Sosem érdekelt ez a verseny, mert tiszta giccs és smúzolás az egész, ráadásul egy-két kivételtől eltekintve mindig olyan dalokkal van tele, amelyek egyesével is alkalmasak öngyilkosságba hajszolni a hallgatót, nemhogy harmincasával csokorba szedve. Azért persze én is megnéztem 2 éve Wolf Katit, akiről akkor egy ország gondolta, hogy megnyeri... aztán mégsem.

(A kép forrása: http://www.eurovision.tv)

Idén pár nappal a verseny előtt kezdtem el érzelmileg bevonódni, mert bár az egész verseny és ByeAlex is viszonylag hidegen hagyott (értsd: se nem szerettem, se nem nemszerettem), feltűnt, hogy tele a net a szapulásával. Ilyen gyűlölethadjáratot nem minden nap lát az ember. Megrökönyödtem rajta, hogy sokan energiát áldoznak pl. arra, hogy külföldi weboldalakon vagy Alex youtube videói alatt, ahol más országok kommentelői dicsérik a magyar dalt, saját honfitársukat lehúzzák, és a róla rajongva nyilatkozókat meggyőzzék, hogy márpedig ez egy sz*r. Nem vagyok egy melldöngető nagymagyar, de még nekem is fájt, hogy micsoda rosszindulatról és butaságról tanúskodik ez az egész.

Ennyi mocskolódást, amit ez a srác az utóbbi pár hónapban kapott, a legtöbben igen rosszul viselnének el. Ő viszont elég jól állta a sarat, és ami a legszebb, a szeretetet és a kedvességet viszonozta, a sárdobálást nem. Amivel pedig végképp meggyőzött az intelligenciájáról és realitásérzékéről, az az a félmondat volt, amelyet a döntőbe jutása után eresztett el egy interjúban. Azt mondta, a továbbjutás neki már siker, és örülni fog egy olyan helyezésnek is, amelyet az elmúlt évek magyar versenyzői értek el. Ebben bőven benne volt a finom visszaszólás, hogy akárki akárhogy bántja őt, pl. a magas C-t simán kivágó Wolf Kati sem ért el nagyobb sikert. Tehát le lehet szállni róla.

(A kép forrása: https://www.facebook.com/byealexmusic)

Aztán kiderült, hogy minden kritizálhatósága ellenére (pl. hogy hamisan énekel) mégis szeretik a dalát Európában, és az eddigi Eurovíziós Dalverseny szerepléseink közül a harmadik legsikeresebb az övé. Még az a sokat emlegetett politikai hatás sem rontotta el a kedvet, hiszen pl. a németek neki adták a maximális pontszámot. Nyilván Angela Merkel is tizesével küldte az sms-eket Magyarországra.

Száz szónak is egy a vége: sokféle ízlésű ember van, lehet egy dalt, egy stílust, egy előadót szeretni vagy nem szeretni, megérteni vagy nem megérteni, de az ilyen mértékű mocskolódás után szerintem ByeAlexnek jó néhányaktól kijárna egy bocsánatkérés. Beleértve a sima kommentelőket, bizonyos celebeket és a médiát is.

, csak szőkített a haja, a karjai meg tele vannak tetkókkal. Édesemnek, drágámnak szólít, és folyton rohan. Időnként nem jutni eszébe madzsar szó, mert sokat jár Amerika, you know. Bókol, azt mondja, jól áll nekem a várandósság. Ha mindenkinek mondja, akkor jó színész, mert lelkesnek és őszintének hangzik a szájából. Mondjuk nem bókokért járok hozzá, a pajzsmirigy-bajokról meg viszonylag keveset tudok meg, és most sem lettem nagyon kiokosítva. Pedig még orvosok közül precíznek, alaposnak tűnik. Mindenesetre megnyugtat, hogy azt mondja, időben nyakon csíptük a bajt, nem lesz, nem lehet kihatása a babára.

Ha van emberi tulajdonság, amit irigylek, akkor az biztosan az ilyen mértékű lazaság.

(Forrás: 444.hu)

Blogár szép bejegyzést írt a szülésére készülődve. Kár, hogy nincs nála hozzászólási lehetőség, mert akkor oda is beírtam volna, de aztán rögtön e-mailt "ragadtam", és megköszöntem neki. Ugyanis szerintem fontos témát feszeget, ami engem is foglalkoztat. De kezdjük messzebbről, és akkor itt át is mászok Blogáréból a saját térfelemre.

A szüléssel kapcsolatban, így a harmadik trimeszterben, már biztos minden kismamának hullámvasútaznak az érzelmei. Én sem vagyok ezzel máshogy. A kezdeti teljes relax (első 5 hónap) után jött az ijedség (6. hónap), aztán ahogy egyre többet tudtam meg arról, hogy mi várható, felváltva voltam betojva vagy nem.

Az epidurál is ennek kapcsán merült fel, Dris dobta be az egyik szülésfelkészítő után. Meg akart kímélni a szenvedéstől, fájdalomtól, és el akarta mondani, hogy ő nem várja el tőlem, hogy. Néhány napig benne is volt a bogár a fülemben, gondolkodtam rajta, aztán szép lassan lecsengett. Egyszer csak ijesztőbb lett maga az EDA-beavatkozása, mint maga a szülés és a teljes mértékben átélt fájdalom.

