonképpen alig jut valamire idő. Kapkodva eszek, kapkodva pisilek, kapkodva zuhanyzom. Néha hetekig nem mosok hajat. Amióta megszületett, még semmit nem főztem. Tojást sem. Talán egyszer vagy kétszer teát. Úgy kéthetente egyszer viszont alkalmas az este, hogy megnézzünk egy filmet. Ennyi kell, hogy egy picit szórakozzunk.

Minden más RT-ról szól, mégsem gondolom, hogy feladtam magam a gyerekért. Inkább vele teljesedtem ki. Hiszen ez is én vagyok, sőt, ez inkább vagyok én, mint a nyolctólnégyiges irodista.

Három hónapos... istenem, hogy elrohant ez az idő. Olyan, mintha tegnap született volna.

Kanye West gyerekét tényleg North Westnek hívják? Kanye West gyerekét tényleg North Westnek hívják.

Most már igazán törvénybe iktathatnának valami nemzeti csecsemőegyenruhát, mert minden reggel azzal megy el 20 perc, hogy kitaláljuk, hogyan öltöztessük fel harmonikusan. Bodyval passzoló nadrágba és nadrághoz passzoló zokniba, ami nem üti a body és a sapka és a kardigán színét, valamint a benti és kinti időjárást.

Anyukám ebben nagy segítség. Sosem gondoltam korábban, hogy a turkálási mániája egyszer még jól fog jönni. Most viszont olyan dögös, márkás és csupán fillérekbe kerülő ruhákat túr RT-nak, hogy csak lesek.

RT reggeli után nézett egy kis forgó-zenélőt, aztán újra elaludt. Most kint ülök a nappaliban a kanapén, feltett lábbal, megreggelizve, megmosakodva, megkávézva. Olyan direktben süt be a nap, mint még soha. Mintha csak nekünk sütne, csak a mi ablakunk előtt. A tükörbe nézve meg egy pillanatra úgy láttam, hogy szép vagyok. Pedig alig vonszolom magam, de a kialvatlanság ellenére jól érzem magam. Idilli hangulat, nem?

Ráadásul anyukám tegnap, miután 11 hónapig mondogatta, hogy kövér vagyok, megjegyezte, hogy fogytam. Meg hogy milyen jól csináljuk ezt a babázást, és hogy nem vagyunk idegbetegek sem a sok teendőtől meg a fáradtságtól. Lehet, hogy más családban ezek hétköznapi mondatok, de nálunk hatalmas bókok.

RT egy tündérbogár. Nyúlkál a tárgyakért, magasra emelgeti a fejét, gagyarászik, és ha épp nem fáj a pocakja vagy nem farkas éhes, akkor fülig ér a szája. Mindenen és mindenkire tud kacagni. 10 másodperc RT-mosoly felér egy Duracell góliáttal, hosszú órákra feltölt.

Figyelem, milyen sokat rajongják körül ezt a csöpp embert, imádja mindenki. Néha belegondolok, hogy azokat a gyerekeket, akik szeretet nélkül élik le csecsemőkorukat, milyen sok embernek kell nemszeretni. Elképzelhetetlennek érzem, hogy egy kicsi körül ne legyen senki, aki elolvad tőle és képtelen nem szeretgetni és gondoskodni róla.

Ez az, aminek nem vagyok hajlandó leírni a magyar címét, mert annyira béna.

(Forrás: Long Way Round)

Ez az a bizonyos dokumentumfilm, vagyis egy 10 részes sorozat, amelyben Ewan McGregor motorozik. Illetve annak a másodikja, az első sorozat Long Way Round címen futott, de azt nem tudtam megszerezni magyarul. Ahhoz meg nem vagyok elég bátor, hogy eredeti nyelven belevágjak. Valószínűleg túl sok rész lenne, amit nem értenék.

A Long Way Down-t viszont ajánlom mindenkinek, akit érdekel az ismeretterjesztő szórakozás. Ewan, és barátja, Charlie Boorman (no meg a stáb orvossal, operatőrökkel) Skóciából indulnak, és egészen Fokvárosig motoroznak. Közben pedig mindenféle érdekeset látnak, szép tájakat, veszélyes állatokat, különböző afrikai népek kultúráját, és még azt a várost is meglátogatják, ahol a Csillagok Háborúját forgatták.

Nálunk Dris a motoros arc, én meg a "még jogsija sincs" féltő feleség. Ebből talán gondolhatja mindenki, hogy nem lelkesedtem túlságosan azért, hogy amúgy is kevés szabadidőnkben közel 10 órányi motorozást nézzünk, de a második résznél már rá kellett jönnöm, hogy többet pillantgatok át Dris monitorjára, mint amennyit a sajátomat nézem. Úgyhogy végül együtt néztük végig. Hamar rájöttem, hogy nem csak a motoros érdeklődésűeknek érdekes, hanem pl. a filmrajongóknak is, akár a Csillagok Háborúja utalások, akár Ewan McGregor személye miatt. Hiszen egy hírességet a hobbija közben látni egészen más, mint a filmeken. Amikor a szenvedélyének hódol, ott tényleg önmagát adja*. Ezen kívül szerintem mindenkinek érdemes megnézni ezt a 10 részt, aki szereti a National Geographic dokfilmjeit.

Tehát ez egy érdekes útifilm, amit motoros utazáson forgattak, de ha valaki azt hiszi, hogy a motorozást mutatja be, akkor csalódott lesz. Abba ugyanis nem mennek bele túl részletesen, nem mutatják be elég élethűen, hogy milyen kemény dolog is egy ilyen utat megtenni. A meleg szobában a fotelban ülve nem érzi át az ember a körülmények viszontagságait. Számtalanszor elmondják, hogy a bukósisakjukra fejkamerákat szereltek, de ezek képeit alig mutatják. Pedig talán az lenne a lényeg. Furcsa, hogy nem mentek rá jobban a motorosok világának bemutatására, mert közben meg látszik, hogy komoly technikával és apparátussal vonulnak fel.

* Persze lehet, hogy csak annyira, amennyire az a fickó, aki sivatagi túlélési tippeket adott, aztán kiderült, hogy egész orvosi team vigyáz rá, a forgatás szüneteiben luxusszállodában pihen és saját szakács főz rá.

(7/10, őszi estékre kellemes.)

Azt hiszem, Dris egy kissé frusztrált lehet a gyerek körüli költségek miatt. Amikor a hajnali szoptatás után letettem RT-t aludni és visszadőltem az ágyamba, magam elé dünnyögtem, hogy "ajj, nem kapcsoltam vissza a légzésfigyelőt". Erre a félálomban levő Dris azt mondta: "Majd én befizetem!"