Azt mondják, mindenki szüljön ott, ahol biztonságban érzi magát. Egyetértek. Ezért sem a hozzám legközelebbi kórházat választottam, és ezért sem bízom magam az éppen ügyeletes orvosra és szülésznőre.
Nem vagyok az otthonszülés ellenzője, sőt, de én magam a kórházba "vágyom", ami hülye kifejezés, mert persze nem vágyom kórházi környezetre, de reménykedem benne, hogy meg lehet ott is teremteni azokat a körülményeket, ami a biztonságérzetemhez és az ellazuláshoz szükséges. Azt a hangulatot, amelyben ez nem csak egy kórházi beavatkozás lehet, hanem a fájdalmak és a szúrka-piszka ellenére talán szülésélmény is. Persze tudom, lehet, hogy nagy a szám, aztán jó, ha nem törnek be az üvegek a visításomtól...

A szülésre komolyan készülök. Információszerzéssel, testben és lélekben is. Szülésfelkészítő tanfolyam, terheskönyv, nézek időnként videókat is (csak módjával és válogatva), hamarosan jön az itthoni gátmasszázs ideje, érdeklődve látogatom a témába vágó előadásokat, olvasom a légzőgyakorlatokról szóló cikkeket, és figyelek a kismama jóga órán elhangzókra. Terápiára járok, amit egy integrál pszichológus tart, és ahova már várandósan kerültem. Ott is ez a téma. Meditatív állapotban, imaginális terápiával oldjuk azokat a beidegződéseimet és emlékeimet, amelyek táplálják a félelmeimet. Márpedig állítólag a félelem a legfőbb ellenség.

Az én fő félelmem pedig az, hogy mit hoz ki belőlem ez a helyzet. Mi lesz, amikor elveszítem a kontrollt, kivetkőzöm magamból. Az ismeretlen én, talán ez rettent meg.

A szülés fáj, ez tény. A fájdalom ezer fajta lehet, én pedig ezt a fajtát még nem ismerem, így nyilatkozni róla nem tudok. Viszont azt gondolom, hogy azon túl, hogy fájdalmas, meglehet élni így, úgy vagy amúgy. Segítve vagy akadályozva a természetes folyamatot, csak magunkkal, vagy a babával törődve. Kérdés, hogy én mennyire leszek erre alkalmas, és a kórház hogy áll hozzá.

Ne értse félre senki, nem tudom, mi lesz, mit hoz ki belőlem, és amit előre nagy szájjal állítok, azt majd ott meg tudom-e valósítani, vagy nem. Egyáltalán azt szeretném-e majd ott is, vagy valami egész mást. Nem tudok semmit, de igyekszem előre felkészülni annyira, hogy azon ne múljon. Jó lenne, ha meg tudnám élni a kisfiam születését spirituálisan is. Erre trenírozok.

Tehát egy integrál pszichológussal készülök az élményre, a spirituális részére, vagy legalábbis arra, hogy át tudjam adni magam, félelmemmel ne akadályozzam a folyamatot, el tudjam lazítani a szükséges mértékben magam, és hogy ne okozzon gondot az önkontrollom elvesztése. Át merjem adni az irányítást a természetnek, és ne aggasszon, hogy mi lesz akkor. Nekem ez az utóbbi az igazi félelmem, hogy mi lesz, ha önkívületi állapotba kerülök. Ez pedig korábbi, gyerekkorban a tudatalattimba rögzült dolgokkal van kapcsolatban, ezt oldjuk, egy szerintem elég jó terapeutával.

Kezd körvonalazódni bennem, hogy hogyan is álljak a szüléshez, mit tudok én ebben megélni, mit tudok a babának segíteni, és már az is összeállni látszik, miben fog tudni segíteni Dris. Ő eleinte aggódott, hogy vagy útban lesz, vagy el fog ájulni, most meg, mintha küldetést kapott volna. Elkezdtük látni, hogy akár remek párost is alkothatunk benne, ha készülünk rá. Dris nagyon figyelmes és empatikus, nekem meg olvas a gondolataimban, úgyhogy biztos jó partner lesz.

Elmentem egy előadásra a Születés Hete programból. Nem is igazán előadás volt ez, inkább afféle traccsparti, dúlákkal lehetett beszélgetni mindenről, ami a szülésig, szülés alatt, szülés után levő időszakról felmerült. Érdemes volt részt venni, kaptam hasznos mozaikdarabkákat a teljes kép átlátásához, de ami még fontosabb, végre emberközelivé vált ez az egész. Nem oxitocinról, kórházi protokollról, gyermekágyi depresszióról meg hasonlókról esett szó, hanem szeretetről, elengedésről, meditatív állapotokról, hordozásról, a gyerekkel való együtt rezgésről stb. Hitelesnek tűnő, kedves és megnyugtató kisugárzású lányok, hölgyek, asszonyok gyűltek össze, és bár eleinte nem tudtam, mit is szeretnék tőlük, hiszen én csak a hordozás téma miatt mentem oda, végül úgy tűnt, sosem lesz vége a kérdéseim sorának. Ők pedig lelkesen válaszolgattak, weboldalakat ajánlottak, névjegykártyákat cseréltünk, és amire nem tudták kapásból a választ, azzal kapcsolatban megígérték, hogy beszerzik nekem az információkat és elküldik. Kellett ez most nekem, és ahogy nézem a Születés Hete programját, még más témákra is ellátogatok a hét folyamán.

A program itt böngészhető: Születés Hete 2013

, és nem tudok ott megemlékezni róla. Itt meg kicsit viccesnek érezném. Úgyhogy ez most egy ilyen megnememlékezős megemlékezősdi.

Modern szerenád: sötétített szélvédős VW Golffal csikorogva megállunk a ház előtt, kib*sszuk az összes ajtót és bömböltetjük az autórádióból a tematikus slágereket.

Csak azt nem tudom, ez a kb. 20 ifjú mind ebből az autóból szállt ki, vagy BKV-znak pedagógusról pedagógusra?

Amúgy tök jó, hogy nem olyan foglalkozásom van, amit tud az egész utca.

Ööö... úgy értem: édik!

A Cserpes Tejivót ajánlgatja most mindenki, jártam is már mindkét üzletükben (Corvin sétány, Sütő u.), kóstoltam a kóstolnivalót, és lett véleményem. Nem is annyira magáról a tejivóról, mert annak abszolút örülök, hogy sikerült egy olyan hellyel bővíteni a budapesti vendéglátó egységek listáját, ami nem egy sokszázadik gyros-kebab-os, vagy full műanyag kaját áruló gyorsétterem, és még csak nem is maroklevesező. Legyen színes a város, színes a kínálat, virágozzék minden virág... nemcsak, hogy nincs ezzel semmi baj, de még kimondottan tetszik is. Van választék, és a Cserpesbe kis pénztárcával is be lehet szaladni enni-inni valamit. Én eddig minden esetben 1000 Ft alatt jól laktam.

Tetszik, mert jó az üzletpolitika, szimpatikus a márkaépítés.
Tetszik, mert az üzletek jól megközelíthetőek, a helyiségek pedig modernek, design-osak.
Tetszik, mert hazai és minőségre törekvő.
Tetszik, mert szembeszáll a hipermarketek "központi beszerzési gyakorlatával" (ahogy Cserpes István egy interjúban nagyon finoman megfogalmazva összefoglalta a belistázási díj, polcpénz és egyéb vállalkozásgyilkos eszközöket).
És végül tetszik, mert sok olyan embert is megszólít, akit eddig semmi ilyesmi, vagy még ilyesmibb.

Ezen az utolsón kezdett el kattogni az agyam, mert egy csomó ismerősöm (legyen az személyes találkozós barát vagy felületesebb Facebook-ismeretség, esetleg kollegális viszony) úgy beszél most a Cserpesről, mint valami világmegváltó kezdeményezésről, amihez fogható még nem volt. Hangsúlyozom, kimondottan szimpatikus ez a dolog nekem is, de azt azért nem tudom szó nélkül hagyni, amikor azt emlegetik fel sokan, hogy eddig mérgeztek minket, meg milyen minőségű tejet volt már kénytelen venni az ember fia/lánya, most meg itt az igazi, a minden eddiginél sokkal finomabb, és olyan magas minőségű, amilyenre már ezer éve várt az ország népe.
Amikor először ettem/ittam Cserpest, nekem is így adta egy ismerősöm a kezembe: "Ilyen tejízű tejet még nem ittál."

Azért fura ez a vehemens és általánossá vált vélemény, mert bár ezeknek az ismerőseimnek a tejfogyasztási szokásait nem ismerem elég behatóan, de egyéb vásárlói döntéseiket látva úgy képzelem, hogy ezidáig bementek a boltba, és a minőséget totálisan figyelmen kívül hagyva megvették a legolcsóbb, legakciósabb tejtermékeket. Soha nem hallottam tőlük egyetlen termékkel kapcsolatban sem, hogy elgondolkodnának, vajon a pénzükkel mit, kit, milyen értékrendet támogatnak. Sőt, ezt én szoktam szóba hozni, és általában furán néznek rám, hogy nem a (rövid távon) olcsóbb mellett döntök. Ezért lep meg, hogy most mennyi ilyen embernek lett fontos hirtelen a minőség, és hogy mit nyel le.

Hozzáteszem, a legminimálisabb lekicsinylési szándék nélkül, hogy én egyáltalán nem éreztem azt az első Cserpes tejem után, hogy ilyen finomat még nem ittam, meg hogy ez jobb, mint a bolti. Ennek az lehet az oka, hogy sok éve biotejet (meg úgy nagyjából mindenből biot) vásárolok a boltban is, járok termelői piacra, vagy kis bioüzletekbe és hasonlók. Egyáltalán nem vagyok egy nagy tejes, sőt, alig szeretem, egész fura is, hogy most, babát várva gyakran megkívánok egy pohárral. Viszont a tejből készült sajtoknak, joghurtoknak barátja vagyok. (Ami az én fogyasztói szokásaimat illeti, ha csak beszaladok a boltba, a Zöldfarm termékeit szoktam választani, de szerintem elég jó minőségűek az Interspar saját márkás (Naturpur) cuccai is. Egyre gyakoribb azonban, hogy kis bioboltokban vagy biopiacon vásárolok. Általában közvetlenül a termelőtől.)

Ezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy eddig is, akinek igénye volt a minőségre és a nem, vagy kevésbé mérgező élelmiszerekre, azért megtalálhatta azokat. Az én környezetemben azt tapasztaltam, hogy ez nagyon keveseket izgat(ott). Most viszont hirtelen feltűnően sokan szólalnak fel a minőség mellett, Cserpes apropóján. Jó a marketingje, nem vitás. Szimpatikus a cég, a cégvezető, a szemlélet, ez sem vitás. Nem túl drága, és hazai is. De miért pont most, és miért pont a Cserpes? Eddig és ezután a bio miért nem? Ugye nem annyiról van szó, hogy az Index róla cikkezik, interjúzik és videózik?

1. Aki nem tudott pártot választani, mert éppúgy tele lett a hócipője az egyik, mint a másik oldallal, az csatlakozott a Millához.
2. A Millásokat pedig Juhász Péterék szépen bevezették az Együtt 2014 PM-be.
3. És ők most majd szavazhatnak az MSZP jelöltjeire.

Hát ez csodás! Kíváncsi leszek, hányan vették ezt be és tartottak velük.

A terápiámon meg kibújt a szög a zsákból: nem megy könnyen átadnom a gyeplőt másnak. Semmilyen tekintetben. Mindig kontroll alatt kell tartanom, amit kontroll alatt kell tartanom, mert különben megborulok. Néhány hónappal szülés, gyerekvállalás, évekig való eltartatás előtt ez hatványozódik. Legalábbis az anyagiakban. Ezen dolgoznom kell.

Mivel már nem dolgozom, a kicsi érkezése előtt több hónapot azzal töltök, hogy felkészüljek - akármit is jelentsen ez. Sokan mondják, nem volt idejük olvasni a várandósságuk alatt, vagy csak később ismertek meg olyan elméleteket és praktikákat, amelyekkel, ha időben találkoznak, szebb, könnyebb, jobb lett volna a baba érkezése utáni első néhány hónap.

Én egy kicsit a másik véglet vagyok. Elég sok mindenbe belefutok, olvasok könyveket is, cikkeket is, nézek videókat stb. Bár megmondom őszintén, az elsőnél még leköti az embert, de később már nem annyira. Mindenesetre, minél többet olvasok, annál inkább találkozom alternatív módszerekkel is (a bababarát szüléstől, a hordozáson át, a pelenka nélküli szoktatásig), és bizony nagyon szimpatikusak. Sokkal inkább azok, mint az ismertebbek, általánosan elterjedtek.

Az ember lánya nyilván szeretne mindent jól csinálni, bár valószínűleg ez eleve lehetetlenség. Szeretne jó anya lenni, persze a saját fogalmai, saját értékrendje alapján. Közben pedig szeretné megőrizni önmagát, nem felőrlődni a feladatokban, hanem élvezni, benne lenni, azonosulni, eggyé válni.

Na meg ugye ott a kényelem is. Annyi tennivaló van egy pici baba körül, hogy nehéz visszautasítani a minden sarkon kapható, nyugati, modern világ általi könnyítőket, kezdve az eldobható pelenkától a mit tudom én, milyen flancos cuccokig. A megrögzötten környezettudatos ember is meg-meginog, ha nem kifogyhatatlan energiát biztosító Duracell-elemek dobognak a szíve helyén. Miközben a lelke az ősi, egészségesebb, higiénikusabb, fejlesztőbb, barátságosabb és ráadásul olcsóbb módszerek felé vinnék. Ugyanakkor az alternatív módszerek tényleg nagyon szimpatikusak. Még akkor is, ha plusz és pluszplusz energiákat igényel a megvalósításuk. Bár ez relatív.

Itt van például a legújabb csábítóm, a pelenkanélküliség. Ami egyébként nem feltétlenül nélkülözi a pelenkát, de ezt már akkor tudtam meg, amikor elég alaposan beleástam magam a témába. Itt most nem fogom megtenni, akit érdekel, utána tud olvasni pl. itt:

http://erinto.postr.hu/pelenka-nelkul-1-egy-hagyomanyos-modszer

Ez a 11 részes cikksorozat első része, a további 10-et itt találja meg, akit érdekel: 

http://erinto.postr.hu/cimke/seg%C3%ADtett+szobatisztas%C3%A1g

A Pelenka nélkül 1., 2., 3. ... cikkeket érdemes elolvasni. Egészen a 11-esig.

Máshol is vannak róla cikkek, de én itt találtam meg a legtöbb információt, egy helyen összeszedve, ráadásul olyanok beszámolóival megtűzdelve, akik már maguk is kipróbálták és tapasztalattal rendelkeznek.

Mivel nekem még nincs élményem csecsemőgondozás terén, fogalmam sincs, beválna-e nálunk, illetve mivel járna, de ha minden jól megy, ki fogom próbálni.

Úgy október eleje óta reikiz engem egy nő, akihez egyébként az integrál pszichológiai terápiára is járok. Sőt, elsősorban az utóbbira, úgyhogy hetente 20-20 perces reiki szokott beleférni az időnkbe. Most, hogy a pajzsmirigy-betegségem előtérbe került, ajánlott egy nála sokkal tapasztaltabb mestert, aki már 1 teljes órán át kezel. Megmondom őszintén, eddig nem tudtam, higgyek-e benne, jól esett a 20 perces kezelés, szerettem, feltöltött, meg jó volt relaxálni közben, de ennél többet nem kötöttem hozzá.

Így aztán a mai 1 órás kezelés elég nagy meglepetést okozott. Éreztem, ahogy árad bennem az energia, az egész testemet átjárja, bizsergett mindenem tőle. Utána pedig, mint akit kicseréltek. Az utcán tiszta őrületben voltak az emberek, mert valami áramkimaradás miatt nem járt a villamos, helyette busz jött, és ettől annyira megkergültek, hogy csak na, én meg ott álltam-ültem a tömeg közepén, és csak mosolyogtam kisimultan. 

Egyébként ebben az ügyben most az a helyzet, hogy a vérkép alapján nem túl rózsásak az eredményeim (pajzsmirigy-hormonok), viszont az ultrahang-vizsgálat nem adott rossz eredményt, és tipikus pajzsmirigy-alulműködésre utaló tüneteim sincsenek. Szedem a bogyókat, egy hónap múlva újra adok vér- és vizeletmintát, aztán kontroll... Addig meg kiegészítésül járok a reikire. Annyira pozitívnak éreztem a változást magamban, hogy ha ez nincs jó hatással rám és a babára, akkor nem tudom, mi. Persze a pajzsmirigy az pajzsmirigy, majd meglátjuk, milyenek lesznek az eredményeim a következő mérésnél.

Tudom, csak egy domaint regisztráltak, ebből indult el a médiában a találgatás, hogy talán Magyarországon is bevezeti a McDonald's a házhozszállítást... én meg elmerengtem rajta, hogy vajon fogják-e tudni tartani a 40 másodperces kiszállítási időt. Mert azért egy mekis szendvics, vagy akár krumpli, nem bír ki 50 percet, de még 30-at sem, a futár csomagtartójában.

Akinek jól vagy jobban esik, mától a Facebook-on is követheti vagy megoszthatja a blogomat, meg persze hozzá is szólhat. Minden bejegyzést kiteszek oda, amit ide is, viszont a régi designblogot, fotóblogot, és vegetáriánus receptes blogot is beleszövöm majd valahogy. Tehát ilyen témájú posztok is megjelenhetnek majd a Facebook-oldalamon. Természetesen lesznek újak, de felbukkanhatnak már publikált dolgok is. Ez lesz az extra, azok számára, akik ott is követnek.

Ezeken kívül ott igazi FB-tag is leszek, tehát ha hirtelen felindulásból megtetszik egy zenés vagy másért érdekes videó, cikk, vagy fotó, gátlástalanul meg fogom osztani azt is. Na jó, tündi-bündi állatok képeire, elveszett gyerekek fotóira ne számítson senki.

Ahogy lenni szokott, ez most egy kísérlet, mert van némi szabadidőm, közlési kényszerem és mert már régóta gondolkodtam rajta, hogy nem kényelmesebb-e sokaknak a FB-on olvasni. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Az Antibaby Naplója Facebook-oldala elérhető itt:

https://www.facebook.com/AntibabyNaploja

"Pofája" még nincs neki, de majd az is megérkezik. Az egyetlen gondom, hogy nem tudom, az ottani kommentek és az itteniek hogy fognak közös életet élni... szerintem sehogy. Azt ugyanis nem szeretném bevezetni, hogy itt csak Facebook-profillal lehessen hozzászólni. A magamfajta szégyenlősöket és a trollokat és védeni kell valakinek, nem igaz?

Lassacskán alakítom az új blogom, berendezkedem, hogy otthonos legyen. A fejléc képét még nem tudom, hol lehet kicserélni, vagy lehet-e egyáltalán, de már csináltam oldalra linkeket, szabad az átjárás a régi blogra, és itt is lesz Antibaby ajánlja rovat, rendszeresen frissülő linkekkel. Ezt a rovatot azoknak a mindenféléknek tartom fenn, amiket szeretnék megosztani, ezért vagy azért, de nem csinálok belőlük önálló bejegyzést. Vagy azért, mert nincs mit hozzájuk fűzni, vagy azért, mert nem érnének azért annyit, de azt sem szeretném, hogy ne mutassam meg őket.

Vannak címkék is, bár nem működik rendesen, valamiért nem minden címkézett postot vesz figyelembe az összesítésnél. A film címkét pedig egyszerűen ignorálta... érthetetlen okokból.

Az Archívum természetesen csak az itteni, blog.hu-s életemet tartalmazza.

Ja, és lett megosztási, lájkolási lehetőség, az egyes bejegyzések alatt található a szükséges gombkészlet.

Amikor még az előző blogban (itt) kitettem a Vipassana, szabadulás a börtönben c. videót ajánlóba (bal oldalon), akkor egyik szemem sírt, másik nevetett. Jó volt látni ezt a kis dokfilmet, hogy milyen apró, vagy nem is olyan apró csodákra képes egy aktivista, és persze a meditáció. Az viszont, hogy a 60-as, 70-es évek óta ebből nem lett világmozgalom, és nem vezették be minden börtönben, kissé elszomorított.

A mai hír pedig éppen ezért okozott örömöt. Végre valami értelmes ötlet az oktatásban! Nem tudom, mi áll a hír hátterében, és hogy mennyire komolyan vehető, vagy mennyire fogják jól alkalmazni az illetékesek, de már maga az, hogy eszükbe jutott ilyen, dicséretes.

A hír itt olvasható: Origo.hu

A kötelezéseket ugyan nem szeretem, jobb lenne egyszerűen csak rávezetni a diákokat, megkedveltetni velük a meditációt. Meg persze azt sem tudom, miért kell kereszténynek titulálni, a meditáció erősen személyes dolog, ahány ember, annyi féle. Nem hiszem, hogy címkézni kellene, de ez legyen a legnagyobb baj, komolyan!

Elég egy kis rendellenesség, és máris hisztis kismama üzemmódba kapcsolok. Ugyanis kiújult a pajzsmirigy-bajom, amivel már volt egy jó kis kálváriám úgy 1,5 évvel ezelőtt, most meg jól megijesztett. Flegmadoki felírt egy fél lavornyi szednivalót, meg mindenféle vizsgálatokra küldött. Persze nem baj, sőt, lényeg, hogy a babának baja ne legyen! Viszont tény, hogy ijedős lettem mostanában, azaz felváltva parázós és "mindenrendbenlesz" hangulatú.

A János Kórház szülésfelkészítője elég alapos. Jobb, mint amire számítottam. Kétszer voltunk már a 6 alkalomból. Jó tudni előre, mi várható, úgy lehet igazán felkészülni, de azért tegnap az epidurál érzéstelenítés részletes bemutatása (persze csak szóbeli) után eléggé fehérre vált képpel néztünk egymásra Drissel. Máskor meg úgy érzem, tiszta hős leszek, és mindent a gyerek érdekében! Gondolom, ez mind normális, és majd elmúlik. Meglátjuk.

Sz*rakodtam vele, hogy áthozzam ide a teljes archivumot a freeblogos blogomból, de annyi vele a macera, hogy egyszerűen nem éri meg. Legalábbis addig nem, amíg a remény egyetlen szikrája is él, hogy az és ott megmarad. Elvesznének ugyanis a képek és a kommentelők nevei, viszont élesedne minden piszkozat, kukába helyezett vagy spamnek nyilvánított bármi. Persze törölhetném is az export/import előtt, ha működne ez az alapvető funkció rendesen, de hogy több ezer sort egyesével tüntessek el, vagy laponként (kb. 10-esével), annyi felesleges időm és energiám nincs.

Amúgy ma nincs jó napom, pedig végre sütött a nap, este fél 6-kor azt hittem, kora délután van, szóval minden klassz kellett volna, hogy legyen. De sajnos nem volt az, mert egyrészt bementem a munkahelyemre egyeztetni, ahol olyan feszkó volt a levegőben, amit utána még órákig nem tudtam elengedni. Másrészt tegnap óta fáj a szeméremcsontom-medencecsontom tájéka, amitől járni nem, csak totyogni tudok, és ami azt illeti, sem a netes fórumok, sem a várandósságról szóló könyvek, sem az ismerősök (akik már kihordták a gyermekeiket) nem állítják, hogy ez a végéig már nem lesz folyamatosan így. Nem akarok panaszkodni, és hisztis kismama lenni, de azért a folyamatos fájdalom eléggé türelmetlenné tesz szerintem majdnem minden embert... na, ma én is ilyen voltam.

(A mai hangulatom zenében.)

(A kép forrása: port.hu)

Sokszor csak azért írok filmekről, mert ki kell adnom a véleményemet, de az nem jelenti azt, hogy feltétlenül ajánlani szeretném. A Kétely viszont kivétel, kimondottan fel szeretném hívni rá a figyelmét mindenkinek, akinek szokott tetszeni a filmes ízlésem és aki szereti a szokásostól eltérő mozikat.

A Kételyben van minden, dráma, életszagú problémák, remek ütemben fokozódó feszültség, és egy önmaga köré gabalyodó történet. Értékrendek válsága egyházi környezetben. És a jelenlegi legszínészeim, akik még magukhoz képest is nagyot alakítanak. Meryl Streep előtt legalábbis le a kalappal, eszméletlen a nő. De Philip Seymour Hoffman is nagy, mint mindig. Amy Adams pedig egy kis meglepetés, őt eddig még csak butuska lányok szerepében láttam. Most sem az a nagy ravasz és lángész, mert csupa naivitás, de az ártatlansága és tisztasága, meg ahogy őrlődik benne, nagyon átjön a játékán. A karaktere így szerethetővé válik.

(8/10, megér egy misét. Bocs.)

Befizettünk egy elsősegély tanfolyamra. Mi a Léghajót választottuk, mert azt ajánlotta az a rokon és anya, aki kb. egy éve elhaló hangon hívott: majdnem megfulladt a gyereke egy mogyoródarabtól, és ha nem járt volna elsősegély tanfolyamra, a kisfiú most nem élne. Egy bevásárlóközpont közepén történt az eset, de a gyerek liluló-szürkülő bőre és a kiadott hangja alapján nagyon valószínű, hogy mire a ház orvosa odaért volna, már késő. Anyuka viszont összeszedte minden tudását, és a tanfolyamon tanultak alapján kipaterolta a mogyoródarabkát a légcsőből, vagy mit tudom én, honnan. A lényeg, hogy felhívott, hogy ha egyszer babát várok, feltétlenül végezzek el egy ilyet, mert sosem lehet tudni, mikor van rá szükség.

Ha jobban belegondolok, más ismerőseim is beszámoltak már fulladásról és hasonlókról, amikor csak egy véletlenül arra sétáló lélekjelenlétén, vagy a mentők gyors kiérkezésén múlt egy gyermekélet.

Nem riogatni szeretnék, de nekem jól jött a tanács. Eszembe sem jutott volna magamtól ilyesmire befizetni. Hogy belefutottam volna máshol vagy sem, azt nem tudhatom. Mindenesetre elmentem, azaz elmentünk ketten Drissel, mert ugye vele is lehet a gyerek, amikor épp gyors segítségre van szükség.

Egyáltalán nem bántam meg, nekem rendszerezte azt a tudásomat, ami eddig is megvolt, és felvértezett sok új információval. Megtanultunk újraéleszteni, ami nyilván nem olyan, ahogy a profi mentősök csinálják, de amíg kiérnek, addig életben lehet vele tartani a gyereket (vagy akár felnőttet is). Meg sok minden másról is szó esett, az égés, félrenyelés, vérzés, légzéskimaradás, lázgörcs, mérgezések stb. témakörében is.

Igen, persze, pénzbe kerül, és amikor épp a babaágy-babakocsi-végeláthatatlan kelengyelista beszerzés, és a doki kifizetése közepette számolgatja az ember az aprót, nem is kevés kiadni ennyit, de én úgy vagyok vele, hogy inkább nem ezen spórolok.

Szeretném felhívni a figyelmet egy filmre, ami meghatározó alkotása a filmtörténelemnek, de a körülöttem levő emberekből kiindulva úgy érzem, elég kevesen ismerik. Én pár hónapja láttam itthon, kanapén, DVD-ről. Dris meg most, a Tavaszi Fesztivál keretein belül, a MÜPA-ban egy olyan vetítésen, ahol élő orgonakísérettel festették alá a filmet. Mindkettőnkre nagy hatással volt.

Ha azt vesszük, hogy egy 1927-es, fekete-fehér némafilmről van szó, miért is kellene ismerni...? Ha másért nem, hát azért, mert (sokak szerint) megteremtette a sci-fi műfaját, és azért, mert a 20-as években már olyan témákra hívta fel a nézők figyelmét, amelyekre sokaknak még ma sem nyílt ki a szemük, pedig már nagyon kellene, valamint azért is, mert a mai kultúra is sokszor utal rá, egyfajta szimbólumként emlegeti. (Erről majd később bővebben.)

Utópia, amely mondanivalójával és örök aktualitásával épp olyan fontos művé vált, mint pl. Orwell 1984-e.

Pedig a film egésze nem is érhető el. Apránként előkerülő darabkákból rakták össze, az elveszett jeleneteket pedig, amelyek sokszor kulcsfontosságúnak tűnnek, feliratokkal pótolták.

Ami a történetet illeti, egyszerű, de már a film első pár jelenetében beviszi a gyomrost. Legalábbis akkor, ha a néző hasonlóságot vél felfedezni az 1927-es "fikció" és a 2000 utáni évek valósága között.
A Metropolis egy fiktív nagyváros, modern technikával, hatalmas lehetőségekkel... legalábbis azok számára, akik a város urának, John Masterman-nak a kegyeltjei. Az "elit", a kiváltságosok számára csupa móka és kacagás az élet, gyönyörű kertekben élhetik ki hedonista vágyaikat, nagyszabású sportrendezvényekkel szórakoztatják magukat, az urak pedig élvezik a hölgyek felületes, ámde problémamentes társaságát.

Egy ilyen kerti szaladgálás közepette jelenik meg véletlenül egy "nem oda illő figura", Maria, aki a város alatt él, a szegénysorban, és most egy sereg szintén szegény gyerekkel eltévesztette a házszámot. Masterman fia egyetlen pillantásra (naná, hiszen némafilmről van szó) beleszeret a nőbe, és követi őt a város alsó szintjére. Csakhogy ott döbbenten szembesül vele, hogy a szegény munkás réteg milyen körülmények között él, természetes fénytől elzártan, egész napos robotolásban, fásultan, kizsigerelve tengődik, hogy a fent vígadók kényelmét megteremtse.

A történet innen tovább bonyolódik, de most már kiteszem a Spoiler táblát!
A föld alatti világ Maria prédikációit hallgatja, aki szeretetével reményt és erőt ad nekik a nehéz napokhoz, miközben fel is készíti őket a majdani változásra. A nagyúr, Masterman, amikor ezt megtudja, felkér egy feltalálót, hogy készítse el Maria mását, egy robotnőt, aki külsőleg megtévesztésig hasonlít a lányra, de tetteit gonosz program vezérli. Két funkcióra hozták létre: hogy erotikus táncával elkábítsa az elit férfi tagjait, és hogy hamis eszméket ültessen el a föld alatti munkásokban.
Mindez sok képi szimbólummal tűzdelve, ha esetleg valaki azokra is gerjed.
A többit már nem mesélem el, meg kell nézni!

(8/10, klasszikus alkotás, amit érdemes ismerni.)

Azt viszont még szeretném megmutatni, hogy a Metropolis, bár nagyon régi film és teljes egészében nem is tekinthető meg, utalás szintjén valamiért rendszeresen feltűnik mai alkotásokban, videoklipekben, reklámokban és divatfotó-sorozatok témájaként is. Hogy ennek mi az oka, boncolgathatnánk, de inkább mindenkinek a saját véleményére bízom. Az már egy másik bejegyzés, vagy még inkább egy másik blog lehetne.

Mindenesetre mutatok néhányat a közismertebb példák közül:

(Lady Gaga Metropolisa)

(Balra: a Metropolis robot Maria-ja. Jobbra: Beyonce)

(Madonna: Express Yourself c. klipjének vége...)

(... és a Metropolis c. film vége)

És három videoklip, ami szintén ezt a témát emeli át vagy "dolgozza fel":

(Madonna: Express Yourself)

(Whitney Houston: Queen of the Night)

"Az Amerikai Egyesült Államokban készült egy felmérés. 13 évig tartott. Az eredeti cél az volt, hogy megtudják, milyen arányban van jelen a két nagy politikai erő az amerikai társadalomban. Az eredmény megdöbbentette a kutatókat. Egy eddig ismeretlen, 50 milliós embertömeget találtak. A tudósok 'kulturális kreatívoknak' nevezték el őket. Az Európai Unióban 100 millióra tehető a számuk.

Ezek az emberek szabadon akarnak élni. Elutasítják a jelenlegi hatalmi struktúrákat, tudatosságuk folyamatosan nő, és egy új gondolkodás- és viselkedésformát alakítanak ki. A hatalom által ellenőrzött sajtóban tilos róluk beszélni. Ami közös bennük: azt hiszik, egyedül vannak."

Talán egy évvel ezelőtt volt, hogy belefutottam ebbe a videóba. Elgondolkodtatott, de aztán szem elől veszítettem. Már azt sem tudtam felidézni, hogy hívják ezt a társaságot, vagyis az így gondolkodókat. Ezért, amikor kerestem volna, hogy megmutassam másoknak is, nem sikerült rábukkannom.

A helyzet azonban megoldódott, a kisfilm talált rám.

Nem fűzök hozzá különösebb kommentárt, de azt hiszem, érdemes megnézni mindenkinek. Az, ha megállunk egy percre és elgondolkodunk, merre is tartunk, sosem baj. Aztán azt úgyis mindenki érzi, hogy ez az ő útja vagy sem.

Túl vagyok a cukorterheléses vizsgálaton. Ha valaki nem tudja, gyorsan leírom, ez mit jelent:

Fel kell oldani kevés vízben egy csomó glükózt (75 g). Kb. 20 perc kevergetés, mire nem külön áll a megdermedt glükóz és a víz. Kora reggel éhgyomorra vért vesznek, aztán kell meginni ezt a trutyit, és aztán 1 és 2 óra múlva újra szúrnak. Tehát összesen 3 vérvétel és egy trutyiivás.

Na, ezzel riogat mindenki, amióta babát várok. Egykori kismamák, netes fórumok, védőnő, nőgyógyász. Hogy ez milyen rossz lesz, különös tekintettel a lötty megivására. Vigyek zacskót hányni.

Ebből aztán az lett, hogy a trutymó olyan finom volt, hogy én bizony elneveztem "italnak". Pedig messze földön híres finnyázós vagyok, ha ételről-italról van szó. Igaz, a kórház, ahova járok, engedi, hogy citromot is tegyünk bele, így kellemes limonádé íze lett. A 3 vérvételre már nem mondom, hogy élveztem, de azt is túl lehet élni. Az embernek két karja van, és amikor másodszor is oda szúrnak, ahova aznap már egyszer megtették, akkor az nem fincsi. De túléltem. Ha tényleg ez a legrosszabb élmény a terhesség során (a szülésig), akkor huhh, túl vagyok rajta.